A „román kori művészet” fogalmán 1824-ben Caumont francia művészettörténész, meghonosítója Nyugat-Európa érett középkori művészetet értette. A kifejezés utal az antik-római hagyományok és a betörő „barbárok” tradícióinak összeolvadására, s a törekvésére, hogy az ókori római művészethez kapcsolódjék. A román művészet rendkívül gazdag helyi stílusokban és egyedi formákban. Időhatárai országonként változnak. Általában a 12. századot tekinthetjük a romanika virágkorának. A stílus valóban termékeny korszaka 1050–1150 közé tehető.
A román kor művészete döntően a keresztény hitet szolgálta, de az egyházi és világi hatalmasságok állandó harcot vívtak az egyeduralomért (invesztitúraharc). Ellentétük a művészetre ösztönzőleg hatott. Szimbolikus formában dicsőítették világbíró Krisztust, az Istenanyát és a szenteket. A közös keresztény hit egy nemzetközileg elterjedt stílus alapja lett. A társadalmi rend a hűbéri viszonyon alapult. (Ma úgy tartják, a 8. század végétől a 10. század elejéig virágzott Karoling művészet és a X. század Ottó-kori művészete önálló korszak. E két periódus során következett be az elszakadás az antik építészettől s azoknak a sajátos formáknak a kialakítása, amelyekhez azután kapcsolódni lehetett.)
Az antikvitás óta a román építészet jelenti az első monumentális stílust. Egész Európában elterjedt, noha a helyi különbségek jelentősek.
Fő feladatának a keresztény templom építését tekintette, ami a legfontosabb
művészi feladat, szobrászat, festészet és kézművesség minden erejét ennek a
díszítésére fordította. A kor művészetétől távol áll a naturalizmus.
A 11–12. században fellendült az egyházi építkezés, püspöki székesegyházak, katedrálisok, dómok, plébániatemplomok, kolostorok, keresztelőkápolnák, temetőkápolnák és csontházak (karnerek) épültek.
A román templom elrendezése hasonló a római bazilikáéhoz: a szentélyhez vezető főhajó és mellette jobbról-balról egy-egy, néha két-két mellékhajó. Az egyszerű főépülethez néha egész sereg toldalék járul. Van, aki kereszt alakúra egészíti ki az épületet egy kereszthajóval a hosszhajó és a szentély között. A különbség belül még szembetűnőbb: az antik oszlopokat vaskos oszlopok és zömök pillérek váltották fel, a kazettás síkmennyezetet pedig félköríves boltozatok. A masszív falak és zömök tornyok a középkori várakra emlékeztetnek. Az ablakok keskenyek, lőrésszerűek, félköríves záródásúak, ikerablakok vagy rózsaablakok (sugárirányú kőküllőkkel osztott). A nehéz tetőszerkezetet erős dongaboltozat tartotta. A normann építészek bordás keresztboltozattal könnyítettek a tetőzeten, a háromszögű boltozatrészeket könnyebb anyaggal töltötték ki. A városokat lőrésekkel ellátott várak, földsáncok védik. Az erődítményeken belül lakótornyok és paloták épülnek.
A templomoknál közvetve a rómaiaktól veszik át a hosszanti és központos térelrendezések kialakult formáit. A templomok többségükben hosszanti elrendezésűek és a korai keresztény bazilika típusát fejlesztik tovább. A kisebb, főként a falusi templomok egyhajósak. Franciaországban gyakori az apszist övező szentélykörüljáró és az ebből sugarasan nyíló, rendszerint félkörös kápolnák sora, koszorúja.
Németország nagy székesegyházainál és kolostortemplomainál karoling hatásra a hosszház nyugati végéhez is építenek keresztházat és apszist, a bejárat pedig a hosszház északi vagy déli oldalán nyílik. Gyakori a hosszházat nyugatról lezáró, uralkodói vagy főúri karzatot magában foglaló, kiemelkedő, tornyos, ugyancsak karoling eredetű nyugati építmény (Westwerk) is. Németországban és Itáliában szokásos az erősen emelt szentély.
