Anticipáció
(lat. anticipatio) ‘előlegezés, elébevágás’
A klasszikus retorikában a közönséghez fordulás, a közönséggel való kapcsolatteremtés alakzatai közé tartozik, ún. pragmatikus alakzat. Olyan dialektikus alakzat, amelynek lényege, hogy az ellenfél érveit eleve elhárítsa. Elébe vág, mintegy megelőzi azokat. Pl.
Előre tudom hogy az ellenkező véleményűek, mint máskor, úgy most is a tulajdon sérthetetlenségéből húzott s már százszor decantált erősséget forditandják ellenem.
(Kölcsey Ferenc: Az írások tárgyában); Mikszáth Kálmán írásaiban gyakran így hárítja el a várható vádakat, esetleg ezzel a módszerrel kelti fel tárgya iránt az érdeklődést; pl. Én magam is a dajkamesékkel szíttam be a babonát, s hiszek benne. A tapasztalatok világossága csak megszürkítette a fekete háttért, de nem oszlatta el...
(Mikszáth Kálmán: Galandáné asszonyom). A lírában vallomás kezdődik az önváddal: pl. Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
szórva adnám.
(Tóth Árpád: Álarcosan)