A gótikus stílus elnevezés a reneszánsz korából származik, mint a csúcsíves
stílus elítélő értékelése. A reneszánsz ember felfogása szerint az antik művészet
aranykorát a középkor barbár, a gótoktól eredő torz művészete követte.
Valójában azonban a gótok és a gótikus stílus között nincs összefüggés.
A gótikus építészet a 12. század derekán Franciaországban fejlődik ki (Suger
apát az első gótikus templom építtetője), és innen terjed el, és válik a 13.
század végére egész Európában uralkodóvá, a bizánci kultúra hatása alatt álló
országok kivételével.
A gótika a téralakításban és a tömegformálásba; a román stílus kompozícióiból indult ki. A késői román formai és szerkezeti elemek, a csúcsív és a bordás boltozat adta lehetőségek kiaknázásával az addigi tömörfalas, nyílásokkal áttört felépítmény helyett alapvetően új, nyílásokat közrefogó vázas szerkezeti rendszert érlelt ki. Ezzel fénnyel elárasztott, hatalmas méretű, magasba törő téregyütteseket és ezeket érzékeltető épülettömegeket hozott létre. A lenyűgöző hatást a szerkezetekkel összehangolt formák, tagoló- és díszítőelemek, közöttük a mérművek megalkotásával fokozta. Mindezzel az anyag, szerkezet és forma harmonikus arányokra épülő, tökéletes egységét teremtette meg. Így jött létre először az antik építészettől elszakadó, bár egyes elemeit átformálva felhasználó, önálló európai stílus.
Megjelennek új épülettípusok: árucsarnokok, kereskedőházak, raktárak, céhházak, ispotályok, városházák.
A városok védelmére a kapuelővár, nyakfal (barbakán); a várfalak elé ugró körbástya (rondella).
A stabilizáló tömör falazat helyébe támaszként támrendszer kerül: a boltozatok nyomásának ellensúlyozására támpilléreket és támíveket alkalmaznak. Az építészetben, megjelennek a fiálé vagy fiatornyok (toronytest négy- vagy nyolcszög, rajta piramistető). Boltozásos térlefedést valósítanak meg, ezek csúcsíves keresztboltozatok, vagy csillag- háló-, legyező- ill. tölcséralakúak. Egyetlen térből álló nagy tömeg befogadására alkalmas teremtemplomokat; a főhajóval egy magasságra boltozott mellékhajós csarnoktemplomokat építenek. A szentélyt sokszög alakú kórus, kápolnakoszorú vagy kóruskörüljáró veszi körül. Mérműves (kőrácsos) ablakok; küllőosztású rózsaablakok; kör- és csúcsíves idomok, majd halhólyag- és lángnyelvmotívumok jellemzik. Gyámköves ajtók, függönyíves ablakok (nyelvmotívum); bélletes kapuzat jellemzik; az ajtók, ablakok felett vimperga: meredek, háromszögű díszoromzat, élükön kúszó levelekkel (krabbék). Az ívformák lehetnek csúcs-, szamárhát-, függöny-, vagy Tudor-ívek. A fő- és mellékhajó találkozásánál, az árkádsor és az oldalfalazat fölött a fal lazításaként megjelenik az árkádos trifórum (háromosztású nyílások), gádorfal; az oldalkarzat, majd a trifórium az idők folyamán összeolvad a növekvő méretű ablaksorral. A tetőről lecsorgó csapadékot a falaktól vízköpők vezették távol, ezek tátott szájú fantasztikus szobrok, ember vagy állat kőfaragványok.
Európa egyes országaiban számottevő időbeli eltéréssel jelenik meg, és eltérő
sajátságokat mutat.
Magyarországon és Lengyelországban csak a 13. század második felétől, több forrásból
táplálva válik uralkodóvá a gótika, és a reneszánsz, viszonylag korai jelentkezése
ellenére is csak a 16. század első felében váltja fel végérvényesen. A gótika
csaknem négy évszázados korszaka az egyes országokban eltérő időhatárok között
korai, érett vagy virágzó és kései szakaszra tagolódik.
Emellett azonban megkülönböztethetők erősen eltérő stílusváltozatai, amelyek az egyes országokban és tájegységeiken eltérő mértékben jutnak érvényre. Ezek:
A gótikus építészet a francia királyok központi tartományának, a Párizst körülvevő
Île-de-France, majd a szomszédos Champagne és Pikardia városaiban született
meg a 12. század közepétől meginduló nagy székesegyházak építésével.
A burgundiai és a normandiai késői román építészet elemeit, a csúcsívet, a bordás
kereszt– és hatsüveges boltozatot és a kéttornyos nyugati homlokzatot átvéve
fejlesztik ki a kor törekvéseit megvalósító új, vázas felépítésű templomtípust.
A stílus jellegzetességei először a Párizs melletti Saint-Denis apátság karoling kori templomának, a francia királyok temetkezési helyének átépítésénél (1140–43) figyelhetők meg. 1237-ben kéttornyos, három kapuzatos, rózsaablakos főhomlokzat építését kezdik, majd 1240–44-ben új szentély épül, amelyet kettős körüljáró övez. Oldalirányban egybe nyitott kápolnák összefüggő koszorúja alkotja a külső körüljárót, a belsőtől csak karcsú oszlopokkal elválasztva. Egységes, tömör körítőfal helyett támpilléres faltestek veszik körül, közeikben a kiugró kápolna-apszisokkal, amelyek íves határoló felületét csaknem teljesen megnyitják a színes üvegezésű ablakok. A belső körüljáróban a trapéz alakú térszakaszokat csúcsíves, bordás keresztboltozatok, a külsőben a félkörrel bővülő trapézmezőket hasonló, de ötsüveges boltozatok fedik.