Az emelt négyezet, kórus és apszis alatt altemplomot, kriptát alakítanak ki a főhajóból levezető lépcsővel. Németországban Köln városában és környékén szokásos a négyezet három oldalához kapcsolódó apszisokkal alakuló háromkaréjos szentélyelrendezés. Közép-Európában, így Magyarországon is általában nem épül keresztház, az apszisok közvetlenül a hajókhoz kapcsolódnak.
Központos elrendezést, kör-, sokszög– vagy több-karéjos alaprajzot különösen keresztelő– és temető-kápolnáknál találunk. Ilyenek gyakoriak Itáliában és hazánkban is. Terük osztatlan vagy oszlopsoros körüljáróval tagolt. Lefedésük cikkelyes kupola vagy kolostorboltozat. Az aacheni palotakápolna példájára fejedelmi székhelyek, várak különálló kápolnái többnyire centrális alaprajzzal és kétszintes elrendezéssel épülnek.
Németország, Hildesheim: Szent Mihály templom. A nagyméretű bencés kolostortemplom,
a korai német román templomépítészet legérettebb alkotása, a 11. század elején
épült. Háromhajós, két keresztházas, kétszentélyes, síkmennyezetes bazilika.
Speyer: székesegyház. A német román építészet egyik legmonumentálisabb
alkotása 1030 és 1106 között, tervének többszöri módosításával épült a frank-száli
császárok temetkezési templomául. Hatalmas, 130 m hosszú, 35 m széles, háromhajós,
keresztházas bazilika, félköríves apszisban záródó szentéllyel.
Worms: székesegyház. 1170 és 1220 között korábbi templom helyén épült, az építkezés folyamán többször módosult elgondolások szerint. Háromhajós, keresztházas, kétszentélyes bazilika.
Wartburg vára. A 11. század végétől a thüringiai őrgrófok építtették. Hosszan elnyújtott, szabálytalan alaprajzú, erős védőfallal övezett vár, amely több épületet foglal magában. Legjelentősebb része a várfalhoz épült háromszintes palota-épület, a pallas.
Tournus: Saint-Philibert bencés apátsági templom, Franciaország. A 11. század elején épült. Háromhajós, keresztházas bazilika, félkörben záródó, körüljárós, sugárkápolnás szentéllyel.
Cluny: harmadik bencés apátsági templom. A nagyjelentőségű apátság indította el a 10. századtól a rend megújhodását eredményező reformot. Két korábbi templom helyén 1088 és 1225 között épült az apátságjelentőségét kifejező hatalmas harmadik templom, amelynek csak csekély része maradt ránk. Öthajós bazilika volt, keleti végénél két keresztházzal és kápolnakoszorús, körüljárós szentéllyel. Nyugati vége elé utóbb háromhajós előtemplom épült két nyugati toronnyal közrezárt előcsarnokkal.
Vézelay: Sainte-Madeleine templom.
A bencés rendi templom a spanyolországi Composrelába vonuló zarándokok befogadására a 12. század első felében épült. Szentélyét 1200 körül már gótikus stílusban építették újjá. Háromhajós hosszházához keleten keresztház közvetítésével csatlakozik a kápolnakoszorús, körüljárós szentély. Nyugati vége elé háromhajós, három-boltszakaszos előcsarnok épült.
A Franciaországból telepített magyarországi apátságok, így a fennmaradt bélapátfalvi templomnak és alapjaiban megőrzött kolostorának is Fontenay volt a mintaképe.
Provence területén a római építészet számos emléke maradt fenn. Ezek hatása a román stílusú építészet kompozícióiban és formáiban, antikos párkányok és korintuszi jellegű oszlopfők alkalmazásában és a boltozásokban is jelentkezik. A vidék viszonylag kis méretű, boltozott templomai súlyos, nehézkes megjelenésűek. A főhajót dongával, a mellékhajókat féldongákkal fedik le.
