1825. február 18-án született Révkomáromban, nemesi, értelmiségi családban.
Apja Ásvay Jókay József hites ügyvéd és árvagyám, édesanyja Pulay Mária. Két idősebb testvére: Károly és Eszter.
1831-ben kezdi elemi iskoláit. 1835 őszén Pozsonyba megy német szóra, cseregyermekként két tanévre. Zsigmondy Sámuel evangélikus líceumi tanárhoz kerül kosztra-kvártélyra, és a líceumban tanul, itt is, mint általában, kitűnően.
1837-ben hazatér Pozsonyból, ezután szülővárosában végzi a gimnáziumi osztályokat, szabad idejében nyelveket tanul tanárától és későbbi sógorától, Vályi Ferenctől. Október végén meghal apja.
1841-ben Pápára megy filozófiát tanulni a főiskolán, verset, elbeszéléseket ad be a Képzőtársaságnak. Az Istenítélet, első fennmaradt „beszélye”-e ekkor keletkezik, egy másikkal megnyeri a 2. díjat. Megismerkedik iskolatársával, Petrovics (Petőfi) Sándorral.
1842-ben két esztendőre jogot tanulni megy Kecskemétre, a levegőváltozás jót tesz gyenge tüdejének.
1843-ban A zsidó fiú című verses tragédiát a Magyar Tudományos Akadémia - Vörösmarty, Bajza stb. - dicséretben részesíti. Ő maga innét számítja írói pályáját. Olajfestményeket készít.
1844-től előbb Komáromban, később Pesten folytat jogi gyakorlatot 46 végéig. Ez idősszakban megjelent novellái és Hétköznapok 1846 címtű regénye végképp eljegyzik az irodalommal, Petőfinek legjobb barátjává, fegyvertársává teszik.
1846. július elsején megkezdődik a Tízek Társasága „írói sztrájk”-ja, folyik lapalapítási kísérletük, de sikertelenül.
1847. július elsején átveszi Frankenburgtól az Életképek szerkesztését. Novembertől az ifjú házas Petőfivel közös szálláson laknak 1848 júniusáig.
1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezető alakja, a tömeg mozgatója és szónoka, a tizenkét pont szerkesztője. Április 30-tól Petőfi szerkesztőtársává lesz az Életképekben, de augusztusban - főként Laborfalvi Rózával megkötött házassága miatt - meghasonlanak. Anyja is szakít vele. Esküvőjük napja: augusztus 29. Szeptember végén elkíséri Kossuthot alföldi toborzóútjára, október közepén Kossuth Csernátonyval együtt a bécsi fölkelőkhöz küldi. Szilveszterkor családostul Debrecenbe menekül, s ott február 22-én megindítja a békepárti Esti Lapokat. Április utolján visszatér Pestre, szerkeszti a Pesti Hírlapot s a fővárosi Esti Lapokat a trónfosztás szellemében.
1849. július 8-án ismét menekül Pestről. Útjának majd bujdosásának állomásai: Kecskemét, Szeged, Arad, Nagyszalonta, Arad, Gyula, Miskolc, Tardona. Itt augusztus 29-én válik el Rózától, hogy az újév előtti napokban végleg Pestre menjen a komáromi menlevélben bízva.
1850 augusztusában vagy a következő hónapokban kibékül édesanyjával.
1853 májusára esik első erdélyi utazása. Ez év augusztusában vásárolja a svábhegyi házastelket. 1854 megindul a Vasárnapi Újság, amelynek főmunkatársa lesz.
1856. március 13-án Komáromban meghal édesanyja.
1857 áprilisában saját emeletes házába költözik a Magyar utcában.
1858. augusztus 21-én megindítja az Üstököst, októberre esik második erdélyi utazása, a mócvidéki körút. Decemberben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választják.
1859. február 20. megszületik a kis Róza {III. Róza, a későbbi Fesztyné), aki Laborfalvi Róza házasságon kívül született leányának, Benke Rózának gyermeke. Hivatalosan Jókai csak 1886-ban adoptálja.
1860-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választják. 1861-ben Siklóst képviseli az országgyűlésen a határozati párttöredékhez csatlakozva. Megismerkedik Tisza Kálmánnal. Benke Róza halála.
1863-ban megalapítja A Hont a volt „határozatisták” támogatásával. Gróf Zichy Nándor vezércikke miatt április 24-étől kezdve egyhavi börtönbüntetést tölt ki Budán.
1865-ben ismét Siklós képviselője lesz az országgyűlésen.
1867-ben Balatonfüreden telket vásárolnak; 1868-ban Pesten, a Külső-Stáció utcában (mai Baross u.) házat vesznek.
1869. március 23-24-én a terézvárosi választókerületben leveri Gorove István minisztert. Laborfalvi Róza nyugdíjba vonul.
1874 február-márciusában Prágában és Berlinben jár, Bismarck kihallgatáson fogadja. Munkáinak németországi elterjesztésére törekszik.
1875 igen népszerű a politikában: a fúzió után a Józsefváros képviselője lesz, még három helyen jelölik. 1876. áprilisban első olaszországi utazása. Augusztusban Torockón és Teleki Sándornál jár.
1881-től Illyefalva, Udvarhely megyei község képviselője három évig, s ez az erdélyi és székely témák eluralkodásával jár. Az évtized elején többször meglátogatja Észak-Magyarország festői tájait (Vág-völgye, Tátra, Lőcse, Krasznahorka), szintén írói céllal.
1882-ben A Hon összeolvad Csernátony Ellenőrjével, belőlük Nemzet címmel kormánypárti lap lesz, amelynek Jókai a főszerkesztője - egyre formálisabban. Elköltöznek a Külső-Stáció utcából a Kerepesi (Rákóczi) útra.
1884-ben közeli ismeretségbe kerül Rudolf trónörökössel, elvállalja a tőle kezdeményezett Az 0sztrák-Magyar Monarchia írásban és képben magyarországi részének szerkesztését. A sorozat 1901-ig folyik.
1886. november 20-án meghal Laborfalvi Róza, decemberre esik második itáliai utazása. 1888-ban III. Róza férjhez megy Feszty Árpád festőművészhez. Ezután 11 évig együtt él a „fiatalokkal”.
1890 márciusában lemond Tisza Kálmán, ez végképp elidegeníti a politizálástól. A tengerszemű hölgy elnyeri az MTA százaranyas Péczely-díját, az első jelentős irodalmi díjat életében.
1894. január 6-án ötvenéves írói jubileumának ünnepségei, százezer forint nemzeti ajándék a Díszkiadás első ezer előfizetője után. A sorozat 1898 végén a századik kötettel befejeződik. Április l-jén gyászbeszédet mond Kossuth Lajos temetésén. Péczely-díjat kap a Sárga rózsáért.
1895-ben az Interparlamentáris Unió brüsszeli kongresszusán beszédet mond a sovinizmus és a háborús uszítás ellen. Ez öregkori békebarát tevékenységének csúcspontja.
1896-ban megbukik a karcagi választáson; 1897-ben Ferenc József kinevezi a főrendiházba.
1899. szeptember 16-án feleségül veszi a húszéves Grósz (Nagy) Bellát. Meghasonlik rokonságával, elköltözik Fesztyéktől, országszerte támadják.
1900 júniusában Bellával megtekinti a párizsi világkiállítást. A francia írók szép fogadtatásban részesítik.
1902. október 13-14-én Nagyvárad társadalma ünnepli, visszahatásként a reakciós megnyilatkozásokra. Találkozik Adyval.
1904. május 5-én este 9 órakor rövid szenvedés után meghal.
Indíttatást irodalmi munkásságának Dumas, Sue, Victor Hugo regényei adták. A hatalmas életművet azonban nem lehet egyetlen stíluskategóriával, a romantikával karakterizálni. Bori Imre kutatásai mutatták ki, hogy művei sokféle szállal kapcsolódnak a romantikát követő új irányzatokhoz is. Az impresszionista tájfestészet elemeit láthatjuk a Mire megvénülünk piktúráiban. Több Jókai-regény fontos szervezőelve a naturalizmus által oly kedvelt átörökléstan (pl.: Az arany ember) Az Elátkozott család című regényét az öngyilkosságra való hajlam, a biológiai-pszichikai determinizmus szervezi: „Ti egy szerencsétlen család ivadékai vagytok, melynek minden tagja öngyilkosul hal meg.” A naturalizmus által kedvelt folklórmotívumok, illetve a fonografikus hűség jellemző a Szegény gazdagok, Az új földesúr című regényeire. Nehezen szétválasztható egymástól a késő-romantika és a szecesszió világképe. Az arany ember nemcsak a magyar romantikus próza legkiemelkedőbb alkotása, hanem sok szempontból az első magyar szecessziós regény is. Azzá teszi az elvágyódás és kiábrándultság motívuma, Senki szigetének Édenkertet idéző túlburjánzó leírása, a kétféle szerelemkép, a lefojtottságában túlfűtött erotika.
Jókai a magyar nyelv egyik legnagyobb művésze, s a sajátos Jókai-stílus rendkívül sokféle stílusrétegből tevődik össze, illetve sokféle közlésmódot, beszédhagyományt ötvöz. Sajátja a jogi végzettséggel is összefüggő, a klasszikus retorika alakzatain formálódott szónokias beszédmód. Különösen leírásaiban a romantika hömpölygően zenei stíluseszménye az uralkodó. Párbeszédei - a közlés funkciójától függően - életteliek. Sokféle szókincsrétegből merít: a latinos alapozottságú hivatalos-jogi nyelv lexikája éppúgy sajátja, mint a tudatosan gyűjtött és használt népnyelvi, tájnyelvi fordulatok, szólások és szólásmondások. Valószínűleg ő az első magyar író, aki a stílusok és stílushatások vegyítését jellemzésre, leírásra és hangulatkeltésre egyaránt használni tudta.
Első, a francia rémromantika hatását is tükröző regénye, a Hétköznapok 1846 a magyar alföldön játszódik, bűnökben, titkokban, végzetcsapásokban gazdag történet, mely egy csapásra az irodalmi köztudat és ismertség első vonalába emelte Jókait.
Pályája azonban az ötvenes évekbe teljesedik ki. Két novellás, illetve elbeszéléskötete (Csataképek, Egy bujdosó naplója) elsőként állít emléket szabadságharcnak. Másrészt - eltávolítva a történetet a jelentől - nagyszabású szenvedélyeket bemutató regényeket ír (Erdély aranykora; Török világ Magyarországon 1852-53; Fehér rózsa; A janicsárok végnapjai1854). Monumentális tablót készít a reformkor negyedszázadának folyamatairól, törekvéseiről (A régi jó táblabírák 1856; Egy magyar nábob; Kárpáthy Zoltán 1854). Kitűnő bűnügyi történet a látszat és valóság világát sokféle dramaturgiai fogással megjelenítő Szegény gazdagok 1860. Az új földesúr 1863 című irányregény életképekben, humoros jelenetekben és fordulatokban gazdagon hirdeti a társadalmi konszolidáció Deák Ferenc elképzeléséhez közeli programját.
A kiegyezés után írja legnépszerűbb és legnagyobb regényeit.
A kőszívű ember fiai előkészületeiről a Fővárosi Lapok számolt be 1868-ban: „Jókai Mór ismét egy nagy regényen dolgozik. Címe: Anya örökké. A forradalom idején játszik, s a nagy események végig vannak szőve benne.” A beharangozott alkotást a következő év január l-jétől A Hon közölte folytatásokban, már a végleges címmel: A kőszívű ember fiai.
A 1848-49-es forradalom és szabadságharc témáját az író több nagy terjedelmű regényben is földolgozta (Politikai divatok, Enyim, tied, övé, Egy az Isten, A kiskirályok, A tengerszemű hölgy, Akik kétszer halnak meg, A mi lengyelünk). Már a világosi napokat követő országos gyász és levertség idején fölidézte a függetlenségért folytatott küzdelmet a Csataképekben 1850. A kötet egyik novellájában, Az ércleányban fogalmazta meg azt a szemléletmódot, mely A kőszívű ember fiainak is meghatározó eszmei és poétikai elve lesz: „Írjunk mitológiát. Írjuk le az év eseményeit híven, valóan, mindent, ami megtörtént, minden csodálatost, emberfölöttit, nagyszerűt, amit láttunk, amit tapasztalánk, aminek szemtanúi voltunk.”
A történelem mitikus értelmezése tükröződik A kőszívű ember fiai időtechnikájában. Sorsfordító korszakokban összetorlódik az idő, az emlékezet és a képzelet összesűríti az eseményeket. Az olvasó számára folyamatos cselekményláncnak hat a Baradlay Kazimir halálától a szabadságharc bukásáig és a megtorlásokig tartó történet, mely a befogadó logikája szerint 1848 kora telétől 1849 késő őszéig tart. Valójában azonban legkevesebb négy évet ölel át a regény. Jókai csak ritkán nyújt fogódzót, a történelemben jártas olvasó azonban tudja, hogy a mű elején lezajló nagyváradi megyegyűlés mintájául az 1845. december 15-i bihari közgyűlés szolgált. Így a nyitó fejezet időpontját ugyanezen év elejére tehetjük. Az évek múlására utal az is, hogy Ödön gyermeke a szabadságharc bukásakor már három éves. Az olvasó azonban mindezt nem érzékeli, az életképek sokaságából álló regény egybefüggő freskót alkot. Pedig Az első lépcső „ama” magaslathoz című fejezet, melyben az Oroszországból hazatért Ödön elfoglalja a főispáni széket, és a rákövetkező Tavaszi napok között legalább két és fél esztendő telik el. Ettől kezdve, 1848. március 13-tól viszonylag összefüggően követik egymást az események, bár az egyes történésekre fordított terjedelem különböző. Budavár ostroma mint a regény egyik csúcspontja négy fejezetet fog át. Három napba sűríti viszont a Bécsből a Kárpátokon át hazatérő Richárd kalandjait az író.
A mitikus szemléletmód következménye, hogy valóság és fikció szervesen egybeolvad A kőszívű ember fiaiban. A szereplők között találunk történelmi alakokat, egy-egy epizódban feltűnik Görgey, Kmetty, Mészáros Lázár, Henczi, Kleinheincz. A Baradlay fiúk megrajzolásához sokan szolgáltak mintául. Ödön figurájában Beöthy Ödön, Irányi Dániel élettörténete és jellemvonásai figyelhetők meg, Richárdéban pedig Lenkey századosé és Desseffy Lajosé. Jenő felvette az író egyes jellemvonásait, de alakjának megrajzolásában a könyvélmények és Szacsvay Imre sorsa is szerepet játszott. Özvegy Baradlay Kazimirnét főként édesanyjáról mintázta Jókai, de a hősszívű anya gyakran feltűnt az egykori tudósításokban is. A mellékalakok közül Boksa Gergő Rózsa Sándorral mutat rokonságot. Az író élclapjaiból került át a regénybe Tallérossy Zebulon és Mindenváró Ádám. A történeti események közül szerepel A kőszívű ember fiaiban az 1848. március 13-i bécsi forradalom, a magyar parlamenti küldöttség március 15-i bécsi látogatása, a bécsi munkáslázadás leverése, a december 11-i kassai vereség, az 1849. április 6-i isaszegi csata, majd április 21-én Budavár visszafoglalása.
Jókai számára 1848-49 olyan szellemi és erkölcsi tőkéje a nemzetnek, amelynek évszázadokra be kell vonulnia a magyar történelmi mitológiába, ahonnan nehéz időkben is erőt lehet meríteni. Abba a mítoszvilágba tartozik, ahol hősök, áldozatok, ahol megpróbáltatások vannak. Ezért a forradalomról és szabadságharcról emlékezve arról szól, ami benne felemelő. Értelmetlen számon kémi tőle a kritikai szembenézést és elemzést, a kudarc belső okainak feltárását. Ezt a feladatot a magyar irodalomban mások, többek között Arany János és Kemény Zsigmond végezték el.
