Az antik retorikában a szónoki beszéd második része, az ügy, a téma részletes kifejtése, esetleg kitérők beiktatásával. A kommunikációs helyzet függvényében a szónok alakítja témává összegyűjtött anyagát (az elementákat). Az elbeszélés megalkotásakor tudja, hogy még lehet ellenkező véleményen a hallgatóság, ezért az a feladata, hogy az elbeszélés anyagát, az elementákat megfelelően közölje. Grice kritériumai a klasszikus elmélet szerint: az elbeszélés legyen rövid (brevis), világos (dilucida, aperta) és valószínű (probabilis). Az elbeszélésben a szónok az alábbi kérdésekre válaszolva szervezi a szöveget: quis, quid, ubi, quibus auxiliis, cur, quomodo, quando, azaz: Mit jelent a szó? Létezik-e a dolog? Mi a dolog? Melyek a dolog részei? Miféle jellegzetességei vannak? Melyek az indítóokok? Mi a következménye és melyek a feladatai? Mi van a dolognak alárendelve, és mi az, amihez a dolog van rendelve? Melyek a témával rokon vagy ehhez hasonló fogalmak? Melyek a dologgal ellentétes fogalmak? Az elbeszélés fajtái a beszédfajták és a szónoki szándék alapján kerülnek csoportosításra. Ezek a következők: rövid elbeszélés, bővített elbeszélés, ellen-elbeszélés, bizonyítás helyén lévő narráció és a kitérő vagy példázatos elbeszélés.