Poitiers: Notre-Dame-a-Grande templom. A 12. század első felében épült. Erősen megnyújtott, háromhajós, álbazilikális hosszházához közvetlenül kapcsolódik a kápolnakoszorús körüljárójú szentély. Főhajóját a féloszlopokkal tagolt pilléreken nyugvó árkádsor főleg hevederekkel tagolt, hosszanti dongaboltozat fedi. A hevederek a pillérek főhajó felöli boltvállig felnyúló féloszlopaira támaszkodnak. A keskeny oldalhajókat hevederek között keresztboltozatok takarják. Az oldalhajók az oszlopos árkádokkal határolt, nyújtott, félkörzáródású szentély körül folytatódva körüljárót alkotnak. Ebből három sugárirányú kápolna ugrik ki.
Caën: Saint-Étienne templom. A bencés férfi-apátság templomát a 11. század második felében Hódító Vilmos építteti, szentélyét a 12. században körüljárós-kápolnakoszorús elrendezéssel koragótikus stílusban átépítik. Ekkor boltozzák be hajóit is. Nagyméretű, háromhajós, empórás, keresztházas bazilika Angliában a normann hódítás (1066) előtti időből csak néhány szerény méretű templom maradt fenn a 11. század első feléből.
Durham székesegyház. 1093 és 1143 között épült. Háromhajós, bazilikális, empórás hosszháza az egyhajós, oldalt kápolnasoros keresztházon túl kelet felé folytatódik az eredetileg félkörös szentélyig. A főhajó árkádíveit váltakozva féloszlopokkal tagolt négyszögű és zömök körpillérek hordják. Az oldalhajókat hevederek közötti bordás keresztboltozatokkal fedték le. Hódító Vilmos 1066 után új királyságában nagyszabású templomépítkezéseket rendel el. Ezekhez Normandiából hozat mestereket.
Spanyolország. A pireneusi-félszigeten az arab mórok visszaszorítása után a felszabadított északi részeken a 11. században éled újra a keresztény építészet. Ez főképpen a szomszédos dél-francia tartományok jellegzetességeit követi. Az arab-mór építészetből jobbára csak alaktani motívumokat, így a patkóívet veszik át. Egyik legjelentősebb emléke a Santiago de Compostela székesegyház, a mohamedánok elleni harcokban segítő Szent Jakab apostol tiszteletére emelt templom, amely Európa egyik leglátogatottabb zarándokhelye volt. Az 1078-1128 között épült monumentális templom a Toulouse-i Saint-Serninnel rokon, de hosszháza csak háromhajós.
A geronai székesegyház kerengője trapéz alakú, mivel a templom és a városfal közötti térségbe épült. Keletkezéséről nem maradtak fenn források, de a feltevések szerint a 12. század közepén épült, valamivel később, mint a San Cugat kolostor pompás kerengője.
Itáliában a román stílusú építészet a 11. század közepétől a 13. század közepéig virágzik. A területi széttagoltság itt is tájegységenként eltérő sajátosságokat hozott létre. Többségükben bazilikális templomok kezdetben a korai keresztény bazilikák elrendezését követik. A harangtorony, campanile a templomtesttől külön áll. Négyszög vagy kör alaprajzú, többnyire vet gúla sisakkal lezárt tömegét felfelé szintenként szélesedő kapcsolt ablakok törik át. A hosszanti elrendezésű bazilikák mellett gyakoriak a centrális építmények, önálló keresztelőkápolnák, baptisteriumok is. Itália sajátos építészeti vonásokat kialakító tájai Lombardia és Toszkána. Dél-Itália és Szicília román stílusú és építészete bizánci, iszlám és normann hatásokat mutat.
Milano: San Ambrogio templom. Korai keresztény templom helyén a 12. század első felében épült. Háromhajós, empórás álbazilika, félköríves apszissal záródó szentéllyel a főhajó, és apszissal lezárt kápolnákkal az oldalhajók keleti végén. Hajóit és empóráit az eredeti síkmennyezet helyett utóbb kötött rendszerben hevederívek közötti lapos bordájú keresztboltozatokkal fedték be.
Pisa: Campanile. A szentélytől délkeletre áll a, 1173-ban megkezdett. de építése közben megdőlt és szakaszonként kiigazítva teljesen csak a 14. században befejezett kör alaprajzú harangtorony, a „ferde torony”. Földszintjét és legfelső, sisak nélküli harang-emeletét vakárkádok, hat közbenső szintjét karcsú oszlopos, árkádos körüljárók övezik.
