Protézis
1.(lat. prothesis) 2.(lat. appositio) ‘elébe helyezés’
Az adjekció egyik esete, retorikai-stilisztikai alakzat. 1. Egy hang vagy egy szótag szó eleji elhelyezését, hozzáadását jelenti. Köznyelvben is, a szépirodalomi példákban is gyakori a névmásokban; nyomatékosít: pl. az énvelem, minálunk stb. szóalakokban, ill. Pályámnak társai,
Tinéktek szentelem
(Petőfi Sándor: Az első dal);
Költészetem izzik terajtad Kosztolányi Dezső: A fekete asszonyhoz). 2. Az adjekció érvényesül szintaktikai szinten is. Valamely név, fogalom, vagy esemény előtt - sokszor a dicsőítés szándékával - feleslegesen halmozott szószerkezetek, mondatok hozzáadását, elhelyezését jelenti. Lehet a fokozás eszköze is. Az esetek többségében szolecizmus (tautológia). Középkori szövegekben, a romantika szépprózájában gyakori alakzat: pl.
Oh szűzlő szép szemek, csillogozó fényességgel csillagozván. Oh, rózsálló piros tündeklő szép orcák. Oh, arany színnel fénylő szép sár hajak. Oh, mézi édességgel folyó édeslő szép ajakak. (Nagyszombati - kódex);
Ami volt a púni népnek Carthago, az Izraelnek Jéruzsálem, a keresztény világnak a szent föld, a franciáknak Párizs, az oroszoknak Moszkva, az olasznak Róma -az volt minekünk Budavár. (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai).