Konatív funkció
A szövegben érvényesülő kommunikatív funkció (kommunikációs funkciók), amelynek során az olvasóra, hallgatóra, gondolkodására, cselekvésére tudatosan hatni kívánás dominál. A szónoki beszédben gyakori, pl.
De tekintsük mindenekelőtt, miképp alakulnak az említett delegációk, s miképp fogják a költségvetést megállapítani. (Halljuk!) A delegáció tagjait mindenik fél alkotmányos úton, a paritás alapján, hasonló számmal szabadon választja meg.
(Deák Ferenc: Az alkotmány visszaállításakor Pest, 1867. február 17.) A vershelyzet meghatározó eleme: Elmondanám ezt neked. Ha nem unnád....Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség); Az elbeszélő önnön viszonyát tisztázza az elbeszélés tárgyával kapcsolatban és az olvasóval mintegy összekacsint: Keresztnevén Akakij Akakijevicsnek hívták. Lehet, hogy az olvasó kissé furcsának és keresettnek ítéli, de meggyőződhet róla, hogy ezt egyáltalán nem keresték; a körülmények maguktól alakultak úgy, hogy semmiképp sem lehetett más nevet adni neki. Ez pedig pontosan így történt...
(Gogol: A köpönyeg).