Pisa: Battistero. 1153-ban román stílusban megkezdett. nagyméretű, kör alaprajzú keresztelőkápolna.
Firenze: Battistero. A keresztelőkápolna római alapokon a 6-7. században épült, és a 11-13. században nyerte végleges képét. Nyolcszög alap-rajzú, nyugati oldalán négyszögű szentélyfülkével. 27 m átmérőjű, osztatlan terét kolostorboltozat fedi. Kétszintes belső architektúráján a római Pantheon hatása mutatkozik.
Assisi Szent Ferenc-templom
A kőszobrászat alkotásai túlnyomó részben az egyházi épületek, templomok és kolostorok díszítésére készülnek, és ezek leghangsúlyosabb és legszembetűnőbb részein helyezkednek el. Így a kapuk oldalain és a nyílásuk fölötti ívmezőben, timpanonban, az oszlopfőkön, szentélykorlátokon és szószékeken. A bronzszobrászat domborműves kapuszárnyak, keresztelő medencék, lámpások díszítésére összpontosul.
A román stílusú kőszobrászat jelentős emlékei a dél-franciaországi Saint-Gilles és az arles-i Saint Trophine templom kapuzatai, amelyek kompozíciójukban és formálásukban antik római példákat követnek, a vezelay-i Sainte Madeleine templom kapujának ívmezőjét kitöltő dombormű, Krisztus és az apostolok nyújtott, bizáncias alakjaival és a Chartres-i székesegyház nyugati kapuzatainak bélletszobrai.
A vezelay-i Saint-Madelaine apátsági templom (1120), a burgundi építészeti iskola alkotása. Hevederes dongaboltozat borítja, gótikus körüljárós szentéllyel és 1140 után épült előcsarnokkal. A belső kapuzata fr. romanika egyik mesterműve.
Németországban a bambergi és a naumburgi székesegyház késői román szobrászati díszítése emelkedik ki.
Hazánkban a legjelentősebb szobrászati emlékek az esztergomi bazilika díszkapujának, a Porta Speciosanak domborművei, a kalocsai székesegyházból származó királyfej, a vértesszentkereszti, a karcsai templom és az esztergomi királyi kápolna figurális díszű oszlop– és pillérfői és a jáki templom kapu– és szentélyfülkéinek szobrai. A domborműves, öntött bronz vagy bronz borítású kapuszárnyak legszebb példái Németországban a hildesheimi székesegyház, Olaszországban a pisai dóm és a veronai San Zeno-templom bejáratait díszítik.
A román stílusú festészet alkotásai részben a templomok falait és boltozatait díszítő, különösen Franciaországban nagy számban megőrzött falfestmények, részben kódexillusztrációk, miniatúrák. A falfestészet hazai emlékei közül kiemelkednek a feldebrői altemplom, a veszprémi Gizella-kápolna, a vizsolyi, szalonnai, hidegségi és a jáki templom freskótöredékei.
Itáliában tovább virágzik a mozaikművészet is. A korabeli templomok falát és boltozatait díszítő figurális művek mellett jellegzetesek a Rómában működő, görög eredetű Cosmas család műhelyének 12. századi ornamentális mozaikjai, az ún. cosmaták, amelyek falfelületek mellett oszloptörzseket és más részleteket is borítanak.
Magas színvonalú a jobbára szintén egyházi rendeltetésű román stílusú textilművészet. Alkotásai részben egyházi öltözetek, részben képes falikárpitok. Utóbbiak jelentős képviselője a híres bayeux-i kárpit (1077. Bayeux székesegyház) amely valójában egy gyapjúfonallal hímzett fél méter széles, és több mint 70 méter hosszú vászon, 1067 és 1077 között készült, és 58 képből áll. Anglia Hódító Vilmos és a normannok általi meghódítását meséli el, a történetírók elbeszélésétől eltérő módon.
Hazánkban a Gizella királynő nevéhez fűződő hímzett koronázási palást e művészetág legszebb emléke.
