Felsorolás
(lat. enumeratio)
A klasszikus retorikában a beszédalakzatok egyik fajtája. Eltérően a halmozástól, nem rokon jelentésű szavakat sorol egymás mellé, hanem gyakran egy egész összehangolt részeit ismerhetjük fel a felsorolt elemekben. Cicero a befejezés (peroráció) egyik szerkezeti elemének tartja az érzelmekre ható zárlat előtti tárgyi vonatkozású előszámlálást. Pl. Példákkal mutassam-e meg, hogy a szolga, valahányszor alkalom adatik, urával miként bánik? Nem szükség a világ egyetemi történeteiben széjjeltekintenem; nem szükség a régi Rómából a Spartacus rabcsoportjait vagy a németországi paraszthadat vagy a szent-domingói gyilkos jeleneteket felhoznom. Hazánk történeteiben a példák borzasztóbban, mint akárhol. Említem a Dózsa vérengző tetteit; tudják a Tek. Rendek a József császár alatti dolgokat Erdélyben; s ki az, ki még most is borzadva nem tekintene vissza a kolera évére, midőn némely megyékből a legrettenetesb tettek híre az egész országot keresztűlrázá? Felszólítom a kormányt...
(Kölcsey Ferenc: Az örökös megváltás ügyében). Az alábbi barokk szövegrészletekben a haza és az öregség fogalmát nevezik meg a szerzők:
De ha az oktalan állatok a magok barlangjoknak bántódásáért, a magok kölyköknek elviteleért készek szenyvedni, mennyivel minekünk inkább, kik dicsőséges magyar vérnek maradéki vagyunk, az mi atyánkfiaiért, atyáinkért, anyáinkért, feleségünkért, gyermekünkért, hazánkért meg kell mozdulnunk, halálra is, ha kévántatik mennünk, mégis legalább bosszut ezen dühödt eben állanunk. (Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság);
A köhögések, szemfolyások, taknyosságok, fájdalmak, erőtlenségek, ízetlen ételek, szakadozot (!) aluvások mindennapi kenyér a véneknél. (Pázmány Péter: Prédikációk. Mely üdvösséges a magunk-ismerése). Anaforikus szerkesztéssel a felsorolás a regény zárlatában inkább érzelmekre ható, mint informatív:
Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult, másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára. (Móricz Zsigmond: Árvácska). Az enumeráció sajátos formája az ún.
poláris kifejezésmód, amely a nemfogalom megnevezése nélkül az alárendelt halmaz ellentétes tagjait sorolja fel. Pl.
S erény vagy bűn, öröm
vagy bánat miben élt,
Sírjánál írva lesz,
A népitéleten. (Vörösmarty Mihály: Az ember élete); A szépirodalomban gyakran a fokozással együtt jelenik meg.