Elfordulás
( lat. apostrophe)
A klasszikus retorika pragmatikus alakzatai közé tartozik; a szónok elfordulása az adott közönségtől s egy általa választott közönséghez fordulás. A másik közönség lehet például az ellenfél, egy jelen nem lévő személy, egy már nem élő alak, esetleg elvont dolog (haza, város, iskola); pl.
Oh egek! oh Isten! miért hoztál ki minket Scythiából, holott ottan avagy nem bomlottunk volna meg ennyire az Campaniában, avagy ha bomlottunk volna is, nem látott volna ennyi világ minket magunk rosszasága miatt veszni.
(Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság); Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e e pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot?.....Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az isten homloka. Megállok közepeden, s körültekintek oly elragadtatással, milyet nem érez a schweizi az Alpeseken, milyet csak a beduin érez Arábia sivatagjaiban.
(Petőfi Sándor: Úti levelek III. levél).