Ezzel megvalósult az első vázas felépítésű gótikus téregyüttes. A francia katedrális-gótika jellegzetességei: a három– vagy öthajós hossz– és keresztházból és kápolnakoszorús körüljárójú szentélyből összetett alaprajz; a bazilikális, vázas, támpilléres-támíves felépítés, csúcsíves, bordás keresztboltozatos lefedéssel; a főhajó oldalfalainak három– vagy négyszintes, trifórium-folyosós, erősen áttört kialakítása és a kéttornyos főhomlokzat szerves kompozíciója és elemei: a hármas kapuzat, a rózsaablak és a királygaléria. Ez a székesegyház típus a 13. században egész Franciaországban, majd a szomszéd országokban is elterjed. A vázas felépítés kiemelkedő remeke a párizsi Sainte Chapelle királyi kápolna. A gótika dél-franciaországi változatának jellemző példája Albi székesegyháza, a koldulórendi építészeté a toulousei domonkos-templom. A világi építészet emlékei városerődítések, várak és paloták.
Chartres: Székesegyház. Az 1194-ben leégett román stílusú székesegyház
sértetlenül maradt kriptája fölött, a 12. századi nyugati homlokzat és tornyok
befoglalásával 1220-ig épült. Bazilikális, háromhajós hosszházához – a templom
130 m-es hosszát felezve – erősen kinyúló, hasonló keresztmetszetű keresztház
és a hosszházzal közel azonos hosszúságú, kettős körüljárós, sokszögzáródású
szentély kapcsolódik váltakozó méretű kápolnák koszorújával.
A főhajót az oldalhajók négyzetes keresztboltozataival azonos szélességű, keskeny
téglalap alaprajzú keresztboltozatok fedik.
A chartresi székesegyház kiforrott tér– és tömegalakításával mintaképe lett
a későbbi székesegyházaknak. Művészi értékét, szépségét gazdag szobordísze és
üvegfestményei fokozzák.
Reims: Székesegyház. A francia királyok hatalmas (140 m hosszú, 30 m széles, 38 m belmagasságú) koronázó temploma 1211-től a 14. század közepéig épült. Nyugati tornyait 1427-ben fejezték be. Chartres alaprajzát és felépítését fejleszti tovább. A reimsi székesegyház mind belső terével, mind külsejével a francia gótika legharmonikusabb alkotása.
Amiens: Székesegyház. 1220 és 1269 között épült, de csak a 15. században fejezték be teljesen. Chartres és Reims rendszerét fejleszti tovább még nagyobb méretekben, karcsúbb arányokkal és szerkezetekkel (hossza 145 m, szélessége 42,5 m). Háromhajós, utóbb oldalkápolnákkal bővített hosszháza rövidebb, öthajós kórusa viszont hosszabb a reimsinél. Hétoldalú szentélyzáródásának egyszeres körüljárójából hat sokszögű sugárkápolna, középen pedig két boltszakaszos, sokszög záródású kápolna nyúlik ki.
A francia katedrális-gótika fejlődése az amiensi székesegyház végsőkig kiérlelt belső téralakításában, szerkezeti és formai megoldásában éri el csúcspontját. Hatása többek között a kölni székesegyházon jelentkezik. Az Amiensben uralkodó törekvés, hogy a határoló szerkezeteket a lehető legkarcsúbbá csökkentett támaszok között hatalmas üvegfelületekké oldják fel, a párizsi Sainte-Chapelle építésénél teljesedik ki.
Párizs: Notre-Dame székesegyház. (1163–1250)
A francia katedrális-gótika fejlődése az amiens-i székesegyház belső téralakításában, szerkezeti és formai megoldásában éri el csúcspontját. Hatása többek között a kölni székesegyházon jelentkezik. A cél, hogy a határoló szerkezeteket a lehető legkarcsúbbá csökkentett támaszok között hatalmas üvegfelületekké oldják fel, a párizsi Sainte-Chapelle építésénél teljesedik ki.
Fouquet miniatúrája (a párizsi Bibliothéque Nationale 247. sz. francia kéziratának 163. lap; 15. század): naiv realizmussal mutatja, hogyan épültek annak idején a gótikus templomok. A király a palota erkélyén éppen azt magyarázza udvari építészének, milyennek képzeli a bourges-i székesegyház valamelyik részletét. Ez a nagy templom öt egyforma nagyságú, kereszthajó nélküli hajójával egyedülálló egész Franciaországban.
A bourges-i Sainte-Étienne székesegyház nyugati homlokzatának központi timpanonja a győztes Krisztussal és az utolsó ítélettel (1250–55)
Franciaországban a gótikus építészetnek számos jelentős világi emléke is fennmaradt, így városerődítések, várak és várkastélyok, uralkodói és főúri paloták, továbbá városi lakóházak és középületek. A városerődítések közül kiemelkednek Aigues-Mortes, IX. Lajos földközi-tengeri kikötővárosának és az ugyancsak dél-franciaországi Carcassonne város bástyatornyos védőfalai a 13. és 14. századból.
A Loire-menti Blois várkastélya a 13. és 15. századból származó gótikus épületrészeket őrzött meg. XII. Lajos-szárnya, udvari oldalán földszinti árkádokkal, 1498 és 1503 között épült.
Hóráskönyv Pol de Limbourg miniatúrája
Az egyik legjelentősebb gótikus várkastélyról, a francia királyok egykori lakóhelyéről, a középkori Louvre-ról ez a maradt fönn csupán – a 15. század elejéről. A „Trés Riches Heures du Duc de Berry” című kódexben (Chantilly, Musée Condé).
