Alliteráció

Tágabb értelemben szókezdő hangok, szűkebb értelemben a szókezdő mássalhangzók feltűnő gyakoriságú ismétlődése. Pl.

Keservesen kínzatol
Vas szegekkel veretel

(Ómagyar Mária-siralom); Költői szövegekben a hangfestés stíluseszköze: pl. az esti hangulatot érzékelteti:

A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve.

(Csokonai Vitéz Mihály: Az estve). A versritmus elemévé vált a Kalevalában, a klasszikus tamil, ó- és középír, a török és az ógermán versekben. Pl:

Magányát mégis megúnta, szűzességét nem szenvedte:
mind magában maradnia, szűzleányként száradnia
fenn a fehér felhők felett, magányos magos mennyekben.

(Kalevala); Az alliteráció túlzott, öncélú alkalmazása keresetté, modorossá teszi a verset:

...magányosság vitéze,
magam ellen vitéz
barangoló borongó
ki bamba bún borong,
borzongó bús borongó
baráttalan bolond

(Babits Mihály: Egy szomorú vers). A memorizálást segítő szerepe miatt a népköltészetben, szállóigékben, mágikus szövegekben is gyakori. Pl:

Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamot mulatni

(Júlia szép leány);

...Mert a halottnak is hármat harangoznak...

(Kőmives Kelemenné)