Ismétlés
1. A szövegben a szemantikai azonosság (ekvivalencia-viszony) egyértelmű, nyilvánvaló jele. Szerepe lehet a kiemelés, összefoglalás, a téma fenntartása, a szöveg kohezívvé tétele. 2. A klasszikus retorikában a nyelvi kifejezés szépségét (ornatus) is szolgáló, a nyelv minden szintjén megjelenő adjekciós alakzat; a fonológia szintjén: alliteráció, homoioptoton, homoioteleuton; pl.:
Ma hull a hó és álom hull a hóban...
(Juhász Gyula: A végeken); Be kár az elmult ünnepekért,
az elszalasztott csókokért,
be kár mindenért...
(Dsida Jenő: Kár mindenért); A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem...
(Ady Endre: Hunn, új legenda); szavak szintjén anafora, antimetabolé; Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból...
(Juhász Gyula: Anna örök); A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hívnak.
(Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság); szintaktikai szinten halmozás, antanaklázis, geminatio, reduplicatio, gradatio; Pl. Fogadj Isten, húgom asszony,
Itt az ütközetben;
Nyilat ugyan, amint látom, hoztál szép szemedben -
Uram király, Zsigmond király!
Nem oly divat már ma
Nyillal lőni, mint felséged
Fiatal korába’.
(Arany János: Rozgonyiné); Ez az út is elvezet egy magaslatra: annak a magaslatnak a neve vérpad
azt súgá kegyetlen, bosszúszomjazó arccal az ifjú fülébe: -Tessék...Az első lépcső ahhoz a magaslathoz. [...]
A második lépcső ahhoz a megígért magaslathoz. [...]Európai magaslat az, melyhez nem csapkodnak fel a vármegyei tengerviharok hullámai...Minő messzelátó magaslat!
(Jókai Mór: A kőszívű ember fiai).