Méreteiben és művészi kiképzésében egyaránt kiemelkedő jelentőségű a pápák avignoni palotája. Két udvart körülvevő régi és újabb része 1335 és 1352 között épült. Több hatalmas négyszögű toronnyal közrefogott külső falait nagy félkörzáródású fülkék tagolják, és gyámköveken kiülő, pártázatos védőfolyosók koronázzák. Legnagyobb szabású helyiségei a kéthajós, középső kötegpillérsoron nyugvó keresztboltozatokkal lefedett audienciás terem és fölötte az osztatlan terű, 52 m hosszú és 15 m széles, keresztboltozatos kápolna.
Angliában a gótika a 12. század második felében jelenik meg, és a 16. század közepéig tart. Hosszú korszaka átmeneti, korai angol (1180–1250), érett vagy díszített (decorated style, 1250–1360) és késői vagy függélyes (perpendicular style, 1360–1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus.
A gótikus stílust Franciaországból veszik át. A leégett canterburyi székesegyház szentélyét 1177-ben francia mester irányításával kezdik újjáépíteni. A 13. század folyamán kialakulnak az alaprajzi elrendezés és a felépítés jellegzetes angol vonásai korábbi helyi sajátosságok továbbfejlesztésével.
Canterbury: Székesegyház, melyet az első, igazán gótikus angol épületnek tartanak. A külsőt a két torony és a támívek sora robusztussá teszi, de a függőleges irány hangsúlyának megőrzésével.
Függélyes stílusban épült 1377 és 1391 között Anglia ősi főszékesegyházának új hosszháza és keresztháza a lebontott 11. századi norman-román hajó helyén.
A 11. századi székesegyház szentélye 1174 és 1184 között épült újra, miután a tűzvésztől megrongált román stílusút lebontották. Az új szentélyt az île-de-france-i Sens székesegyházának mintájára az ottani építkezésről hívott sens-i Vilmos mester építette, majd súlyos balesete után az angol Vilmos fejezte be.
A londoni Westminster-apátság külső képe. E templom építését a 13. század közepe táján kezdték meg, de csak a 16. század első negyedében fejezték be: ekkor épült a híres VII. Henrik-kápolna, melyben a nevezett király nyugszik. Ez a körüljárós apszissal is rendelkező egyhajós nagyterem az angol gótika utolsó időszakára jellemző, amikor a függőleges stílus helyébe a Tudor-stílus lépett. A falak itt már szinte eltűntek, helyüket a nagy üvegablakok foglalták el, légiesen finom kővázukkal.
A cambridge-i King's College Chapel függélyes (perpendicular style) stílus (1446–1515)
Spanyolország nagy gótikus templomai francia mestereik révén a franciaországi székesegyházak alaprajzát és felépítését követik. A mór építészet hatása – különösen később – a mindent elborító gazdag díszítésben mutatkozik.
A spanyol gótika egyik legjelentősebb alkotása, a burgosi székesegyház gazdag változatosságban egyesíti a 13–16. század során egymás nyomában megjelenő különféle formaelemeket: úgy mondják, a francia katedrálisokból meríti ihletését anélkül, hogy bármelyikhez is hasonlítana. A toronysisakok franciásak, az épület tagolása északias, az ablakos négyezeti torony pedig már a platereszk stílus jegyeit viseli: az átépítések és hozzátoldások egészen a 17. századig elhúzódtak. Miként az az alsó képen jól látszik, a templom belsejében is jól megférnek egymással az északi formák és a platereszk díszítőelemek. A trifórium nagy patkóívekben bontakozik ki, homlokíveit furcsa emberfejek díszítik s a szövevényes keresztboltozat igen közel áll a franciás "flamboyant" „lángoló” gótikához. Az építkezést 1221-ben kezdték meg, de az egészet befejező négyezeti torony csak 1567-ben készült el.
A Santa María del Mar kerengőjének boltozata (Berenguer de Montagut /1328–1383/ terve, Barcelona)
Itáliában a helyi adottságoktól és hagyományoktól, így főként az antik római építészettől idegen gótika nehezen honosodott meg. Részben a ciszterciek, majd a kolduló rendek, ferencesek és domonkosok építkezései révén a 13. század folyamán terjed el, jobbára Észak-Itáliában és a francia Anjouk nápolyi királyságában, majd a 15. század derekáig marad uralkodó, megőrizve a helyi sajátosságokat. A francia katedrális-gótikának általában csak elemeit, a ciszterciek által már meghonosított csúcsívet, a leegyszerűsített mérművet, fiálét, vimpergát veszi át.
Assisi: San Francesco-templom. 1228 és 1253 között épült Szent Ferenc szülőhelyén és sírja fölött a ferences rend anyakolostorának temploma. Dél– francia példaképeket követ.
Firenze: Santa Croce templom. A jellegzetes itáliai ferences templom
1295 és 1442 között épült. Háromhajós bazilika egyhajós keresztházzal. Ennek
keleti oldalán középen keskeny, sokszögzáródású szentély, kétoldalt öt-öt négyzet
alaprajzú kápolna nyílik.
Firenze: Santa Maria Novella templom. A domonkos-rendi templom 1283 és
1300 között épült. Főhomlokzata a XV. században reneszánsz stílusban készült
el.
Siena: Székesegyház. A város legmagasabb dombján 1229 és 1317 között több ütemben épült.
Firenze: Santa Maria del Fiore székesegyház (Dóm). A város központjában, a Battisterotól keletre, korábbi templom helyén áll. Az 1300 körül megkezdett, de félbemaradt építkezés után 1357 és 1413 között épült fel Itália akkor legnagyobb temploma.
