Subiectio
(lat.)
A retorika pragmatikus alakzatainak egyike, az ellenvetés egyik alakzata A közönséghez kérdéssel fordulásás azon esete, amelyben a költött dialógus a gondolatmenet élénkítésére szolgál. A monológot megtöri az előadó a kérdésekkel-feleletekkel, amelyeket a fiktív partnerhez (hallgató, ellenfél, közönség, olvasó) intéz. Pl. Platón nem csupán élénkíti beszédét, befolyásolja egyszersmind hallgatóit is, hiszen az igazság, őszinteség szempontjából az önvizsgálat, a vádlott külső nézőpontból elmondott önkritikája hatásos, meggyőző.
De talán valaki közületek ezt az ellenvetést tehetné:
De hát, Szókratész, mi is ez a te ügyed? Hogyan keletkeztek rólad e rágalmak? Hiszen ha semmi egyebet nem míveltél volna, mint mások, ha nem cselekedtél volna mást, mint a sokaság, bizonyára nem támadt volna felőled ez a hír és beszéd. Mondd meg hát, mi az okuk, nehogy elhamarkodottan ítéljünk feletted. Úgy látom, igaza van annak, aki ezt kérdezi, és meg is kísérlem kifejteni nektek, mi hozta rám azt az elnevezést és rágalmat. Halljátok hát! Lehet, hogy akad majd közületek, aki azt hiszi, tréfálok; de tudjátok meg: a tiszta igazságot mondom. Én ugyanis, athéni férfiak, nem más miatt, hanem bizonyos bölcsességek miatt, mert valóban úgy lehet, hogy ebben a tekintetben bölcs vagyok.
(Platón: Szókratész védőbeszéde); Zrínyi lelkesít, felhív: Itt talám valaki engemet megszóllít s kérdi tűlem: mit akarsz ezekbűl a sok beszédekbűl kihozni? mit tanácslasz? könnyű akarkinek is deklamálni, prédikálni, de orvosság kell a betegnek, flastrom a sebnek. Én arra rövideden felelek, meg is duplázom kiáltásomat: Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resulatio!
(Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság).