Szenci Molnár Albert (1574-1634)

Szenci Molnár Albert 1574-ben született a Pozsony megyei Szencen jómódú, mezővárosi, református molnárcsaládból.

Magyar irodalmi arcképcsarnok

Apja elszegényedése miatt saját erejéből végezte tanulmányait. Győrben, Göncön, majd Debrecenben tanult. Éppen akkor volt Göncön, Károlyi Gáspár környezetében, amikor kinyomtatták itt az első teljes magyar nyelvű Bibliát. 1590-ben egyetlen garas nélkül németországi tanulmányútra indult, kezdetét vette több évtizedes vándorélete, amelynek nagyobbik fele két kisebb megszakítással Németországban telt.

Először Wittenbergbe ment, mint a protestáns magyar diákok többsége, majd innen Heidelbergbe, a német kálvinisták leghíresebb egyetemére. Tanulmányait azután Strassburgban folytatta, ahol magas színvonalú nyelvi-filológiai képzésben részesült, de mint kálvinistát a lutheránusok csakhamar elüldözték. 1596-ban bejárta Svájcot, végiglátogatta a kálvinista városokat, s három hónapos utazást tett Itáliában. Az év végén visszagyalogolt Heidelbergbe, ahol pestis pusztított, és bár mindenki menekült, ő maradt, és szörnyű nyomorúság közepette tanult tovább.

1599-ben hazalátogatott, végigkóborolta fél Magyarországot, hogy pártfogókat keressen irodalmi és tudományos terveihez. Bár sikerült polgároktól és főnemesektől némi pénzt összegyűjtenie, úgy érezte Németországban jobbak a kilátásai, és visszatért ide. Egy-egy félévet eltöltött még a heidelbergi és a herborni főiskolán, továbbra is nyomorogva, majd 1603-ban egy időre a Nürnberg melletti Altdorfban telepedett le, és itt fél év alatt elkészítette latin-magyar és magyar-latin szótárát, amelyet Rudolf császárnak ajánlott. Személyesen be is mutatta neki Prágában, és ez alkalommal Kepler, a nagy csillagász is fogadta.

1606-ban elkészült zsoltárfordításaival, és ekkor már a tudományos élet elismert alakja volt. Barátainak közvetítésével elnyerte Móric hesseni fejedelem támogatását, és Marburgba költözött. Itt előbb Károlyi Gáspár bibliafordítását dolgozta át, majd közzétette nyelvtanát, és újból kiadta szótárát. 1611-ben megházasodott, feleségül véve Kunigunda Ferinariát (Wildprätert), Oppenheimbe költözött, és a biblia második, függelékekkel bővített kiadásán dolgozott. Jelentős irodalom- és tudományszervező tevékenységet is folytatott: ő volt a német református főiskolákon tanuló magyar diákok központja. Támogatta, irányította őket.

Munkáinak visszhangja támadt Magyarországon is, és többen igyekeztek őt hazatérésre bírni. 1612-ban Szenci Molnár haza is érkezett, és Batthyány Ferenc udvari prédikátora lett. De nem találta a helyét a németországihoz képest elmaradottabb, szegényesebb hazai viszonyok között, és bár más állomáshelyekkel is próbálkozott, és még Bethlen Gáborral is tárgyalt alkalmaztatásáról, végül 1615-ben családjával együtt visszatért Németországba. Úgy vélte, magyar kulturális-irodalmi misszióját csak német földön tudja megvalósítani.

1619-től Heidelbergben élt, és 1622-ben itt csaptak le rá a harmincéves háború viszontagságai. Az ellenséges császári csapatok elfoglalták a várost, Szenci Molnárt kirabolták, megkínozták. Elmenekült Hanauba, és két esztendőt itt töltött. Ezalatt kétszer is ellátogatott Hollandiába, és Bethlen Gábor megbízásából lefordította Kálvin Institutióját.

1624-ben Bethlen meghívására végleg hazatért Magyarországra. Élete utolsó tíz évéről kevesebbet tudunk, mint az előző évtizedeiről, amikor húsz éven át naplót vezetett. Egy ideig Kassán élt, feltehetőleg tanárként, majd 1629-ben Bethlen Kolozsvárra rendelte. Művelődéspolitikai és diplomáciai kérdésekben vette igénybe szolgálatait. Bethlen halála után, élete utolsó kolozsvári éveiben, eléggé elszigetelődött és elszegényedett, bár külföldi kollégái továbbra is számon tartották.

1634 januárjában, hatvanéves korában pestisben halt meg Kolozsvárott.

