Amerikai származású, Angliában letelepedett költő, drámaíró, kritikus
A Missouri állambeli St. Louisban született 1888. szeptember 26-án.
Ősei még a XVII. században vándoroltak ki Angliából Bostonba, ahol világi és egyházi méltóságokra emelkedve erősen meggyökereztek a New England-i puritán hagyományban. A költő apja tekintélyes üzletembernek számított, anyja, Charlotte Stearns, gazdag bostoni kereskedőcsalád sarja volt. Eliot 1910-ben elvégezte a Harvard egyetemet; szellemi tájékozódását nagyban befolyásolták az „új kritikai” irányzat egyik megalapítójának, a kultúrfilozófus I. Babittnek, valamint G. Santayanának az előadásai.
1910-11-ig a párizsi Sorbonne-on tanult, 1911-14-ig filozófiai tanulmányokat folytatott a Harvardon, 1913 nyarán Németországba, 1914-ben Angliába utazott, 1914-15-ig az oxfordi Merton College-ban filozófiát hallgatott. 1915-ben Londonba költözött, ahol latint, franciát, rajzot, földrajzot, történelmet, matematikát, úszást és baseballt tanított a Highgate Schoolban, majd a Lloyd Bank tisztviselője lett.
1917-19-ig az Egoistnak, az imagista mozgalom folyóiratának segédszerkesztője, 1935-től a Faber and Faber kiadó rendszeres munkatársa, később igazgatója lett. 1948-ban Nobel-díjat kapott.
1965. január 4-én halt meg Londonban.
A viktoriánus romantika szemléletével szembeforduló imagisták költői eszménye, az éles, pontosan kivésett költői kép már Eliot első versesköteteiben - Prufrock 1917, Költemények 1919, Most hozzád könyörgök 1920 - feltűnik és az érzelmek közvetlen kifejezését elutasító személytelenséggel, iróniával, metafizikusan elvont gondolatisággal, a versbe beépített tudós apparátussal párosul. Ezt a szemléletet és technikát elvileg egy esszékötet, A megszentelt erdő 1920 fogalmazza meg. E. korai törekvései életműve költői csúcsában, A puszta ország; Átokföldje 1922 című költeményben összegeződnek.
A mű a Criterion folyóiratban jelent meg először, melyet maga Eliot alapított 1922-ben, s szerkesztett 17 éven át. A költemény 433 verssorból áll, amelyhez a költő 191 sornyi filológiai magyarázatot fűzött. A puszta ország ugyanolyan határkő az angol és az európai költészet fejlődésében, mint Joyce Ulyssese a prózáéban: mindkét műben a polgári értékrendnek az a válsága fejeződik ki expresszionizmust, szürrealizmust és konstruktivizmust egybeötvöző avantgardista formában, amelyet az első világháború véres zűrzavara tett nyilvánvalóvá. A cím kopár jelképe, a Petronius Satyriconjából vett görög szavakkal megtűzdelt, latin nyelvű mottó, a Pound-nak szóló, angolul kezdett s olaszul befejezett ajánlás, és a Pound modorában 35 különböző íróra célozgató, külföldi szerzőket hat nyelven idézgető, szanszkrit szavakat is tartalmazó szöveg meglehetősen kuszának tetszik.
Összefüggéstelennek hat a ciklus öt szerkezeti egysége is. Tovább nehezíti a költemény megértését a benne felvonultatott és elrejtett, egymásba olvadó sok szereplő. Az elmosódott figurákkal a bizonytalan háttér és a költői stílus is egyre változik. Zűrzavaros világképet sugall A puszta ország műfaja is. Szabadvers-formája áttöri a próza és a vers közötti hagyományos határt, de leomlik benne a líra, az epika és a dráma közötti válaszfal is.
