Archaizálás
(gör.) (lat. antikvitas)
Egy letűnt kor felidézése nyelvi elemek ill. stilisztikai eszközök segítségével. Célja lehet a régiesítés vagy az ünnepélyesség hangulatának megteremtése. Ellentéte a nyelvi újításnak (neologizmus). Fajtái:
a) fogalmi archaizálás, amelyben a jel és jelölt egyaránt elavult; pl.
kóbor kutya silbakolja
egyedül a városvéget
(Szepesi Attila: Vágáns-dal);
b) jelentésbeli archaizálás, amelyben a szó a régi, nem pedig az időközben magváltozott jelentésével szerepel; pl. A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat.
(Arany János: Szondi két apródja);
c) formai archaizálás, melyben régies hangtani, írásképi változatok fordulnak elő; pl. Ha legény vólnék,
Reád omolnék,
Rajtad mindent tsókolnék;
(Weöres Sándor: Psyché). Az archaizálás stíluseszközei:
1. verselés, (rímek) pl. Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek, vagy a korcsma gőze...
(Ady Endre: Új Vizeken járok); ...a mezőn harmatosság,
kétes létben a bizonyosság,
lábaid kígyóim tapossák,
gondjaim mosolyai mossák.
(József Attila: Megméressél!)
2. valamely kor felidézése, pl. Thomas Mann József-tetralógiá ja a Bibliát idézi;
3. műfaji evokáció, pl.: a klasszikus ókort idézi az epigramma, az eposz, az óda stb., a romantikában a tiszta népköltészetet a dal, a háború borzalmai közepette a pásztori idillt Radnóti Miklós eklogái.