Epitheton ornans
(gör., lat.)
Állandó jelző, díszítő jelző; elsősorban az eposz műfajában sorozatosan visszatérő, a természeti jelenségek, hősök említésekor használt stíluseszköz. A homéroszi típusú eposz egyik kelléke. Az alkotó az epitheton ornans eszközével a bemutatott személy vagy jelenség legfeltűnőbb, a leglényegesebbnek ítélt tulajdonságát emeli ki. Pl. Majd, mikor elkészült mindezzel a nagynevü Sánta,
fogta, s a bajnok Akhilleusz anyja elé odatette.
(Homérosz: Iliász);
Sóhajtozva ekép vártuk be az isteni Hajnalt;
és hogy a rózsásujjú Hajnal kélt kis a ködből, akkor a hímek mind kiszaladtak a jó legelőre... (Homérosz: Odüsszeia);
kegyes Aeneas (Vergilius: Aeneis);
Angyali légio szép fényes szárnyával
Fekete seregre üte bátorsággal... (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem);
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát? (Vörösmarty Mihály: Zalán futása) (epitheton) .