Az alapjában véve lírai költemény alakjai és helyzetei mögött egy epikus történet körvonalai sejlenek. A második rész izgatott párbeszédei, a harmadik rész „Temze lányai”-nak dinamikusan változó monológjai, a költői mondanivaló drámai megjelenítése, a sorokon hosszan átkígyózó versmondatok feszültsége s a stílusnak a Jakab-kori verses dráma hagyományát követő nyelvi tömörsége a későbbi drámaköltőt sejteti. A vers filológiai túlterheltsége sok helyütt eltörli a művészet és tudomány közötti határmezsgyét is. Az alaposabb elemzés azonban a káosz világában egy matematikai pontossággal számító agy konstrukciós munkájára ismer. Eliot maga figyelmeztet arra, hogy A puszta ország megértésének kulcsa Jessie Weston A szertartástól a lovagmondáig 1920 című Grál-tanulmánya.
Az ősi történet egy kopár országról szól, melynek terméketlenségét urának, a Halász Királynak nemzőképtelensége okozza. A szárazság átkát a Szabadítónak a mondabeli Nővel való sikeres násza töri meg. Eliot a Grál-mondát kiábrándult pesszimizmussal dolgozza föl. A költemény változó színterei ugyanannak a lelki pusztaságnak helyváltozatai; a ciklus változó alakjai ugyanannak a három figurának, a Halász Királynak, a Szabadítónak és a Nőnek ironikus-elégikus alakváltozatai. A versciklus egységét a fényes múlt s a hitvány jelen költőktől vett idézetekkel is érzékeltetett állandó szembeállítása, visszatérő vezérmotívuma (fülemüle, víz, szárazság), tömör hatású, azonos versszerkezetek s filológiai párhuzamok is szolgálják, bár művészi érzékletességgel megvalósítani nem tudják. Képek és érzések elvont gondolatokkal való meghökkentő asszociálása, A puszta országban alkalmazott költői technika kritikai eszményként jelentkezik a Drydenről s a metafizikus költőkről korábban írt, de 1924-ben külön kötetben közreadott Tiszteletadás John Drydennak: Három esszé a XVII. századi költészetéről című esszégyűjteményben.
1927 fordulópont Eliot pályáján. Ekkor veszi fel a brit állampolgárságot és csatlakozik az anglikán egyházhoz. Egy év múlva már úgy jellemzi önmagát, mint aki „angol-katolikus a vallásban, klasszicista az irodalomban, és királypárti a politikában”. Ezzel Eliot avantgardizmusának kezdettől fogva meglévő konzervatív jellege nyíltan kiviláglik. A költői világkép szempontjából ez a változás a kép két síkjának megcserélődésében nyilvánul meg. Míg korábban az ábrázolás előterében a kortársi Anglia háború utáni válságának éles mozaikképei állnak, s a vallásos hit erkölcsi normaként a háttérben húzódik meg, a 20-as évek második felétől kezdve a vallásos igény közvetlenül, tételesen is megnyilatkozik. Eliot ekkori lírája, melynek legkiemelkedőbb darabjai a Hamvazószerda 1930, valamint az idő és az időtlenség viszonyát vallásos szempontból elemző Négy kvartett 1943, áttekinthetőbbé, de ugyanakkor szárazabbá, didaktikusabbá is válik, majd elhallgat.