A história nemcsak hátteréül szolgál, hanem alakítja is a középpontban álló Baradlay család és a velük kapcsolatba kerülő személyek sorsát. A nyitó jelenetben a halálos ágyán fekvő Baradlay Kazimir végrendeletet diktál feleségének. Meghagyja számára, milyen szellemben nevelje fiait, hogy azok a monarchia hű támaszai legyenek. Sőt felesége életét is szabályozni akarja: arra kényszeríti, hogy a gyászidő letelte után új házasságot kössön. Férje halálának pillanatában azonban Baradlayné megfogadja, hogy mindenben az ellenkezőjét cselekszi majd, mint amit a végrendelet előír. A kezdetben személyesnek és lélektaninak tűnő ellenkezés hamarosan politikai felhangot kap: a Habsburg-hű férjjel szemben a nemzetéhez hűséges anya irányítja és befolyásolja fiai életét. Ödönt, aki Szentpéterváron diplomata, hazahívja, s a fiú elfoglalja a császárpárti Rideghváry Bence helyett a főispáni széket, majd a szabadságharc idején kormánybiztos lesz. Richárd katona, éli tiszttársai bohém életét. A függetlenségért vívott küzdelemkor az anya személyesen megy el érte, s Richárd csapatával hazatér. A legkisebb fiú, Jenő hivatalnoki pályán dolgozik. Távol tartja magát a politikától, sodródik az eseményekkel. Anyja hívására visszatér Bécsből hazájába, lelkében gyötrődéssel és bizonytalansággal. A fiúk sorsának alakulása jelzi Jókai értékrendjét és utal az író hőseihez való viszonyára. A legfontosabb érték a haza iránti cselekvő hűség, a polgárerények elsődlegessége a magánemberével szemben. Ödön és Richárd némi belső tusakodás után erre teszi fel életét, s ezért megadatik számukra a családi boldogság is. Jenő Alphonsine-ba szerelmes, ez az érzés tartja fogva, a haza sorsa nem érinti meg. Tragikus tévedéséért bűnhődnie kell. Jókai tehát beleavatkozik hősei életébe, büntet vagy felmagasztal. De szereti a legkisebb fiút is: Jenő önként, testvére helyett vállalt halála a tragikus vétség felismerése, de egyúttal a jóvátétel felemelő gesztusa is.
Az értékrend meghatározza a női szereplők karakterét is. Lánghy Aranka és Liedenwall Edit - Ödön és Richárd menyasszonyai-feleségei - közös jellemvonása, hogy tiszták, szerények és hűségesek szerelmükhöz. (A mű koncepciója nem engedi kibontakozni azt a rejtett vonzalmat, amit a regény végén Jenő és Aranka érez egymás iránt. Jókai kétségek között hagyja az olvasót, vajon Jenő siralomházi levele nem bújtatott, megkésett szerelmi vallomás-e?) A félszeg legkisebb fiú vonzódása az érett, nagyvilági Alphonsine-hoz lélektanilag hiteles. A bukott nőként ábrázolt Alphonsine-t a kényszer hajtja a kapcsolatba, az állandó hitegetésbe és színjátékba. Ő Palvicz Ottót szereti, ám „bűnös viszonyuk” gyümölcsét, a gyermeket nem vállalja. Jenő iránti tettetett vonzalmához a másik két Baradlay fiúval szemben táplált elvakult gyűlölete társul. Sajnos Jókai nem elégszik meg ennek politikai és lélektani okaival, hanem a regény végén még bonyolult örökösödési harcot is feltár.
A történelemértelmezés azonban túlemeli A kőszívű ember fiait a család-, a lélektani vagy kalandregény műfaján, s a mítoszt leginkább kifejezni képes eposz felé közelíti. Az eposz mindig egy egész nép életére kiható nagy jelentőségű eseményt dolgoz fel, mely a túlvilági elemek bekapcsolásával kozmikus méretűvé válik. A magyar szabadságharc a jó és a gonosz egyetemes vetélkedése: „Az egész világ két táborra oszlott, s küzd egymással a felülkerekedésért” (Az a harmadik). A fejezeteket felvezető monumentális képek a természeti erők beavatkozásáról tudósítanak: „A nap nyugovóra járt, előtte a vérvörös felhőkkel borított ég. Mintha egy óceán hömpölyögne odafönn izzó lávától. A skarlát felhők tűzszegélyei között csak egy darabka folton látszik ki az ég. Egy darab világoszöld ég” (A vérveres alkony). Az egyértelmű színszimbolika is érzékelteti a természet és az emberi világ egybeolvadását. Budavár ostroma nem a szabadságharc vitatott eseménye, hanem besorolódik a világtörténelem legfontosabb mozzanatai közé, hiszen: „Ami volt a púni népnek Carthago, az Izraelnek Jeruzsálem, a keresztyén világnak a szent föld, a franciának Párizs, az orosznak Moszkva, az olasznak Róma - az volt minekünk Budavár” (Párharc mennykövekkel). Ödön és Richárd Magyarország felé tartva az ellenséges erőkkel vív kegyetlen harcot. A legidősebb testvért farkasok kergetik és kerítik be, Richárdot az osztrák csapatok üldözik. Heroikus küzdelmük az Odüsszeia hőseinek hányattatásait idézi.
A regényt át- és átszövik az ismétlődő motívumok és toposzok. A hősi műfajra utal a két nemes ellenfél, Richárd és Palvicz Ottó háromszori párbaja. A végzetszerűséget jelzi Rideghváry jóslata: „Ez az út is elvezet egy magaslatra: annak a magaslatnak a neve vérpad” (A kézfogó napja). Az egyes „lépcsőfokoknál” az anya vagy Ödön visszaemlékezik a próféciára. A regényt mintegy keretbe foglalja Leonin és Ödön találkozása. A történet kezdetén a fiatal orosz tiszt menti ki magyar barátját a befagyott Dnyeper jege alól, a végén a megszálló hadsereg tisztjeként tartóztatja le Ödönt. S csak később derül ki, hogy voltaképpen ezzel mentette meg a Baradlay fiú életét az üldöző osztrákoktól. A regény állandóan ismétlődő jelenete a férje portréjával vitatkozó Baradlayné alakja. A holt ember átkának bosszúistennőként formált képviselői a Plankenhorst família hölgyei, az anya, és főleg leánya, Alphonsine: „a pokol örvénye nem lehetett sötétebb, mint Alphonsine két szép szemének mélysége volt” (Sötétség).
Az eposzi formába öntött mitikus történelemszemlélet eredménye, hogy a múlt, az elbeszélés tárgya mindig eszmény, követendő példa. A 1848-49-es események legfőbb tanulsága és értéke a nemzeti összefogás. A haza hívó szavára nemre, fajra, életkorra, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki védte az országot, a „lélekcserélő időkben” egy emberként álltak a nemzet mellé. Az Egy nemzeti hadsereg című fejezet meséli el ódai szárnyalással, honnan vette „ez a nemzet az ősmondabeli erőt az újabb kornak a Nibelungen énekéhez”. A küzdőtéren nem is győzheti le „az elszigetelt országnak rokontalan nemzetét” a „kilenc oldalról rárohanó támadás”. Nem is az ellentábor, hanem az isteni ítélet dönti el a küzdelmet. „Ez a Perhélia című fejezet, amely az 1849 nyarán Magyarországon valóban látható különleges légköri tüneményt teszi meg az istenítélet szimbólumául, felhasználva azt a körülményt, hogy Kossuth a bukás előtti végső percben keresztes hadjáratban szólította föl a föld népét végső küzdelemre. Ödön apósa, Lánghy tiszteletes fanatizálja a népet a Tisza partján, és hirtelen bekövetkező halála úgy oldja meg az istenítéletté emelt konf1iktust, hogy a bukást felsőbb végzetnek tulajdonítja, s egyúttal nyitva hagyja az utat a jóvátételre” (Szörényi László).
Az eposz műfajának sajátossága, hogy mindig viszállyal kezdődik és megbékéléssel fejeződik be. Csak az istenítéletként értelmezett kudarc magyarázhatja a bukás utáni harmóniát. Baradlayné megbékél férje szellemével Richárd amnesztiája után, Jenő önfeláldozása megteremti a családi békét. A világosi fegyverletételt követően a héroszok visszavedlenek átlagemberekké. Edit a kosztpénzről beszélget a mérnöki pályára készülő Richárddal. Az örökség váratlan és motiválatlan jóvátétel. Palvicz Ottó fiának elzüllése öröklött tulajdonságainak következménye. A végszóban a budai várkert „harc áztatta földjén” a gyermek trónörökös a zöld füvön fehér báránykával játszik, „kék és fehér mezővirágokból” fon koszorút a báránynak. Az idill és a színek a megbékélést, a „feledés útját” jelképezik. És azt is, hogy vége a hőseposz és mítosz korszakának.
A regényt sokféle stílus és beszédmód jellemzi. Az anekdotázó-adomázó közvetlenséget a klasszikus retorika szabályai szerint felépített szónoklatok váltják, a romantikus pátosszal áthatott leírások keverednek az antik utalásokkal tűzdelt meditációkkal. Sajátos színt képviselnek a mellékalakok megnyilatkozásai, a dialektus érzékeltetése.
A kőszívű ember fiait Jókai Keresd a szívet címmel dramatizálta. A filmváltozatot Várkonyi Zoltán rendezte 1965-ben.
