Commoratio

(lat.)

Időzés, késlekedés. A klasszikus retorika adjekciós mondatalakzata, a neoretorikában metataxis. A szónok valamely fontos gondolatot többször, más-más formában közelít meg, ugyanazon témára többször visszatér. A commoratio válfaja a commutando verba, amelyben a tartalmilag és szerkezetileg is rokon mondatok kerülnek egymással viszonyba. Pl.

Azt mondják, nyolc század óta van öszvekötve a nemzettel a római nyelv; s annálfogva az több érdekkel van öszvekapcsolva, és eltörlésére vagy megváltoztatására felette szükséges előbb mind a kívánság eredetét s kiterjedését, mind pedig a teljesedés lehetőségét és az említet érdekekkel való megegyeztethetését bővebb vizsgálat alá vétetni. [...]
Én ezen oldalról más érdeket nem ismerek, mint azt, mely abból foly, hogy mi magyarok, és független, önállású nemzet vagyunk, legalább akarunk lenni. -Ezen érdekből következik, és természetesen következik, hogy mi magunk tulajdon nyelvével élni kívánjunk. Mi ezen kívánság eredete? csak az, mert magyarok vagyunk. Ha német vagy más idegen nyelvet kívánnánk felvenni, akkor lehetne szükséges a kívánság eredetét kérdezni: de mostani kívánságunknak, mely a nemzettel együtt született, állandóúl azzal öszvekapcsoltatott, eredetét hosszasan keresni akarni nem egyéb puszta ürügynél, mely által a dolog továbbra is elhalasztassék.