Metonímia
(gör.) 'névátvitel'
Kép (trópus), amelyben egy adott szó - formájának és elsődleges jelentésének megváltozása nélkül - egy másik szót helyettesítve új jelentéssel gazdagodik. Az egymással kapcsolatba kerülő fogalmak viszonya lehet: ok-okozati (itták a mámort), térbeli (alszik a város), időbeli (századunk felfedezései), vagy anyagbeli érintkezésen alapuló (nincs egy vasa sem). Stílushatása a kifejezendő és a kifejező közti távolság által kiváltott feszültségtől függ. Köznyelvi és irodalmi előfordulása is gyakori, a költői képekben kiemelt szerepe van. Pl. Holttestek között jár, mint kegyetlen halál
(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem);
Kukoricza Jancsit célozza vasával (Petőfi Sándor: János vitéz);
Elővett a zsebéből egy portorikót, s menet közben megropogtatta (Móricz Zsigmond: Az isten háta mögött);
Így leszen Tek. Rendek! mert ha elébb nem, a mi sírjainkon az előttünk elhúnyt küzdők sírjaikon támad fel a kérlelhetetlen Nemezis! és kíméletlen igazsággal fogja számon kérni háromszáz esztendők könnyeit; fogja számon kérni milliomok feldúlt nyugalmát, a sírig üldözött ősznek véghörgését s a gyermekeitől megfosztott anyának jajait; és számon fog kérni minden csepp vért, mely a bécsi és linci békességekért magyar kebelből kiömlött. (Kölcsey Ferenc: A vallás ügyében);
Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind! (Arany János: Tetemre-hívás).