Irónia
Retoriai-stilisztikai fogalomként a meggyőzés eszköze. Domináns eleme a kettősség, az ellentét. Valamely dolgot, tárgyat, személyt, tulajdonságot, eseményt stb. nem a valóságnak megfelelően nevez meg, hanem olyasmit állít, aminek a szituáció ellentmond, s így azt tagadássá minősíti át. Pl.
Hamlet: Ki tehet arról, ha jó kedve van; hisz látja, mily vidor az anyám is, pedig az apám most halt meg, csak két órája. Ophelia: Dehogy: kétszer két hónapja is van már, fönség. Hamlet: Oly régen? Gyászolja hát az ördög! én cobolyköntöst csináltatok. Uramfia! Két hónapja, s még el sincs felejtve! Úgy hát megérjük, hogy valamely nagy embert fél évvel is túlél az emlékezete; csakhogy, Mária úgyse, templomot építsen ám, különben eszébe sem jut senkinek...
(Shakespeare: Hamlet). Az iróniát az különbözteti meg a gúnytól, hogy nem kívülről ítél, hanem az értékvesztésben érintett maga az ironizáló személy is. Pl. Én is éltem...vagy nem élet
Születésen kezdeni,
És egynehány tized évet
Jól-rosszúl leküzdeni?
(Arany János: Visszatekintés).