Második költői korszakában keletkeztek az Ariel-versek is, melyek közül több, így A háromkirályok utazása 1927 is a Bibliából veszi a témát: Jézus születése után bölcsek érkeztek napkeletről, hogy a zsidók újszülött királyának, a Messiásnak hódoljanak. A költemény első szakasza az utazás nehézségeit írja le. A bevezető öt sor idézet Lancelot Andrews-nak, Winchester 17. századi püspökének egy Krisztus születésével foglalkozó prédikációjából. Ennek a szövegnek a szuggesztív hangját, sajátos prózaritmusát veszi át a vers is. A köznapi beszéd fordulataival, lazább szerkesztésű mondatokban szól, a gondolatok ritmusa híven követi az utazás és a lelki történés leírását. A részletek halmozása, a nehézségek ismétlő felsorolása következtében úgy tűnik, mintha egy helyben állna az elbeszélés, mégis előre halad a megtervezett módon, egy fokozatosan emelkedő szerpentinút állomásait járja be, hogy a szakasz végén hirtelen megugorva az utazás rendkívüliséget éreztesse. A második szakaszban az „enyhe völgy” mintha utazásuk célja volna, holott csupán azt érzékelteti, hogy a változást hozó jelenlét már a Földünkön van. A hosszú, nyugodt sorok képeinek költőisége magasabb hőfokra emelkedik, és a részletek ki nem fejtett jelképiséggel telnek meg. A három fa, a szőlő, a kockavetés, az ezüstpénz, a borostömlő mind Jézus életének eljövendő eseményeire utalnak, de ezek a szimbolikus utalások a bölcsek számára még nem váltak érthetővé. A három bölcs nem ismeri fel a jelzéseket a látottakban, ők eddig olyan tájon vándoroltak, mely a szenvedés jeleivel volt tele, és most csak arról bizonyosodhatnak meg, hogy nincs információ. A harmadik szakaszban utazásuk célhoz ér, de az elbeszélő a hely leírására egy szót sem veszteget, már csak az élmény hatása foglalkoztatja. Szavainak súlyos nyomatékot ad az egyes kifejezések ismételgetése. A bölcs egyértelműen mondja: „megtenném újra”, noha teljes zavarban van. Csak félig-meddig ismerte fel az esemény jelentőségét, mely egész életét banális örömeivel együtt jelentéktelenné, a halállal egyértelművé tette. A Születés és Halál egyelőre rejtett jelentőségét a vers középső részének szimbólumai fejezték ki. A vers hőse még bizonytalan a következményekben is: a Születés még nem jelenti újjászületését, élete halállá vált, de a vers végén már „másféle halálnak” örülne, az újjászületés ígéretét hozó krisztusi áldozatot várja. A költeményben Eliot a hit és hitetlenség határán élők állapotát festi. Mindazt, amit a napkeleti bölcsek láttak, a világot megváltoztatta, de a világnak még meg kell értenie saját változását.
A világnézeti változás műfaji változást is hoz: a lírát kezdetben kiegészíti, majd felváltja a dráma. Az elvek megszilárdulása lehetővé teszi objektív kivetítésüket és propagálásukat, valamint a „puszta ország” ellentmondásainak objektívebb elemzését. A harcoló Sweeney 1932 és A szikla 1934 még külön-külön vizsgálja az élet banális és vallásos vetületét. Később e két mozzanat már egy dráma belső ellentmondásaként jelentkezik. A Gyilkosság a székesegyházban 1935 a canterburyi székesegyházban meggyilkolt Becket Tamás érsek mártíriumáról szól. A darab az első nagyszabású elioti kísérlet az angol verses dráma Shakespeare-ig visszanyúló hagyományának felújítására. Mivel azonban a gyilkosokkal szemben álló érsek maga is kész a halálra, nem alakul ki történelmi konfliktus, a dráma helyét magas hőfokú líra foglalja el. Míg Shakespeare alkotásaiban a líra a dráma történelmi hullámverésének költői tajtékja, Eliot műveiben a valóságos drámai konfliktus helyettesítője.
Többi darabja, a költői Családi összejövetel 1939, a leginkább drámai Koktél hatkor 1950, a méltóságteljesen humoros, gyengén sikerült Bizalmi tisztviselő 1953 és a lelkiismeret-vizsgáló Az idős államférfi 1959 megannyi változat a vallásos megigazulás témájára. E színművekben kétféle világ rajzolódik ki. Az egyik a hétköznapi élet, melynek ellentmondásait Eliot gyakran Ibsen és Shaw módszerére emlékeztető módon tárja fel; a másik a hit világa, mely az ellentmondások misztikus megoldását a moralitásdráma módszerével kínálja.