A szonett: itáliai eredetű 14 soros versszerkezet. Hangzása kivételes (Virág Benedek elnevezése: "hangzatka"); kötöttsége nagy fokú, ezért a legintenzívebb, ambivalens lírai tartalmak kifejezésére a leghatásosabb.
Szakasztagolása a leggyakrabban 4+4+3+3, a négysoros strófa a "quartina", a háromsoros a "terzina".
Ritmikailag a sor eredetileg hendekaszillabus.
Az alaptörvényektől való eltérések száma és mértéke idővel megnőtt, a szabad vers korában már akár minden 14 soros vers szonettnek tekinthető.
A versforma két klasszikusa: Petrarca és Shakespeare.
Petrarcánál az alapforma: a b a b a b a b c d e c d e (vagy: c d c d c d)
Shakespeare-nél az alapforma: a b a b c d c d e f e f g g
| Például: |
|---|
|
Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad vized hatalmas, száguldó folyásán: a szellemem mélyen belül tanyázván, erőd nem féli s másétól se borzad; vitorlát jobb vagy bal felé se forgat, mégis jó széllel, nyílként, vágya szárnyán az arany Lomb felé lebegve száll már, s erősebb, mint a hab, szél, lapát s vitorla. Egyéb folyók közt te királyi büszke, ki ott éred a napot, merre támad, nyugaton százszor szebb Fényt hagyva messze: csak földi részem hordja szarvad-ágad; a másik, vágya szárnyával fedezve, repül révébe édes Otthonának. |
| : Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad... (Szedő Dénes fordítása) |
|
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér S tavaszi zápor fűszere a földnek; Lelkem miattad örök harcban él, Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg. Csupa fény és boldogság büszke elmém, Majd fél: az idő ellop, eltemet; Csak az enyém légy, néha azt szeretném, Majd, hogy a világ lássa kincsemet; Arcod varázsa csordultig betölt, Egy pillantásodért is sorvadok; Nincs más, nem is adhatok más gyönyört, Csak amit tőled kaptam s még kapok
Részeg vagyok és mindig szomjazom. |
| : LXXV. Szonett (Szabó Lőrinc fordítása) |
|
Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam. S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi, de hogyha van is, Isten tudja hogy' van? Vak dióként dióban zárva lenni s törésre várni beh megundorodtam. Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm. Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy - de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa. |
| : A lírikus epilógja |