(lat. elocutio, gör. lexisz)
A szónoki beszéd nyelvi formája, stílusa ill. ennek elmélete. A feltalálás (inventio) során összegyűjtött és az elrendezés (dispositio; taxisz) révén elrendezett gondolatok nyelvi megfogalmazása. A retorika a beszéd felépítését a dolgok és a szavak kettősségében akképpen látta, hogy a feltalálás (inventio) a dolgokkal (res), azaz a tárgyra vonatkozó tényekkel foglalkozik, a kifejezés (elocutio) pedig a nyelvi megformálással, a szavakkal. E kettő között összekötő szerepe van az elrendezésnek (dispositio). Quintilianus így határozza meg az elocutiót: Kifejezni ugyanis nem egyéb, mint mindazt, amit előzőleg elmédben megfogalmaztál, eljuttatni a hallgatókhoz, ha ezt nem teszed meg, felesleges minden előbbi művelet, és hasonló ahhoz a kardhoz, amely el van rejtve és hüvelyébe dugva.