Firenze: Campanile. A dóm főhomlokzatától délre áll a 84 m magas harangtorony. 1334-ben Giotto kezdte építeni, és 1387-ben fejezték be.
Milano: Székesegyház. Építése 1386-ban kezdődött és egymást gyakran váltó, lombardiai és külföldi, német és francia mesterek irányításával 1500-ig folyt.
Velence: Palazzo Ducale (Doge-palota).
1309 és 1424 között épült velencei Doge-palota a gótikus világi építészet egyik
legjellemzőbb példája.
Németországban a gótika a 13. század közepétől kezdve terjed el, és a 16. század elejéig virágzik. Nem a helyi román stílusú építészetből fejlődik ki, hanem a már kiforrott francia gótikát veszi át, részben a burgundiai és ciszterci példaképeket, részben a nagy francia székesegyházak alaprajzát és felépítését követve.
Köln: Székesegyház. Építését 1248-ban a szentéllyel kezdték, amely 1300-ban készült el. Kereszt-és hosszházának, valamint kéttornyos nyugati homlokzatának építése 1560-ig elhúzódva félbemaradt, és csak a 19. század második felében fejezték be, részben a megtalált eredeti tervek alapján.
Marburg: Szent Erzsébet-templom. Németország egyik legkorábbi gótikus temploma. Magyarországi Szent Erzsébet hamvainak elhelyezésére zarándoktemplomnak épült 1235 és 1283 között.
Lübeck: Mária-templom. A francia katedrálisok felépítését téglaépítészetre átültetve 1250 és 1350 között épült a hatalmas székesegyház a Hansa-városszövetség székhelyén. Háromhajós bazilika, szokszögzáródású, körüljárós szentéllyel, a körüljáróból kiugró kápolnákkal.
Ausztria területén, a német-római birodalom keleti, a Habsburgok családi birtokát alkotó tartományaiban a gótika a 13. század második felétől terjedt el, részben a szerzetesrendek, részben Dél-Németország építészetének hatására. Nagyszámú jelentős emléke közül kiemelkedik a gótika minden korszakát képviselő bécsi Szent István-templom.
Bécs: Szent István-templom. A 13. századi késői román plébániatemplomhoz
a 14. század első felében háromhajós gótikus csarnokszentély épült. Az egyenlő
széles és magas, keresztboltozatos hajók keleten sokszögű apszisokkal záródnak.
A román stílusú hosszház helyén, amelyből csak a nyugati homlokzat egy részét
őrizték meg a jáki templommal rokon kapuzattal és két nyolcszögű toronnyal,
1359-ben kezdik az új hosszház építését.
Csehországban a gótika fénykorát a IV. Károly császár új székhelyén, Prágában a 14. század derekán megkezdett Szent Vitus-székesegyház építése nyitja meg. E század emléke még a prágai Károly-híd és tornyai. A nagyszámú, jelentős egyházi és világi alkotás sorából a későgótikában kiemelkedik a már a 16. század első felében befejezett kutná-horai Borbála-templom és a prágai királyi vár Ulászló terme.
Lengyelországban főként a szerzetesrendi építészet és az észak-német téglagótika hatása érvényesült. Nagyszámú monumentális emléke közül kiemelkedik az egykori főváros, Krakkó főplébánia-temploma, a Mária-templom.
A 15. században több ütemben épült. Rövid, háromhajós, bazilikális hosszházához a főhajóval azonos szélességű és hosszúságú, sokszögzáródású szentély kapcsolódik. A két nyugati torony előcsarnokot és karzatot fog közre.
Magyarországon a gótika a 13. század második felében kezd meghonosodni, és
a 16. század elejéig virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd fokozódóan
a kolduló rendek: ferencesek és domonkosok templom– és kolostorépítkezéseinek
volt jelentős szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának
a jellegzetességei mutatkoznak.
A hazai gótika korai szakasza a 13. század második felére és a 14. század elejére,
virágkora Nagy Lajos és Zsigmond uralkodására, késő virágzása Mátyás és II.
Ulászló korára esik.
A magyarországi gótika alkotásai méreteikben és kiképzésükben szerények. A francia
és a német gótika erősen tagolt templomtömegeivel szemben a lényegesen kisebb
hazai templomok inkább zárt, tömbszerű megjelenésűek, homlokzataik egyszerűbbek,
kevésbé áttörtek.
Fennmaradt gótikus templomaink közül az egyes korszakok jellegzetes emlékei a korai budavári Boldogasszony– vagy Mátyás-templom (1255 és 1269 között épült) és a soproni egykori ferences-templom (1280–1340), a virágkori soproni Szent Mihály-templom (14–15. században) és a kassai Szent Erzsébet-templom (1378-ban leégett), valamint a pesti belvárosi templom szentélye, a későgótikus szegedi alsóvárosi ferences templom és a nyírbátori mai református templom, továbbá a siklósi vár kápolnája.
Kassa: Szent Erzsébet-templom. Gótikánk fénykorának egyik legjelentősebb emléke. Az 1378-ban leégett templom helyén a XV. század folyamán épült. Háromhajós, keresztházas bazilika. Oldalhajóit keleten átlós tengelyű, sokszögű kápolnák, főhajóját sokszögzáródású szentély zárja le.
Az északi kapuzat; 15. sz. első fele, valamint a főoltár; 1474. (A szekrényszobrok a 15. sz. végéről valók.)
