Allegória
(gör. allegorein) ‘másról beszélni’
Egyfajta jelképes ábrázolás; eszme vagy elvont fogalom megszemélyesítése vagy képben való ábrázolása adott jelrendszer elemeinek következetes felhasználásával. A klasszikus retorika egyik immutációs gondolatalakzata; az irodalmi mű egészén vagy egy részletén végighúzódó, folyamatosan kifejtett metafora vagy megszemélyesítés. Kétféle formája van: teljes allegória, (implicit), melyben a rejtett gondolatnak nincs lexikális nyoma, és vegyes allegória (explicit), melyben a gondolati sík egy része a megfogalmazásban lexikálisan is jelen van. Az első költői példa (implicit allegória) a totalitárius rendszert idézi:
Ős patkány terjeszt kórt miközöttünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s nem emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
(József Attila: Ős patkány terjeszt kórt...) A második példában (explicit allegória) a nemzet sorsát, jövőjét a költő az óramű képével fejezi ki. E vegyes allegóriában a sors megszemélyesítése is megfigyelhető: Az óra lüktet lassú percegéssel,
Kimérve a megmérhetetlen időt;
Ébren a honfigond virrasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató.
(Arany János: Magányban). Az allegória kialakulása a preszókratikus filozófiáig vezethető vissza, amelyben a szövegek szó szerinti értelmezése helyett valamely nem közvetlenül nyilvánvaló, mélyebb filozófiai, teológiai vagy erkölcsi értelmet kerestek. Allegorikus Biblia-értelmezés az Énekek éneke jegyespárjában Izraelt és Jahvét látni. A középkori moralitásokban jelentős az allegorikusság szerepe. Míg korábban minden jelképes ábrázolást allegóriának neveztek, a 18. sz.-tól csak azt, amelyben a megjelenített dolog jellemzői közül mindazokat elhagyják, amelyek nem szolgálnak a kifejezendő fogalmi tartalom érzékeltetésére. (Pl. Arany János: A rab gólya). Az allegória egyértelműbb a szimbólumnál, amelyben nincs az allegóriához hasonló pontról pontra megfelelés. Egy-egy központi allegóriára épül Tompa Mihály: A madár fiaihoz , Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger , Vajda János: Virrasztók , Baudelaire: Az albatrosz című verse.