Diasztola
(gör. diasztolé) ‘elválás’
1. A klasszikus retorika adjekciós alakzata: egy szó megismétlődésére egy másik szó közbeiktatásával kerül sor. Képlete: (...x (y) x...); pl.
Juhászlegény, szegény juhászlegény!
(Petőfi Sándor: Alku); ...hol porba vert a gyász és a gyalázat
egy nyári éjen s sírok, újra sírok
(Kosztolányi Dezső: Nem szabad feledni); ...óriási amphorákba, alabastrom amphorákba ötven asszony, bűnös asszony karcsú vázát megmerítve, majd merítve, majd ürítve kárhozott bús ötven asszony mindörökre töltöget,
(Babits Mihály: A Danaidák)
2. Adjekciós morfológiai alakzat: egy rövid szótag megnyújtott alakban történő megismétlése (főleg prozódiai okokból), pl.: finom-fínom.