Cáfolás

(lat. refutatio)

A klasszikus retorikában az érvelés egyik módja, a meggyőzés negatív eleme. A mások által állított igazságok, történések érvekkel való tagadása. Ellentéte a bizonyítás, amely a történések, állítások meglétét igazolja. A feltárásnak ill. az elrendezésnek egyik eleme,. A retorika elméletírói a beszéd kiemelten fontos részének tartják. A retorikusan szerkesztett művek (beszéd) hetes felosztásában (1. principium, 2. narratio, /egressus/, 3. propositio, 4. argumentatio, 5. confirmatio, 6. refutatio, 7. peroratio) a tárgyaláshoz (2-6. részek) kapcsolódik. A cáfoló bizonyítással az ellenfél következtetésének ellenkezőjét bizonyítja a szónok. A cáfolás módszerei: a kisebbítés (az ellenfél által fontosnak vélt állítások lényegtelenebbnek lesznek feltűntetve), a kételkedés (a vitapartner szavainak hitelességét kérdőjelezi meg), az ellenvetés v. rámutatás (az ellenfél érvelésének, okfejtésének hamis, nem logikus voltára mutat rá), viszontellenvetés (a vád visszafordítása a támadóra), tagadás (a vád, az ellenvetés nyílt visszautasítása), fenntartás (részben - látszólag - egyetértés a váddal, majd elvetése), pótlás (az ellenfél által szándékos elhallgatás leleplezése), figyelmeztetés (a bizonyítás megkövetelése az ellenféltől), gúny, élc (leleplezés, kinevettetés által). Lüsziasz öt pontban foglalja össze ellenfele érveinek cáfolatát. A vádakat pontról pontra cáfolva érvel a szónok saját szegénysége, nyomorúsága mellett, így indokolja meg, hogy jogos számára az állami pénzjuttatás.

Vádlóm azt állítja, hogy nem jogosan kapok a várostól pénzt, mert jó erőben vagyok, következésképpen nem tartozom a testi fogyatékosok közé, továbbá olyan mesterséget folytatok, hogy a szóban forgó segély nélkül is megélhetek belőle. Azzal bizonyítja testi erőmet, hogy lóra tudok szállni, a mesterségemmel teremtett jólétemet pedig azzal, hogy olyan emberekkel vagyok együtt, akiknek telik a költekezésre. [...]
Apám bizony nem hagyott rám semmit, anyámnak pedig csak két év óta nem viselem gondját, tudniillik akkor halt meg. Gyermekeim nincsenek, akik törődhetnének velem. Olyan mesterséget tanultam, amely nem sokat hoz a konyhára, sajnos jómagam csak nehezen tudom gyakorolni, és nem vagyok képes fogadni valakit, aki helyettesíthetne. A juttatáson kívül nincs más jövedelmem, s ha ettől megfosztotok, a legnagyobb nyomorúság fenyeget. [...]
A lovaglásban való jártasságomról pedig, amire ez az alak emlékeztetni merészelt benneteket - nem félve a sorstól, és nem szégyellve magát előttetek -, röviden ennyit mondhatok. Megfigyeltem, tisztelt tanács, hogy mindazok, akik valamilyen fogyatékosságban szenvednek, folyton azt keresik, folyton azon törik a fejüket, hogyan vészelhetik át baj nélkül a számukra nehéz helyzeteket. Én is ezek közé tartozom, és ilyen bajtól sújtva megtaláltam magamnak azt a segítséget, amellyel élve megtehetem azokat a hosszabb utakat, amelyekre kényszerülök. De legnagyobb bizonyítéka annak, hogy testi fogyatékosságom miatt, nem pedig kérkedésből szállok lóra - ahogyan vádlóm állítja -, a következő: ha vagyonom lenne, akkor egy felnyergelt öszvéren járnék, és nem más lovára szállnék fel... Ám azt a tényt, hogy két bottal járok, míg mások eggyel, nem hozza fel testi épségem bizonyítására, azt viszont, hogy lóra szállok, felemlegeti előttetek. Pedig hát ugyanazon okból használom a botokat is és a lovat is. [...]
Azt állítja, hogy büszke, erőszakos és igen féktelen vagyok...Mert nem a szegényekre és a nincstelenekre jellemző a büszkeség, hanem azokra, akiknek jóval többjük van annál, mint amennyi szükséges; de nem is a testi fogyatékosokra jellemző, hanem azokra, akik inkább bízhatnak testi erejükben; sem azokra nem jellemző, akik előrehaladtak már a korban, hanem a fiatalokra meg azokra, akik még fiatalosan gondolkodnak. A gazdagok ugyanis pénzükkel megváltják a veszélyeket, a szegények viszont fenyegető nincstelenségük miatt arra kényszerülnek, hogy önmérsékletet tanúsítsanak... Az erősek, még ha nem is éri sérelem őket, könnyen sértegethetnek bárkit, akit csak akarnak, a gyengék viszont, még ha sérelem éri is őket, nem állhatnak bosszút a sértegetőkön, s ha tán ők akarnának megsérteni másokat, bizonyosan ők húznák a rövidebbet. [...]
Azt állítja továbbá, hogy sok gazember gyűlik össze nálam... Nektek azonban észre kell vennetek, hogy efféléket állítva, nem is engem vádol, hanem inkább a többi kézművest, és nem is azokat, akik hozzám járnak, hanem inkább a többi kézműves látogatóit. Hiszen közületek is mindenki el szokott járni valahova...

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe,
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.