Obsecratio
(lat.) 'esdeklés'
A beszédalakzatok egyik fajtája; A klasszikus retorikában pragmatikus alakzat, amely a közönséghez fordulás, a könyörgés, kérés megfogalmazásakor használatos. Célja: a hallgatóság, a közönség megindítása, megnyerése. Pl. Tehát e fontos órában, e mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem: találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét feláldozni kész nem volna?
(Kossuth Lajos: Ragadjunk fegyvert az árulók ellen! Tobozóbeszéd Szeged népéhez). Lírában a könyörgés artikulációjaként jelenik meg: pl.
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr! (Balassi Bálint: Adj már csendességet). A XIX. században hazafias biztatásokban, felhívásokban fordul elő: pl.
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar; (Vörösmarty Mihály: Szózat); Ha ti azt várjátok, vitéz magyarok, hogy parancsot kaptok hazajönni, s hazátokat védeni - s addig nem jöttök; úgy a magyar haza elveszett. - Ti nem fogtok találni egyebet leégett falvaknál; úton heverő, magyar holttesteknél; nem fogtok találni egyebet egy nagy temetőnél, melybe a bécsi udvar hitszegő árulása a magyar nemzet hírét, nevét, becsületét eltemette, s magyar nemzet hazátokat rác és illyr rablók prédájává tette.
Fel, fel tehát, vitéz magyarok! haza! haza! Itt égetik az árulók faluitokat, öldöklik apáitokat, testvéreiteket. A szegény magyar haza vérben, lángban áll.
Nem magyar az, cudar az, aki hazáját nem védelmezi!
Fel, fel, vitéz magyarok! Előttetek eltitkolták a király parancsát - íme én tudósittalak. Eltitkolták a nemzet óhajtását, íme én tudtokra adom!
A haza vár, a szegény magyar nemzet esdekelve hí haza benneteket.
(Kossuth Lajos: Nem magyar az, cudar az, aki hazáját nem védelmezi. Felhívás a magyar katonákhoz, 1848. szeptember 22.); Boldogtalan nép, mért gyüjtöd fejedre
Az isten átkát? nem elég,
Amely már rajta fekszik?
Nem volt elég a Krisztust megfeszítened,
Minden megváltót megfeszítesz hát?
Boldogtalan, százszor boldogtalan nép!
(Petőfi Sándor: Az apostol).