Budapest: Belvárosi plébániatemplom szentélye. A római erőd déli szélére ráépült románkori templomot a 15. század elején új szentéllyel bővítették. Háromhajós, körüljárós, sokszögzáródású csarnokterét köteg-pilléreken nyugvó keresztboltozatok fedik. A határoló falakon körül háromkaréjos, vakmérműves ívmezőjű, csúcsíves ülőfülkék sorakoznak. Fölöttük nyílnak a nagy mérműves ablakok. A déli oldalon sokszögű, kétszintes oratórium ugrik ki.
Szeged: alsóvárosi ferences templom. 15. sz.
Nyírbátor: református templom. A 15. század végén a Báthoriak építtették későgótikus építészetünk egyik legszebb alkotását. Osztatlan, hosszú hajója három sokszögoldallal zárul keleten. A nagy belmagasságú teret egységes, sűrű osztású hálóboltozat fedi. Bordázata vakmérműves díszű vállakból ágazik szét, amelyeket az oldalfalakból kiugró, részben sokszögű lábazatokról, részben gyámkövekről induló, karcsú háromnegyed-oszlopok támasztanak alá. A déli hosszoldalon közeikben rendkívül magas, háromosztatú, halhólyagmotívumos mérművű, csúcsíves ablakok nyílnak. A déli homlokzat erőteljes vertikális tagolását és magasba törő lendületét ezek és a közrefogó támpillérek adják. A nyugati véghomlokzat jobb oldalán négyszögű, saroktámpilléres torony ugrik ki, amely csak a hajó ereszéig épült fel. Mellette a homlokzaton tagozott keretelésű kapuzat, fölötte pedig nagy, négyosztatú csúcsíves ablak nyílik. Az előcsarnokból nyíló déli bejáratot már reneszánsz keretelés díszíti, párkánya fölött félkörös oromzattal. A sokszögű szentélyzáródás falában ugyancsak a templommal egykorú, reneszánsz stílusú szentségfülke látható.
Siklós: Várkápolna. A középkori eredetű vár kápolnája a 14. század végén épült.
Gótikus falusi templomaink általában kis méretű, egyhajós épületek, sokszögzáródású szentéllyel. Négyszögű, egyes vidékeken nyolcszögű vagy felül nyolcszögbe átmenő tornyuk többnyire a nyugati, néhol a déli homlokzat közepe előtt áll. A templomokat többnyire faragatlan terméskőből falazták. Csak a nyíláskeretek, a falsarkok és a támpillérek vége, a lábazati és az ereszpárkány, valamint a boltozati bordák készültek faragott kőből. Egyes vidékeken hagyományosan téglatemplomok épültek. A homlokzatokat és a belső falfelületeket vakolták és meszelték, a belsőket, néha a homlokzatokat is figurális és dekoratív falfestményekkel díszítették.
Nógrádsáp: Plébániatemplom. A 14. század végén.
Gótikus várépítészetünk legjelentősebb emlékei a budai királyi várpalota középkori maradványai, a visegrádi királyi vár és palota és a diósgyőri ugyancsak királyi vár romjai.
Budapest: Középkori budavári királyi palota. A királyi vár építését a tatárjárás után IV. Béla rendelte el. Kiépítése Nagy Lajos. Zsigmond és Mátyás nevéhez fűződik.
A palotaegyüttes a 13–15. század folyamán szakaszosan alakult ki. Keleti és nyugati szárnya észak felé V-alakban szétnyílva három udvart zárt közre. Elsőnek az együttes déli végén a későbbi falakhoz képest átlósan elfordított, 11x12 m-es, négyszögű István-torony épült a 14. század első felében. Nyugati oldalán szemöldökgyámos ajtókkal egybenyíló, dongaboltozatos helyiségsor maradt fenn. Folytatásában a hosszú nyugati szárny északon a nagyméretű, négyszögű, befejezetlenül maradt Csonka-toronnyal zárult. Az István-toronytól keletre, a déli várfal mögötti udvarból nagy, téglalap alaprajzú, részben a sziklába vágott, dongaboltozatos pince nyílik. Fölötte a hatalmas Zsigmond-kori termet az ablakok aljáig fennmaradt falak kiegészítésével helyreállították. A pincéből felnyúló két, alul négy-, fölül nyolcszögű pillér boltvállain nyugvó hat keresztboltozat fedi.
Visegrád. Vár. Az alsó várból és a fellegvárból álló együttest a tatárjárás után IV. Béla kezdte építtetni. Magja a késő román kora gótikus Salamon-torony.
Visegrád: Királyi palota. Építését a várhegy lábánál Károly Róbert alatt kezdték. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás alatt bővítették. A 16. századi leírás szerint 350 helyiséget foglalt magában. Mátyás korában három részből állt. Középen a kapun belépőt tágas kertes udvar fogadta. Innen széles díszlépcső vezetett a legfelső teraszon álló kápolnához. A 14. századi, 35 m hosszú, támpilléres kápolna hajójához keskenyebb, sokszögzáródású szentély, ennek északi oldalához pedig sekrestye kapcsolódott. Csak lábazati falai állnak. Az együttes északi részét a királyi, a délit a királynői palota alkotta.
Gótikus lakóházak Budán, Sopronban, Kőszegen, Magyaróvárott és Pécsett
váltak az utóbbi évtizedekben ismertté. Többnyire egyemeletesek, zártsorú utcai
és keskeny udvart szegélyező udvari szárnnyal. A földszinti, jobbára gazdasági
helyiségek donga– vagy keresztboltozatosak, az emeleti lakószobák famennyezetesek.
Az utcai homlokzaton az emelet sokszor gyámköves ívsoron kiugrik. A kapuk ívesen
vagy szemöldökgyámos áthidalással vízszintesen lezártak. Az ablakok csúcsívesek
és mérművesek, vagy többnyire vízszintes áthidalásúak és kőkereszt osztásúak.