A szobrászat a templomok, épületek díszítésére szolgált. Az oszlopfõkön, kapubélleteken, a kapunyílások feletti ívmezőben, a szószékeken és a szentélykorlátokon stilizált, elnagyolt indák között megbúvó emberi és állati alakok jelentek meg. Az ábrázolt test többnyire zömök, vagy ritmikus sorokban megnyújtott alak, a ruharedők nem követik a test vonalait. A Bibliából vett személyek szimbolikus értelműek, merev mozdulataik és arcvonásaik nem fejeznek ki érzelmeket. Nagyon népszerű volt a trónoló Krisztus ábrázolása.
A középkor az egyes művészeti ágakat nem tekintette önállónak. Úgy vélték,
hogy egy magasabb rendű feladat, az építészet szolgálatában állnak.
A román templomok szobordísze általában néhány, különösen fontosnak látszó helyre
összpontosult: a bejáratra, az oszlopfőkre, az olvasópultra, a párkárnyokra,
keretelésekre, ajtóbélletekre és a boltozatok homlokívére.
A szobrászi dísz szempontjából kiemelkedő rész a kapu, amely lehet egyetlen vagy több bejárat a templom hajóiba, vagy kereszthajójába. A kapunyílás általában négyszögű, felette félköríves mezővel, a timpanonnal (vagy orommezővel). Nagyobb ajtónyílást egy középső pillérrel (az osztósudárral) meg is oszthattak. Gyakran kap plasztikus díszt a szemöldökgerenda, az orommező pedig kifejezetten a figurális ábrázolások helye. További díszítendő felületek a kapuszárnyak. A kapu nyílása mellett jobbra és balra lévő lépcsőzetes falakat, a bélletet úgy alakították ki, hogy ott szobrokat lehessen elhelyezni. Döntő jelentőségű, hogy a román kori szobrászat tulajdonképpen kőfaragó művészet. Az épületek egyforma kőtömbjeit faragó mesterek ornamentális és figurális ábrázolásokat is tudtak készíteni.
Az oszlop és a félkörív a román kor szobrászatában is a leggyakoribb alapforma. Összekötő elemük, az oszlopfő különösen alkalmas szobrászi díszítésre. Az oszlopfők ábrázolásain emberek és állatok éppúgy előfordulnak, mint a legkülönbözőbb növényi és geometrikus motívumok.
A kapu feletti ívmező tartalmazza a középkori hit tipikus elképzeléseinek foglalatát:
gyakorta ábrázolják itt a világbíró Krisztust, aki az utolsó ítéletkor dönt
üdvözültekről és elkárhozottakról. A világbíró Krisztust sokszor ún. mandorlában
trónolva jelenítik meg. A mandorla egy mandula formájú dicsfény, amely
Krisztusnak az egész világra kiterjedő dicsőségét jelképezi, akit – fontosságának
megfelelően – nagyobbnak ábrázolnak kísérőinél, például az evangelista-szimbólumoknál,
a szenteknél, prófétáknál és az apokaliptikus aggastyánoknál.
A szobrászt ebben a korban nem az egyedi jelenség, hanem a típus érdekli. Az
oszlopfők kifaragása tág lehetőséget nyújtott a szobrászok számára. Európa sok
vidékén voltak fellelhetők a például szolgáló római oszlopfők.
A vezelay-i templom timpanonja
Arles, Krisztus mandorlában a négy evangélista állatszimbólumával
Oszlopfő az angyallal, aki a Három Királyok álmában jelenik meg. Saint-Lazare székesegyház, Autun. Készült: 1100 körül
Portico de la Gloria Szent Péter, Pál, Jakab és János. Santiago de Compostela katedrális. Mateo Mester készítette: 1168–1217. Az 1075-ben elkezdődött zarándoklatot (mely Szent Jakab útját követte) kísérő művészet legfontosabb alkotása a Santiago de Compostela székesegyház. A 12. század második felében a szobrászat erősen naturalisztikus hatás alá került.
Díszkapu (Porta speciosa). Készült: 1190 körül. Márvány. Balassa Bálint Múzeum, Esztergom.
Esztergom
Féloszlopfő sasokkal. Készült: 1095–1116. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.
