Megszólítás
(lat. salutatio)
A cím megfelelője a szónoki beszédben; retorikai pragmatikus beszédalakzat, amelyben a beszélő a címzetthez fordul - általában felkiáltással, felszólítással-, s kifejezi vele való viszonyát, kapcsolatát. Szólhat pl. tárgyhoz Engedj zászlórúd!
(Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd), a természethez, pl.
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
fenyvesekkel vadregényes tája! (Petőfi Sándor Az alföld), történelmi emléket idéző helyhez, pl.
Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! (Kisfaludy Károly Mohács) . Fordulhatnak megszólítással egymáshoz a műben megalkotott szereplők, pl.
Hát hitetlen álnok asszony,
Így kell futnod a világon,
Mintha férjed már nem élne? (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde), de maga a mű is lehet egy személy megszólítása, pl. vádló célzattal Cicero: Catilina ellen , vagy magasztaló szándékkal,
Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhová juss, mindig hű rokon! (Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez). Címzett lehet még a mű egyik szereplője, pl. Fiam, Ágnes mit míveltél? (Arany János: Ágnes asszony), vagy a közönség (aposztrophé), pl. Meg ne inogj, népem, tarts ki nagy strázsádon...
(Babits Mihály: Ezerkilencszáznegyvenegy). Gyakori eszköze a szerelmi költészetnek, pl. Esküszöm, szép Lilla! hidd el,
Hogy miolta kellemiddel
megkötöztél engemet,
Már azólta semmi szűznek,
Nem nyitom meg szívemet.
(Csokonai Vitéz Mihály: Az esküvés), az ódának, Te szivárvány -szemöldökű,
Napvilág lánya, lángölű...
Nagy László: Himnusz minden időben) a prédikációnak Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk...
(Halotti beszéd és könyörgés) és a levélnek pl. Te aranyok Aranya!
(Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz, Pest, 1837. március 31.).