A boltozott kapualjak kétoldalán ülőfülkék sorakoznak, változatos vakmérműves
ívekkel. A vakolt homlokzatokat széleiken vagy teljes felületükön kőkvádereket
utánzó vagy mustrás festéssel díszítették.
A északi gótika az épületszobrászatban éri el legmagasabb színvonalát. Az oszlop- és pillérfőkön, párkányokon, ajtó- és ablakbélleteken levéldísz jelent meg. A kapuban gyakran oszlopszobrokként (Chartres) vagy szabadon álló (Reims) alakként jelennek meg figurák, s alakjuk merevsége idővel fölenged, mozgás jelenik meg és a lágy stílus jellegzetes S-hajlata.
Vizitáció vagy Mária és Erzsébet találkozása (1220 körül, a székesegyház homlokzatán, Reims)
Jelentős a síremlékszobrászat, a bronzplasztika, a faszobrászat. Az alakok érzelmet kifejező arccal, plasztikus fejjel, kifinomult, erőteljes mozgással, a testhajlatokat követő mozgalmas ruharedő-ábrázolással jelzik a korszak nivóját. Igen jelentősek a szárnyasoltárok domborművei, faragványai.
„Lovas” a bambergi székesegyház belsejében. Föltehetően a Szent György-téma egy 1235-ben készült német változata, bár az egyik hagyomány szerint III. Konrád császárt, a másik szerint a magyar Szent Istvánt ábrázolja. Ez a lovasszobor a román kori szobrászat dekoratív értékeivel a gótika expresszív humanizmusát állítja szembe.
III. (Merész) Fülöp francia király szobormása (Saint-Denis-apátság, Párizs) Pierre de Chelles és Jean d' An-as munkája. Nem eszményített fejedelemábrázolás, hanem a halotti maszk nyomán készült hű portré, ezért mérföldkőnek számít a realizmus felé haladó gótikus sírszobrászat fejlődésében.
Andrea Pisano (1290 körül-1349) Madonna a gyermek Jézussal (márvány, 31 cm)
Hasonló törekvések jelentkeznek benne, mint a szobrászatban. Az ábrázolás merevsége lassan feloldódik. A semleges, rendszerint arany háttér előtt az eleinte erősen nyújtott alakok emberibbé válnak, jellemábrázolásra is van már példa. Körülöttük megjelennek a természeti környezet egyre hívebben ábrázolt elemei, épületek és városok ábrázolásai. Az Alpoktól északra a festői iránnyal szemben erősen hangsúlyozták a tárgy körvonalait (lineáris gótika). Falfestmények (nedves vakolatra a freskó, száraz vakolatra a szekkó) táblaképek és kódexillusztrációk, miniatúrák egyaránt nagy számban maradtak ránk.
A gótikus festészet első nagy mestere a firenzei Giovanni Cimabue, tanítványa a kor legnagyobb festője, Giotto di Bondone (1267–1337).
Fő művei Assisiben a San Francesco-templom Szent Ferenc életét ábrázoló falkép-sorozata, a padovai Cappella dell'Arena („Dobozkápolna” 1303–5) Mária életét elbeszélő freskói és a firenzei Santa Croce templom két kápolnájának falfestményei.
Az 1400-as évek egységes művészi formanyelvét, az internacionális gótikát a lágy festőiség jellemzi, a finom vonalvezetés, a ritmikus mozgás, részletező hűség a természetábrázolásnál, a népi alakok idilli ábrázolása. A magánájtatosság céljára megjelenik a kultuszkép, mint új képtípus (a fájdalmak férfia; Atyaisten ölében Jézus; Mária angyalokkal, szentekkel körülvéve, fallal elzárt virágoskertben).
Nagy németalföldi mesterei a 15. század első felében a burgundiai hercegi udvarban alkotó Jan van Eyck és testvére Hubert; fő művük a belgiumi Gent városa székesegyházában az ún. Genti szárnyasoltár. Rogier van de Weyden (1399–1464), a brüsszeli iskola vezetője viszi tovább eredményeiket, tájkép előtti emberábrázolásával már az itáliai quattrocentót előlegzi (Magdolna, Louvre). A francia késő gótikus festészet legnagyobb mestere Jean Fouguet, az arcképfestésben és a kódexillusztrálásban egyaránt kiváló. Az ő és a Limbourg testvérek miniatúrái számos franciaországi vár és város korabeli képét őrizték meg számunkra.
„A tanácsosok Madonnája", Lluís Dalmau munkája 1445-ből. Flandriában tanult, ez az alkotása, mely Jan van Eyck stílusára emlékeztet, Barcelonában készült, a városháza kápolnája része.
Érdekesek és jelentősek a szárnyasoltárok és a kódexek illusztrálása, de a miniatúra-művészet is.
Canterbury zsoltároskönyv illusztrációja
Utóbbiban az arany háttér kiszorulásával, a környezet előbb jelzésszerű, majd valódi térábrázolását látjuk, a 14. században fantasztikus növényi-állati alakzatokból alkotott díszítéssel (groteszkekkel) vagy valós növényi és állati díszítésekkel. Kedvelik a hónapábrázolást. Eljutnak a sokszorosító grafika első kísérleteiig, pl. Martin Schongauer fa- és rézmetszetei.
A gótikus képzőművészet egyik jelentős ága az üvegfestészet. A gótikus templomépítészet törekvése – hogy a bevilágítást fokozza és ezért növelje az ablaknyílásokat – vezet a műfaj virágzásához. A hatalmas ablaknyílásokat színes üvegelemekből, ólompálcákkal összefogott – mozaikszerűen összeállított, vallásos tárgyú nagy méretű képek (a Ó- és Újszövetség párhuzamos ábrázolásai), ill. dekoratív üvegfelületek zárják el.