Álmos herceg Dömösön épített monostort, amelyet fivére, Kálmán király (1095–1116) életében fel is szenteltek. A monostor templomának kriptájából származik ez a fejezettöredék.
A kolostori kerengők oszlopfőin a legkülönbözőbb alakokat lehetett ábrázolni, egészen addig, amíg a szigorú ciszterci Clairvaux-i Szent Bernát nem száműzte valamennyi figurális díszítményt: „Mit akarnak a tisztátalan majmok, a vad oroszlánok, az iszonyú kentaurok, a félig emberek... Inkább akarózik a márványok közt olvasni, mint a kódexekben.”
Az idők során sok román kapuszárny tönkrement, bronzból azonban tartós kapuszárnyakat készíthettek. Különböző öntési technikák és előállítási helyek voltak ismeretesek. A bronzkapukat messzi tájakra is elszállították, például a konstantinápolyi műhelyekből Amalfiba (1062), Atraniba (1087) és Salernóba (1099). Bernward püspök idején Hildesheim ugyancsak a bronzöntés központja volt. A hildesheimi Szent Mihály híres bronzkapuja 1015-ben készült, a dóm Bernward-oszlopa pedig, amelynek példaképe a római Trajanus-oszlop volt.
A román művészetet a vallás követelményei határozták meg, s ebből következően alapjaiban nem dekoratív, hanem tanító és a hitet erősítő funkciókat látott el. A korszak emberei – az egyházi megbízók kivételével – általában sem írni, sem olvasni nem tudtak. A templomokban látott figurális ábrázolások számukra a tant és a tanítást jelentették. Különösen fontos volt, hogy az ábrázolást a lényeges elemekre koncentrálják. Egy helyesnek elismert forma a bizonyosság erejével hatott, a típust keresték, nem a kivételt.
A román szobrászat lemond az ábrázolt alakok környezetének részletes bemutatásáról, egyszerű figurákra szorítkozik, amelyeket tipikus mozdulatokkal, attribútumukkal és tartásukkal jellemez. Az alak nagysága mindig jelzi a kompozíció egészében betöltött szerepét. Meghatározott szférákat meghatározott formulákkal ábrázolnak, a mandorla például az isteni dicsfényt jelenti, a hullámos sávok a felhőket vagy a vizet. A román művészet nem arra törekszik, hogy a perspektíva eszközeivel a térhatás illúzióját keltse, hanem, hogy az ábrázolt valóban jelen legyen. A deformáció vagy az aránytalanságok a kifejezőerőt fokozzák.
A festészet alkotásai is túlnyomórészt vallásos tárgyúak és szimbolikusak.
A fal– és üvegfestményeken, kódexillusztrációkon, iniciálékon és miniatúrákon
hiányzik a háttér, a perspektíva és a fény-árnyék ábrázolása. Az olvasni nem
tudókat a szimbolikus és sajátos jelölési rendszert követő illusztrációk tájékoztatták
az írás tartalmáról.
Bayeux-i kárpit. Készült: 1073-1083 körül. Bibliotheque Municipale, Bayeux. Gyapjúhímzés lenvásznon. A kárpit teljes hossza 70 méter. Azoknak az eseményeknek a megjelenítése, amelyek Angliának a normannok által történt meghódításához vezettek, lenyűgöz a részletek gazdagsága és az elbeszélés elbeszélése révén.
A Cappella Palatina mozaikjai. Készült: 1132-1189, Palermo. Szicíliának a normannok által történt meghódítását követően egészen különleges stílusformák alakultak ki. A bizánci és az iszlám művészet fényűzésének hatására a hatalom új birtokosai átvették a költséges mozaikdíszítések helyi hagyományát, amely minden falfelületet és az épület minden elemét mintegy pompázatos köntösbe öltöztette. Bizánci motívum az apszis félkupolájában Khrisztosz Pantokrator félalakos megjelenítése is.
Vadászjelenet.Készült: a 12. században. Palazzo dei Normanni, Palermo. Mozaik. A pávák, leopárdok és a kentaurok ábrázolása a szimbolikus (páva), egzotikus és antik mitológiai motívumokat kapcsolja egybe.
