A képzőművészetben a naturalizmus alatt (natura=természet) alkotói módszert és stílust is értenek, melynek célja a természeti kép, esemény aprólékos részletekig való hű visszaadása. Szűkebb értelemben a 19. század közepén kibontakozó irodalmi és képzőművészeti irányzat, nagy részben társadalomkritikai célzattal. A korabeli pozitivista filozófia és természettudomány adta eszmei alapját, utóbbi módszerét próbálták alkalmazni a művészetben.
Jellemző rá az irodalmi naturalizmus Zola-féle dokumentarista, társadalmi igazságtalanságokat leleplező célja. A szinte fényképészetien aprólékos, felnagyító ábrázolás; addig tabunak számító témák (nyomor, bűnözés, az ember mint biológiai lény, szexualitás, lélektani torzulások) felmutatása; az átöröklés, a környezet által meghatározott ember szenvtelen, köznapi, esetleg vulgáris, közönséges nyelvű ábrázolása. Az egyén mellett a tömeg ábrázolása is jellemzi.
Wilhelm Leibl (1844-1900) 1869-ben ismerkedett meg Courbet-val, aki Münchenben állított ki, és az ő hívására ment Párizsba, ahol magába szívta Manet művészetének a hatását is. De míg Courbet és Manet a múltból a spanyol realistákat vállalta, Leibl, főként a 70-es évek végétől kezdve, amikor kis tiroli falvakban dolgozott, Holbeint választotta példaképének, és stílusa legfőbb erénye a szabatos rajz, a tárgyi világ motívumainak objektív lefestése volt. A kompozíció, a látvány esztétikai, dekoratív vagy stilizáló átfogalmazása még annyira sem érdekelte, mint Courbet-t, Leibl számára minden motívum, tárgyi részlet egyformán fontos volt. A templomban imádkozó parasztasszonyok vagy a vadászok ruhájának minden részletét, csatját, gombját a németalföldiek és Holbein precizitásával jelenítette meg, a véletlenszerű jelenetezésért a részletszépségek sokasága kárpótolt. A mindent leírni akarás azonban szükségképp a realizmus útjáról a naturalizmus felé sodorta, mint ahogy a századvég német festői közül nagyon sok festő pályája torkollt a naturalizmusba.
Wilhelm Leibl (1844-1900): Egyenlőtlen pár (olaj, vászon; 76 x 62 cm)
Hollósy Simon: Tengerihántás (1885; olaj, vászon; 150 x 100 cm; Hungarian MNG; Budapest)
Hollósy Simon: A Rákóczi-induló (vázlat; (1899; olaj, vászon; 92 x 127 cm; MNG, Budapest)
Bár Hollósy és az ún. Hollósy-kör, a Nagybányai iskola itt eljutott a plein air (szabad levegő) festészetig. Constable példáját a barbizoniak követték, majd a korai impresszionisták; céljuk: a műterem helyett a természetes fényben, vázlatok nélkül alkotni, erős fény élénk kontrasztjait, reflexhatásait megragadni. Színárnyalatok tömegével dolgoztak, elhagyták a formai részletezést, a lágy, fokozatos árnyékolást.