Szenci Molnár a késő-humanista protestáns polgári irodalom jelentős alakja volt, „az irodalom szenvedélyének tán első rabja magyar fajunkból” (Négyesy László). A protestáns hagyományok jegyében humanista kulturális misszióját mindenekelőtt a tudományos és közvetítő tevékenységben látta. Fő célja az volt, hogy a protestantizmus szellemi közkincsét közvetítse a magyar reformátusoknak, a magyarság szellemi színvonalát fölemelje a nyugati példaképek rangjára, ugyanakkor a nyugati népeknek bemutassa a magyar nyelv és szellem teljesítményeit. Legfontosabb műveiként szótárát, nyelvtanát és zsoltárfordításait tartjuk számon.

Latin-magyar és magyar-latin szótárát a magyarországi tudományos és iskolai élet szükségletei hívták létre, valamint annak a felismerése és érvényesítési szándéka, hogy a magyar nyelv immár egyenrangú társa a művelt európai nyelveknek. Az 1604-ben Nürnbergben megjelent első kiadást 1611-ben Hanauban követte a második és 1621-ben Heidelbergben a harmadik. Az újabb kiadások részben bővültek a magyar nyelvi anyag terén, részben kiegészültek a szavak görög megfelelőivel.

Szenci Molnár szótára nemcsak a magyar szókincset gyűjtötte egybe, hanem földrajzi, történeti, mitológiai nevek, tudományos fogalmak magyarázatával is szolgált, és ezáltal enciklopédiaként is lehetett használni. Ezenkívül szólásmondásokat is tartalmazott, valamint szabályozta a helyesírást. A németországi perspektíva és környezet nyomaként egyes címszavak a külföldi olvasó informálásának célzatával fogalmazódtak meg. Szenci Molnár szótára kétszáz esztendőre a magyar szótárirodalom alapjává vált, görög része pedig egészen a múlt századig egyedülálló volt a maga nemében.

Hasonlóan úttörő szerepet töltött be a kor tudományos színvonalát képviselő magyar nyelvtana (Nova grammatica Ungarica, Hanau, 1610). Egyetlen számottevő előzményét, Sylvester János magyar nyelvtanát Szenci Molnár nem ismerte. Mindenesetre hozzá hasonlóan a héber és latin felől közelített a magyar nyelvhez, tehát a kor tudománytörténeti állásának megfelelően olyan szempontokat alkalmazott, amelyek a magyar nyelv rendszerét csak külsődlegesen írhatták le. Alaktan mellett már mondattant is tartalmaz nyelvtana, amely elsősorban azzal a célzattal készült, hogy idegenek számára lehetővé tegye a magyar nyelv elsajátítását. Míg Sylvester nyelvtana hamar feledésbe merült, Szenci Molnáré megalapozta a magyar nyelv tudományos kutatását, és kézikönyvként is hosszú időn át használták.

Szorosabban vett irodalmi szempontból Szenci Molnár legjelentősebb alkotásának zsoltárfordításai tekinthetők. Németországi hatásokra azt tűzte ki maga elé célul, hogy filológiai és poétikai szempontból egyaránt pontos és hiteles műfordítást készítsen a Zsoltárok Könyvének teljes anyagából. Ismerte az addig megjelent magyar zsoltárátköltéseket, de néhány kivételtől, pl. Balassiéitól eltekintve, nem tartotta őket sem teológiai, sem esztétikai szempontból sikerültnek. Clément Marot (1496-1544) és Theodor Beza (1519-1605) genfi kálvinisták francia zsoltárainak Ambrosius Lobwasser (1515-1585) által készített német fordításait és a hozzájuk tartozó reneszánsz dallamokat vette alapul. A Psalterium Ungaricum 1607-ben jelent meg először Herbornban.

Ahhoz, hogy a zsoltárgyűjtemény magyarra fordított darabjait eredeti dallamukkal lehessen énekelni, komoly metrikai nehézségeket kellett leküzdeni. Sorról sorra meg kellett őrizni a szótagszámot és lehetőség szerint azt a ritmust is, amelyet a francia és német énekekben a dallamokhoz igazodó időmértékes verselés teremtett. Szenci Molnár fordításai hol a magyaros hangsúlyos verselés formáin belül igyekeznek visszaadni az eredeti ritmust, hol olyan sorokat tartalmaznak, amelyek a korabeli magyar költészetben szokatlan módon szinte már jambikus, néha trochaikus ritmusúak. Formai igényességük és eredetiségük mellett Szenci Molnár zsoltárai mélyen átélt, személyes vallomások is, amelyektől a korabeli magyar református egyház vezetői kezdetben idegenkedtek. A 17. második felére azonban már a református gyülekezetek legkedveltebb énekeivé váltak. A százötven zsoltárt százharminc dallamra lehetett énekelni, s a százharminc dallamhoz csaknem ugyanannyi versforma tartozott, így a magyar Zsoltárkönyv eddig nem látott formai sokféleséget hozott a magyar költészetbe. Nemcsak a református (protestáns) gyülekezeti éneklést határozta meg máig ható érvénnyel, de mint egyéni költői teljesítmény is messze kimagaslik az átlagból.

