Aversio
(lat.)
Az elfordulás (aposztrophé) egyik tovább bővített változata, mely nemcsak a közönségtől való elfordulást jelenti, hanem a tárgyalt dologtól s magától a beszélőtől is. Ez utóbbi például fiktív személy megszólaltatásával történhet. Gyakori nyelvi eszközei: a közvetlen beszéd, a monológ, a dialógus. Pl.
Jön a szónok, s említi őseiteket; de beszéde kiáltó szó a pusztában. Mit akartok? azt várjátok-e, hogy a halottak sírból felszálljanak? hogy rémletes arccal jelenjenek meg álmaitoknak? És mit fognátok felelhetni, ha szavaikat felemelnék? mondván: Nép, mi vagy? hol a bizonyság, hogy tőlünk származtál? hazát alkotánk, s te ránk nem emlékezel; hidegen taposod győzelmeink mezeit; s a pusztákon, hol ezrenként hullánk el, sírhalmainkra nem vetsz tekintetet. Jaj neked! a meg nem hálált örökségen átok fekszik, melyet csak a hosszú megbánás törülhet le.
(Kölcsey Ferenc: Mohács); Szók, szók, ti pártütők,
kik hajdan ami volt érthetetlen, megsugátok,
és fegyverré a bút edzé harmóniátok,
miért hagytok így dadogni most a világ előtt?
(Babits Mihály: A vén kötéltáncos).