A román művészet fontos ága a templomokat díszítő monumentális falfestészet és a mozaikművészet. A falképek általában freskó technikával készültek, azaz a festéket a friss vakolatra hordták fel, s így száradáskor az ábrázolás a fal szilárd része lett. Itáliában a falakat gyakran díszítették mozaikkal. Ez a terület szoros kapcsolatban állt Bizánccal (Konstantinápoly), ahol virágzott a mozaikművészet.
A román korban az ábrázolás néhány lényeges vonásra összpontosul. A beszédes mozdulatokhoz komoly kifejezés társul. Ennek érdekében elfogadják az elrajzolást és a túlzást. A színnek, akárcsak a vonalnak elsődleges szerepe a hangsúlyozás. A szobrászathoz hasonlóan a román kor festészete is lemond a klasszikus antikvitás kiegyensúlyozott arányairól. A környezetet és a hátteret ennek szellemében elhanyagolják vagy leegyszerűsítik. Az épületet román félkörívvel jelzik, alatta jelennek meg a figurák.
Egy jelenet színtere mindössze néhány elemből áll: házból, toronyból, félkörívből. Az ábrázolt bútordaraboknak, mint például a trónnak vagy az olvasópultnak mindig szimbolikus jelentősége van. Expresszív formulákkal, sematikusan jelenítik meg a tájat, például kis fákat festenek kerek lombkoronával. A talajt, a tengert és az eget egyszerű hullámvonalakkal vagy sávokkal érzékeltetik. A jelenetet a legkülönbözőbb stilizált geometrikus és virágmotívumokból álló frízek, sávok keretezik. A hátteret egyenletesen elosztott bélyegzőszerű motívumokkal vagy szőnyeghez hasonlatos mustrával teszik ritmikussá. Gyakran alkalmaznak ornamentális motívumokat, hogy a pompa és a szépség képzetét keltsék. A stilizált ruhák általában bizánci minták követéséről tanúskodnak. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a stilizált arcoknak és a hatásosan leegyszerűsített kezeknek. A kompozíciót egyszerű, geometrikus elképzelések szerint tagolják. A stílus jellemzője a szimmetria és a kiegyensúlyozottság, amit apró eltérésekkel tesznek élénkebbé. Gyakori fogás a ritmikus sorolás és a páronkénti megfeleltetés. A román kori művész az egyértelműség kedvéért minden alak kifejezését a tipikusra korlátozza.
A figurákat kevés, világos mozdulat és érthető attribútumok jellemzik (például könyv, a keresztény tanítás foglalata). A szentek dicsfényt és attributumot kapnak, az evangelistákat szimbólumaik helyettesítik (angyal, oroszlán, ökör, sas). A vallásos tartalmat zordon komolysággal ábrázolják.
A román kompozíció alapja az egyszerű geometrikus séma: kör, ovális, háromszög. Bonyolultabb együttesek átvágások és megfeleltetések révén jönnek létre. A színek nem naturalisztikusak; gyakran igen élénk színkombinációkat használnak – vörös-kék, fekete-fehér, zöld-barna. A bíbor, a skarlátvörös és az arany a legfőbb méltóságot szimbolizálja. A freskók tompított színvilága általában a földfestékek használatának eredménye.
A főhajó falának felső részét az ókeresztény idők óta freskókkal vagy mozaikokkal látták el. A szentély apszisában általában evangélista-szimbólumok között a trónoló Krisztus, a Maiestas Domini látható. A világbíró Krisztust az Apokalipszis látomása szerint úgy jelenítik meg, amint szivárványon, mandorla közepén mennyei dicsőségben trónol. Angyalok, szentek, próféták és az apokaliptikus aggastyánok mennyei serege veszi körül. A kísérő alakok gyakran vízszintes frízt alkotva, fejük felett egy-egy félköríves árkáddal jelennek meg.
Bizánci mintát követve Itáliában általában mozaik helyettesíti a freskót. A mozaikok háttere aranyosan csillog.
A román kori francia művészet legjelentősebb alkotásai közé tartoznak a színes üvegablakok.
