Concatenatio
(lat.)
1. A klasszikus retorikában adjekciós alakzat, az anafora válfaja. Egy szó (szóelem) megismétlődése nem csupán a következő sor elején, hanem a versszöveg további részében, fokozásként, amplifikációként. Pl.:
Halljátok, halljátok, ti forgandó egek
Halljátok, híveim, égbeli seregek,
Halld meg föld és világ, és világi vizek,
az én mondásomat, és ti nagy tengerek
(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem);
2. Morfológiai adjekciós alakzatként derivatio, amelyben a szótő ismétlődik meg más toldalékokkal, vagy az etimologikus tő ismétlődik. Pl. Törekedjél ismeretekre! de ismeretekre, melyek ítélet és ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sűrű vetéshez, mely gazdagnövésű szálakat hoz mag nélkül.
(Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz).