Érv
A vita során használt kijelentés; bizonyíték vagy cáfolat. Ebből következik a vitatott állítás, illetve ez az, amivel egy adott állítás összeférhetetlen. A klasszikus retorika a különböző típusú érveket rendszerbe foglalta (argumentum) . Lehet az érv olyan megállapítás, mely további bizonyításra nem szorul: Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétdarabolják. A magyar földet, mit véres verejték közt míveltél, s mit a magyar nemesség, a király gonosz tanácsosai dacára, szabaddá tett, rác rablók és illír pártütők közt osztják ki, s téged, szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn. Nem! ezt az örökkévaló Isten nem engedheti. [...] Ha véded magad: nincs mitől félned, mert veled Isten és igazság. De ha magadat nem védelmezed: az Isten maga sem védelmez meg.
(Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez, Pest, 1848. szeptember 23-án). A közvélemény elfogadja, általában nyilvánvaló tény, ill. már bebizonyított dolog is szerepelhet a bizonyítás érvei között:
Férfitul azonban többet lehet, többet szabad követelni, s kivált olytul, ki vezető szerepre emelkedik. (Széchenyi István: A magyar Akadémia körül);
A magyar nyelv - mint ez egy élő s fejlődő nép nyelvénél másképp nem is lehet - mindig újult s fejlődött... (Eötvös József. Kazinczy Ferenc);
Mert hiszem, hogy mind igaz, amit mondok, és senki közületek tőlem mást ne várjon: mert hiszen nem is illenék, férfiak, hogy ebben az életkorban úgy lépjek elétek, mint valami beszédeket előre mintázgató ifjonc. De éppen ezért kérve kérlek, athéni férfiak: ha azt hallanátok, hogy ugyanolyan szavakkal védekezem, mint amilyenekkel a piacon, a pénzváltók asztalainál - ahol sokatok hallgatott már engem - vagy másutt szoktam beszélni, ne csodálkozzatok, ne is zajongjatok miatta. Mert így áll a dolog: most állok először törvényszék előtt, több mint hetvenesztendős koromban, és szörnyen idegen számomra az itt szokásos beszédmód. (Platón: Szókratész védőbeszéde). A bizonyítás érdekében felhozott érveket a klasszikus retorika hagyományai szerint vehetjük a személyből, pl. életkorára, nemére, iskolázottságára, életvitelére stb. hivatkozva, meríthetünk érvet a cselekmény, történet idejéből, helyéből, s különböző okokból és következményekből. A bizonyító erejű példára Arisztotelész hívta fel a figyelmet. Az ismertebb példák hasznosságát mondja, a későbbi szakírók pedig az általánosítás lehetőségét, egyfajta indukciós módszert látnak bennük. A helyes érv logikailag megalapozott és emberileg tisztességes. Hibás érvelés és következtetés a cimkézés, csúsztatás, hamis analógia, hamis okoskodás, hiányzó bizonyítékok, személyeskedés, tautológia.