Kétkedés
(lat. dubitatio)
A klasszikus retorikában a kérdés egyik alakzata; a szónok, az író vagy költő önmagával folytatott párbeszédben fogalmazza meg aggályait, kétkedését. Ezáltal igazságigényének hitelét erősíti. Pl.: Avagy különb compositióból vagyon-é a mi ellenségünk felépítve? vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul származtunk-é mi, kik kevés néppel számtalan sok ezer pogányokat kergettek? Nincsen-é Istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király dicsősségeit kezünkben ismeg újonnan megvirágoztatni?
(Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság); A drámában a belső monológ formája; pl.
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyert ragadva véget vet neki? (Shakespeare: Hamlet); a klasszikus tragédiában a hős a karhoz intézi kérdéseit. A lírai művekben a költő önmagát kérdezi. Pl.
Mi boldogabb? A part? A hab?
Menni? maradni boldogabb? (Browning: Egy gondolában);
Avagy felettünk nem hazud az ég?
Bolttá simulva, melynek színe kék?
A támadó nap burka nem hazud?
S fejünk felett, min jár, nem ál az út?
A csillagok hullása nem csaló?
Távol hegy, erdő kék szine való? (Arany János: Vojtina ars poetikája);
Ó népem, mit gondoljak már felőled,
Higgyem, ne higgyem áhitott jövődet? (Vajda János: Lenni vagy nem lenni).