A sokszínű üvegen át beeső fény a belső térben különlegesen szép hatású. A Franciaország, Németország és Anglia számos templomában megőrzött üvegablakok közül kiemelkednek a franciaországi chartres-i székesegyház, a párizsi Notre Dame és Sainte-Chapelle csodálatos kompozíciójú és színű, nagyméretű üvegfestményei.
A céhes ipar csodái a pompásan faragott bútorok, a szekrényt pótló vasalt ládák; a templomokban a díszes padok (stallumok). A fémművesek ajtókra, ládákra vasmérműveket készített a zárakra; valamint csillárokat, gyertyatartókat kovácsoltak. Remek műveket készített az ötvösség, sodronyzománccal új eljárást alkalmazott(kettős sodrott szálak közé helyezték a zománcot); finom virágmintás kelyheket, kupákat, ékszereket; az építészet hatása pedig megjelent a szentségtartók készítésénél. A textilművességben kiemelkedik a gobelin, a növényi díszítésű kárpit, a verdure; jóllehet a lovagi ill. egyházi jelenet ábrázolásakor térmélységet nem tudtak jelezni. Selyem-, brokát- és bársonyszövés gazdag anyaga maradt ránk.
Az esztergomi kincstárban őrzött koronázási eskükereszt, amelynek liliomvégződésű szárait drágakövek és igazgyöngyök borítják, olyan gazdag filigránműbe foglalva, amelynek fonadékai növényi indákká, levelekké alakulnak. A régebbi, bizáncias filigránmunkák hagyománya egyesül itt az észak-franciaországi, Rajna-vidéki gótikus ötvösség stílusával. A mintaképek minden bizonnyal IX. Lajos Franciaországában készültek. A margitszigeti dominikánus apácakolostor szentélyében, V. István király sírjából előkerült, eredetileg női koronán a pántok csuklóit természethűen ábrázolt borostyánlevél-csokrocskák díszítik. Ugyancsak a finomságra, természethűségre való törekvés jellemzi az e korszakból előkerült ötvösművű ruhadíszeket: melltűket, ruhakapcsokat is.
Az 1290-es években épített, szepességi kakaslomnici plébániatemplom sekrestyéjében fennmaradtak töredékek Szent László legendáját ábrázoló egyik legrégebbi falfestményciklusból. A kifejező körvonalakkal és élénk színekkel megfestett folyamatos jelenetsor a figurák típusai, a kifejező, hajlékony körvonal szerepe tekintetében a klasszikus gótikus festészet hagyományait követi. Közeli rokonai az ócsai premontrei prépostsági templom szentélyfreskói, amelyek árkádos fülkékben apostolokat és más szenteket ábrázolnak, s ugyanott, a szentély déli falán egy Utolsó ítélet, az északin pedig ismét a László-legenda töredéke, amelyek a 13. század legvégén vagy a 14. század elején készültek. A kakaslomnici sorozatról nagyobb valószínűséggel állíthatjuk, hogy a 14. század elejéről való. A két falfestmény példája nem egyedülálló: a 14. század elején Európa-szerte tovább hatott, de a 13. századinál elvontabb, szárazabb jelleget öltött a gótikus képzőművészet klasszikus stílusa.
Kaskaslomnic, László-legenda részlet. Római katolikus templom, 1320-as évek.
Ez a stílus jelenik meg a túrócszentmártoni plébániatemplom szentélyének falfestményein az elegáns, gótikus baldachinok alatt álló, a donátorok képmásaitól körülvett apostolfigurák, a 14. század első harmadából, valamint a csallóközi Somorja templomszentélyének különösen magas színvonalú kifestése 1330 tájáról. Itt ugyancsak oromzatos fülkékben álló, lágy vonalritmusú, bő köpenyekbe burkolt apostolalakok sorakoznak az oldalfalon, a boltozat mezőit Mária életének jelenetei töltik ki kecses, finom, hajladozó alakokkal. A lineáris-utóklasszikus stílus mindenfelé elterjedt az országban.
Angyali üdvözlet a szepesdaróci antonita lovagrendi templomban (14. sz. 2. évtizede)
A 14. század közepén, Nagy Lajos uralkodásának kezdeti évei, itáliai háborúi után jól érezhető változások következtek be Magyarország művészeti kultúrájában.
Szobrászat és festészet
Festett szemű lovag capuccioval (részben kiegészítve) (1420-30; Mészkő; magasság: 34 cm; Budapesti Történeti Múzeum, Budapest)
A budai várpalota területén feltárt Zsigmond-kori szoboregyüttes töredéke.
Garamszentbenedeki Úrkoporsó (1480 körül; Festett fa, 226 x 100 x 325 cm; Keresztény Múzeum, Esztergom)
A bronzszobrászatban a Kolozsvári testvérek – Márton és György – nagyváradi (Oradea), magyar szent királyokat megjelenítő bronz szobrairól az írott források mellett a prágai vár Szent György szobra adhat képet.
A bronzöntő műhelyek technikai bázisán alapult a nagyváradi szobrászműhely, melynek két tagját, Márton és György kolozsvári testvérpárt szobraik feliratából ismerjük. Első szobraik (1360 vagy 1370) a magyar szent királyokat, Istvánt, Imrét és Lászlót ábrázolták talapzaton állva a nagyváradi székesegyház északnyugati sarkán. Az elpusztult szobrok felirata nemcsak a szobrász testvérpárt említi, hanem büszkén hivatkozik apjukra, Miklós kolozsvári festőre, aki korának szintén ismert művésze lehetett. A prágai Hradzsinban álló Szt. György-szobruk az elveszett pajzson olvasható felirat szerint 1373-ban készült.
