Szónoki beszéd vagy beszéd; célja, hogy segítségével a szónok megnyerje ügyének a hallgatóságot. Az antik retorikában az ügyek alapján két beszédfajtát különböztettek meg: gyakorlatit és művészit. Arisztotelész figyelembe vette rendszerében a szónok a beszéd és a hallgatóság hármas kapcsolatát. Ennek megfelelően alakultak ki a különböző típusok: 1. Törvényszéki beszéd, amely a törvénykezési gyakorlatban kialakult szokásokat követi, a jog területén használatos. Ezzel a bírákat kell a szónoknak befolyásolnia. 2. Tanácskozó beszéd, tanácskozásokon, gyűléseken, a parlamentben megtárgyalandó kérdésekkel kapcsolatos, a döntések, határozatok meghozatalában játszik szerepet. Az elmondott beszédekkel a hallgatóságot, a közönséget kívánja a saját nézőpontja mellé állítani, saját gondolatainak megnyerni. 3. Szemléltető beszéd ünnepi alkalmakon elmondott emlékező vagy dicsérő beszéd. Itt a szónok feladata értékelés, méltatás, beszédével a hallgatók érzelmeire hat legfőképpen. E három szövegtípus a későbbi korokban módosult, s alapvetően a retorikai szövegtípusokhoz az alábbiak tartoztak: politikai, törvényszéki és egyházi szónoki beszédek (prédikációk), ünnepi és alkalmi beszédek. A szónoki beszéd előkészítése és előadása Cicero szerint öt feladatot ró a szónokra. Ezek a következők. feltalálás ( vagy feltárás, inventio), elrendezés (dispositio), kifejezés (vagy megfogalmazás, stílus, elocutio), előadás (pronuntiatio), memoria (azaz kívülről való megtanulás). A szónoki beszéd alapvetően két jól elkülönülő részből áll: egyrészt a tényeket közléséből, másrészt érzelmi ráhatást biztosító eszközökből. A beszéd megszerkesztésekor további tagolásra van szükség. Ebben általánossá vált felosztás: A beszéd részei: 1. principium (bevezetés vagy exordium). 2. narratio (elbeszélés), /esetlegesen/ egressus (kitérés), 3. propositio (témafelvetés), 4. argumentatio (érvelés) 5.(bizonyítás, confirmatio), 6. refutatio, (cáfolás), 7 peroratio (befejezés, epilogus). A kitérő nem kötelező, csak lehetséges szerkezeti rész. Ha a beszédeket hármas tagolásúnak tekintjük - általánosan mint szövegegységet -, akkor a bevezetés és befejezés közötti (2-6) részeket tárgyalásnak nevezzük.