Alliteráció
Tágabb értelemben szókezdő hangok, szűkebb értelemben a szókezdő mássalhangzók feltűnő gyakoriságú ismétlődése. Pl.
Keservesen kínzatol
Vas szegekkel veretel
(Ómagyar Mária-siralom); Költői szövegekben a hangfestés stíluseszköze: pl. az esti hangulatot érzékelteti: A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve.
(Csokonai Vitéz Mihály: Az estve). A versritmus elemévé vált a Kalevalában, a klasszikus tamil, ó- és középír, a török és az ógermán versekben. Pl: Magányát mégis megúnta, szűzességét nem szenvedte:
mind magában maradnia, szűzleányként száradnia
fenn a fehér felhők felett, magányos magos mennyekben.
(Kalevala); Az alliteráció túlzott, öncélú alkalmazása keresetté, modorossá teszi a verset: ...magányosság vitéze,
magam ellen vitéz
barangoló borongó
ki bamba bún borong,
borzongó bús borongó
baráttalan bolond
(Babits Mihály: Egy szomorú vers). A memorizálást segítő szerepe miatt a népköltészetben, szállóigékben, mágikus szövegekben is gyakori. Pl: Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamot mulatni
(Júlia szép leány); ...Mert a halottnak is hármat harangoznak...
(Kőmives Kelemenné)