Szencit érdekelték a nyelv lehetőségei, ezt mutatják latin rejtvényei (Analecta Aenigmatica 1608) és költői játékai, képversei (Lusus Poetici 1614), valamint az 1610-es években szerzett magyar időmértékes alkalmi versei.

Szenci Molnár prózai műveket is fordított, éspedig a református egyházi irodalom nehézkes, ortodox termékeit. 1617-ben Oppenheimben Abraham Scultetus (1566-1624) heidelbergi udvari lelkész prédikációgyűjteményének fordítását adta, 1621-ben Heidelbergben a német reformátusok közkedvelt Bullinger-Frisius féle imakönyvét Imádságos könyvecske címmel. Legnagyobb fordítói vállalkozása Kálvin teológiai főművének, az Institutiónak a magyarítása volt, amelyet Hanauban jelentetett meg Az keresztyén religióra és az igaz hitre való tanítás címmel. Bár a magyar nyelvű teológiai irodalom sokféle értékes hagyományát magába olvasztja ez fordítás, és prózája mind fogalmi-terminológiai, mind stilisztikai téren magas színvonalú, bonyolult körmondatai, teológiai okfejtései miatt nem volt széles körű hatása, mert aki megérthette volna, az tudott latinul és eredetiben olvasta a művet.

Olvasmányosabb fordítás volt azé a tanulságosnak szánt erkölcsfilozófiai elmélkedésé, amelyet Georg Ziegler 16. századi latin nyelvű munkájának német szövege alapján készített Szenci Molnár, és Discursus de summo bono, Az legfőbb jóról már Magyarországon, Lőcsén jelentetett meg 1630-ban. Ez volt az utolsó nagyobb munkája, és benne kiérlelten, letisztultan szólalt meg még egyszer a 16. századi reneszánsz műpróza világos, áttekinthető kifejezésmódjának hagyománya, amely egyébként ekkorra már elszigetelődött: kiszorította a manierista retorika terjedő divatja. Szándékában állt még németből lefordítani a puritanizmus egyik alapművét, L. Bayley Praxis pietatis (A kegyesség gyakorlása) című könyvét, de amikor meghallotta, hogy Medgyesi Pál angol eredetiből dolgozik ugyanezen, ifjú kollégáját bíztatta a munka folytatásával.

E nagyobb művei mellett Szenci Molnár számtalan kisebb, alkalmi kiadványt írt és szerkesztett, tudományos és szervező munkássága részeként. Akadnak köztük latin nyelvűek is. Mindenekelőtt hazai egyháza szükségleteit igyekezett kielégíteni. Mikor 1612-ben Oppenheimben megjelentette a Károlyi-féle Biblia-fordítás javított szövegét, a kiadványt szinte református egyházi kézikönyvvé bővítette: kiegészítette saját zsoltárfordításaival, más templomi énekekkel, imádságokkal, a heidelbergi káté alapján kompilált Kis katekizmusával stb. Híd-szerepének megfelelően több kisebb írásban tájékoztatta a külföldi közvéleményt a magyarországi protestantizmus helyzetéről, illetve emlékeztette hagyományaikra a hazai reformátusokat. Ennek a tevékenységének kitüntetett alkalmául szolgáltak azok a magyar és latin nyelvű ajánlások és előszavak is, amelyeket saját könyvei elé írt.

Szenci Molnár Albert a polgári szellemű magyar protestáns művelődés legszorgosabb munkása volt. Prédikátor-elődei és kortársai közül ő volt a legszélesebb látókörű: a magyar kultúra ügyét európai perspektívából látta és európai eszmények jegyében szolgálta. Fordításai révén stilisztaként is fontos helyet foglal el a 17. század elejének késő-reneszánsz magyar irodalmában. Szenci Molnár Albertnek nagy szerepe lehetett abban, hogy Bethlen Gábor és I. Rákóczi György gyulafehérvári főiskoláján egymás után jelentek meg a neves német tanárok. Először barátja, a német barokk költészet úttörője, Martin Opitz bukkant fel rövid időre, majd 1630-ban, a háború által szétdúlt herborni akadémia professzorai: Johann Heinrich Alsted, Johann Heinrich Bisterfeld és Johann Ludvig Piscator. Velük a legkorszerűbb európai műveltség és művelődési program érkezett Erdélybe.