Nagyon fontos szerepet játszott a miniatúrafestészet. Szenteket és különböző bibliai jeleneteket ábrázoló egész oldalas miniatúrák mellett fejezet– és szövegkezdő iniciálék díszítették a szertartáskönyveket. A könyvfestés különösen alkalmas volt a figurális és ornamentális ábrázolásra, s ezt a művészeti ágat is a román kori vallásosság expresszivitásra törekvése határozta meg.
Worms székesegyháza. A részben kétszentélyes, keresztházas bazilikák lefedése utóbb már boltozással készül.
A Saint-Gilles-i bencés apátsági templom nagyszabású, szobor– és dombormű-díszes hármas kapuzata a 12. század első feléből, amely főhomlokzata a római diadalívek hatását tükrözi.
A geronai székesegyház trapéz alakú kerengője a 12. század közepén épült.
San Cugat kolostor a 12. század elején épült.
A pisai Campanile. A szentélytől délkeletre áll az 1173-ban megkezdett, de építése közben megdőlt és szakaszonként kiigazítva teljesen csak a 14. században befejezett kör alaprajzú harangtorony, a „ferde torony”. Földszintjét és legfelső, sisak nélküli harang-emeletét vakárkádok, hat közbenső szintjét karcsú oszlopos, árkádos körüljárók övezik.
A vezelay-i Saint-Madelaine apátsági templom (1120), a burgundi
építészeti iskola alkotása.
Hevederes dongaboltozat borítja, gótikus körüljárós szentéllyel és 1140 után
épült előcsarnokkal. A belső kapuzata fr. romanika egyik mesterműve.
A bayeux-i kárpit (1077. Bayeux székesegyház) három részlete. A „kárpit” valójában egy gyapjúfonallal hímzett fél méter széles, és több mint 70 méter hosszú vászon, 1067 és 1077 között készült. Az ereklyék ünnepén a bayeux-i katedrális főhajójában helyezik el. 58 képből áll, Anglia Hódító Vilmos és a normannok általi meghódítását meséli el, a történetírók elbeszélésétől eltérő módon. Balról jobbra: Hitvalló Edward és egy szolga; normann íjászok a hastingsi csatában (1066).
Szent Ambrus milánói domborműve trónon ülve ábrázolja a város védőszentjét. A félkörív a romanika jellegzetes építészeti eleme. a dombormű a fontos elemeket: a trónt, a püspöki ornátust, az áldó gesztust emeli ki. Az azonosítás egyételműsége a feliratból fakad.
A Maiestas Domini, trónoló Krisztus ábrázolása a katalóniai tahulli San Cemente-templomából, jelenleg a barcelonai Museo de Arte de Cataluñában.
„Jézus születése” Robert de Jumièges sacramentoriumából. Az angol román kori miniatúrákon az ír hagyományt tükrözi a kelte kompozíciókra jellemző kolorit és dinamizmus. Ezért és sajátos színskálája miatt alapvetően eltér a korabeli német kódexek illusztrációitól.
Chartres, az ún. Notre Dame a la Belle Verrière színes üvegablakat a középkori üvegfestészet csúcsa.
Gizella-kereszt. A 11. század első harmadában készült a magyar királyné megrendelésére. Ő adományozta anyja, Burgundi Gizella regensburgi zárdában lévő sírjára
A „Szent István szarkofág” rövid oldala. Székesfehérvár, a 11.
sz. első fele.
A kevés ábrázolás minden bizonnyal szimbolikus értelmű: a korinthoszi oszlopok,
palmetták és rozetták között őrködő kerubok alighanem a mennyei király jelenlétére
utalnak. A rövidebb oldalon antikizáló, profilozott keretben lendületesen repülő
angyal emeli a halott lelkét csecsemőként a magasba. Talán felső-itáliai közvetítéssel
bizánci hatás érvényesült itt.
Pannonhalma
Esztergom, királyi palota, földszinti terem, a 12. sz. utolsó negyede.
Somogyvári apátságból származó reliefek, a 12. sz. közepe.
Pécs, székesegyház, déli altemplom-lejáró, reliefek a 12. sz. utolsó negyedéből.
Ják, római katolikus templom freskó részlete. Harcos szent pallossal. 12. sz. közepe.
Zsámbék
Csempeszkopács