Fokozás
(lat. climax)
Retorikai beszédalakzat, az ismétlés sajátos esete, melyben a rokon értelmű szavak, gondolatok egyre növekvő sorrendben követik egymást. A növekedés lehet mennyiségi vagy minőségi. Eszköze lehet a concatenatio. Pl. Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
(Petőfi Sándor: Magyar vagyok);
...a földnek lakossa
Lót-fut, könyökli egymást, és tapossa
Ad-vesz, civódik, káromol, kacag;
Por, sár megöl, megfojt a hagyma-szag; (Arany János: Vojtina ars poeticája);
Ah, úgy van, úgy lesz, úgy kell lennie! (Vajda János: Lenni vagy nem lenni);
Ó milyen bánat ez? Milyen kór? Melly bal átok
fogant meg? Melly adósság szörnyü kamata? (Babits Mihály: A vén kötéltáncos);
Tovább nem ámítom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés
nem véd meg semmi isten. (Pilinszky János: Téli ég alatt);
Sem szóm, sem elmém, sem tekintetem;
Sem a beszéd hatalmát nem birom, hogy vért keverjek. Én csak egyenest
Beszélek. Mondom, ami tudva van. Itt felfödöm kedves Caesar sebeit.
Ez árva, néma szájakat, s hagyom helyettem szólni. (Shakespeare: Julius Caesar);
Meddig élsz még vissza, Catilina, béketűrésünkkel? Mily sokáig űz még csúfot belőlünk dühödtséged? Mely határig hányja-veti magát fékevesztett vakmerőséged? (Cicero: Catilina ellen). Fordítottja, ellentéte az antiklimax, amely a csökkentéssel ér el hatást.