A Szt. György-szobrot (melynek fejével szoros kapcsolatban áll a Szt. László-herma)
a fiatalabb testvér, esetleg György, addig a győri herma gótikusan stilizált
hajkezelését, nagyvonalú arcábrázolását az idősebb, konzervatívabb Márton művének
tartják.
A Kolozsvári testvérek művészete itáliai és helyi előzményekből szervesen nő
ki és erőteljesen hozzájárul az ábrázoló művészetek önállósodásának kifejlesztéséhez.
Európai jelentősége elsősorban ebben fejeződik ki.
A váradi székesegyház részére készült a ma Győrben őrzött (már említett) Szent László fej ereklyetartó is, amely a gótikus ötvösművészet e szobrászattal vetélkedő, kedvelt műfajának ritka szép alkotása.
A gyulafehérvári (Alba Iulia) dóm részére Suky Benedek erdélyi nemesúr által készíttetett, sajátos magyar technikájú sodronyzománcos kehely, mely ma az esztergomi főszékesegyház kincse. Ugyanitt őrzik a káprázatos szépségű Mátyás-kálváriát, melynek felső része 15. sz. eleji francia munka, az alsó részét Mátyás készíttette hozzá Olaszországban.
A középkori Magyarország egész területén számos templomban láthatók gótikus falképek. Egyik kedvelt témájuk Szt. László legendája. Kiemelkedő emlékek a veleméri (Vas megye) templom falképsorozata, Aguila János művei a 14. század végéről és a keszthelyi volt ferences templom szentélyében nemrég feltárt freskók. A táblaképfestészetet szárnyasoltárok képviselik. Kiemelkedőek a csak képeit jelző monogramjáról ismert M. S. mesternek a passiót ábrázoló táblái.
Angyali üdvözlet (1.) Vizitáció (2.) Jézus születése (3.) Kálvária (7.)
Tempera, hársfa, 146 x 92 cm Tempera, hársfa, 139,5 x 94,7 cm
Keresztény Múzeum, Esztergom Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Királyok imádása (4.) Olajfák hegyén (5.) Keresztvitel (6.) Feltámadás (8.)
A rekonstrukció szerint az oltárt eredetileg 1–8, egyenként 180 x 120 cm-es tábla alkotta, két vízszintes sorban elhelyezve. A képek az oltár zárt állapotában voltak láthatók, a két belső mozgószárny kihajtásával pedig előtűnt a belső szobrászati dísz. Kívül Jézus életének ábrázolása a bal felső sarok Angyali üdvözlet (1.)-jelenetétől (elveszett) futott végig a felső soron, majd alul ismét balról indult, a jobb alsó táblán a Feltámadással zárva a történetet. Utóbbi képen maradt fenn a festő monogrammja és az 1506-os évszám.
A mester stílusában, megoldásaiban egyértelműen Schongauer, Dürer, Veit Stoss művészetével mutat rokonságot, azonban a képek Mantegna és Pollaiuolo munkáinak pontos ismeretéről is tanúskodnak.
A 15. század közepétől hatalmasan kibontakozó szárnyasoltárok a városok ábrázolóművészetének
legjellegzetesebb megnyilatkozásai, amelyek egyesítik magukban a késő gótika
szinte minden művészi ágát.
A szárnyasoltárok fő része az oltárasztal (mensa) és az oltárasztal hátsó oldalán,
hosszába fektetett deszkaalapzaton (predella) felépített szekrény. Ez a középrész
lehet festett táblakép is. A 14. században és a 15. század elején gyakori volt
Magyarországon a festett oltár, akárcsak Itáliában. Később német „Hochaltar”
mintára a szobrászati díszű oltár vált uralkodóvá.
Kolozsvári Tamás 1427-ben készült garamszentbenedeki (Hronsky Benadik) oltára,
a hazai anyagban egyedülálló, de Európa-szerte is ritka garamszentbenedeki Úrkoporsó,
valamint M. S. mesternek késő gótikus remekművei.
Kolozsvári Tamás: Keresztvitel 1427. Szent Miklós gabonacsodája 1427.
Madonna Toporcról, 1340-1350, festett fa; MNG
A szárnyasoltárok teljes pusztulása miatt a központ korabeli szobrászatára a királyi palota kályhacsempéinek maradványaiból vonhatunk le következtetést.
Kályhacsempe V. László címerével Budáról, a 1550-es évek. Cserép, zöld ólommázzal és fehér alapon földfestékkel.
A magyar gótika a királytól indul el, s már a 13. század második felében az egész társadalmat áthatja. Sajátos, a korábbi korszakban még hiányzó mozzanata a város művészi tevékenysége, amely a teljes korszakon át döntő szerepet tölt be. Bár a művészi fejlődésnek a magas rangú megrendelő még igen fontos mozgatója, a kézművesekből, mesteremberekből a céhekben, építőpáholyokban és a királyi udvarban fokozatosan művészek lesznek, akik be tudják illeszteni a fejlődés jellegzetes helyi menetét az általános európai keretekbe. Gótikus építészetünk lényegében közép-európai alapszövetét főként a kolduló rendi (ferences, domonkos) és városi építkezésekben valamint az ábrázolóművészetek területén át– meg átszőtték a mediterrán szálak. Így készítette elő a hazai gótika történeti és művészeti téren egyaránt a következő nagy korszakot: a reneszánszt.