Az arany ember közlését A Hon című napilap 1872. január 1-jén kezdte meg. Valószínű, hogy ekkor a mű nagy része, esetleg már az egész készen állt. Könyv alakban is ugyanebben az évben jelent meg. Jókai két életrajzírója, Mikszáth és Eötvös Károly egybehangzóan állítják, hogy „egy regénye sem készült olyan gyorsan, mint Az arany ember. S Balatonfüreden készült el az egész alig pár hónap alatt.” A német kiadás kapcsán Jókai arról ír, hogy „Az arany ember legjobban fog tetszeni a német közönségnek a többi regényem között, mert csupa regényesség lesz, minden politika nélkül.”
A korabeli közélet eseményei is jelen vannak a történetben. Timár Mihály legnagyobb sikerét a Brazíliába való magyar lisztkivitel megszervezésével éri el. A regény cselekményének idején erről még nem lehetett szó, a mű keletkezésekor, a gőzmalmok tömeges elterjedése után azonban a magyar liszt magas sikértartalma miatt keresett cikk lett a világpiacon. Jókai 1869. november 8-i országgyűlési beszédében hivatkozik is a brazil exportra. A Bach-korszak egyik leghíresebb korrupciós botrányát szintén feldolgozta Jókai. Kacsuka hadnagy A jó tanács című fejezetben azt javasolta Timárnak, hogy a Duna fenekéből kimentett nedves, romlott gabonából készíttessen kenyeret a Komáromban gyakorlatozó katonák számára. Az 1859-es francia-olasz- osztrák háborúban elkövetett hasonló ügyek miatt a felelősségre vonás elől több magas rangú tisztviselő öngyilkosságba is menekült.
A regény létrejöttében életrajzi mozzanatok is szerepet játszottak. Noémi harmóniát sugalló alakját az a szerelem ihlette, mely az 1870-es évek elején Jókai és gyámleánya, Lukanics Ottilia között szövődött. Mikszáth szerint: „A kisasszony is ábrándos, költői természetű lény volt, valóságos képmása hajban, természetben, arcban Az arany ember Noémijének. Amiről nappal beszéltek, amit elgondoltak, azt este a költő beleöntötte Az arany emberbe. Így készült a regény, az egyik a világ számára, a másik nagy titokban...”
A mű egyik helyszíne Komárom, az író szülővárosa. Jókai alkotásai közül részben vagy egészben itt játszódik Az elátkozott család, a Politikai divatok, A tengerszemű hölgy és A mi lengyelünk cselekménye is. Komárom éppen Az arany ember története időpontjában élte fénykorát. A felvidéki és alföldi kereskedelem fő vízi útjainak kereszteződésénél fekvő város virágzó gabona- és fakereskedelme, valamint feldolgozó ipara jólétet és folyamatos gazdagodást biztosított polgárainak. A környezetrajz elevensége és plaszticitása onnan adódik, hogy Jókai saját gyermekkorának világát idézi fel. A másik fontos helyszínt, a Balatont a hatvanas évek végén ismeri meg alaposabban az író. Rokonai többször is meghívják Tihanyba, majd Balatonfüredre, Jókai 1871-ben itt építi fel villáját. A regény legfestőibb leírása, a Vaskapu a képzelet szülötte. (Amikor később az író utazást tett az Al-Dunán, felkérték, számoljon be élményeiről. „Nem tudom leírni, mert láttam” - válaszolt Jókai.)
Jókai nem határozza meg egyértelműen a cselekmény időpontját. A regényben elszórtan felbukkanó, támpontul kínálkozó dátumok ellentmondanak egymásnak. Annyi bizonyos, hogy a történet az 1820-as évek végén, vagy az 1830-as évek elején kezdődik. A végkifejletig, Athalia gyilkossági kísérletéig mintegy kilenc-tíz év telik el.
A regény fő szervező elve két antik eredetű mítosz. Midász király történetére már a regény első amerikai kiadásának címe is utal (Modern Midas, 1884). A legendás fríg király azt kérte Dionüszosztól jutalmul, hogy minden változzék arannyá, amihez csak hozzáér. Jókai többször is utal Tímár kapcsán a mondára, anélkül, hogy említené Midász nevét: „És akármihez kezd, az mind arannyá változik a kezében” (Az aranybánya). A másik mítosz Polükratészt idézi. A Kr. e. 6. században Szamosz uralkodójaként nagy politikai és katonai sikereket ért el, vagyona és szövetségeseinek száma egyre nőtt. A hagyomány szerint - a témát Schiller Polycrates gyűrűje című balladája is feldolgozta - rendkívüli szerencséjét maga is megsokallta, ezért - az isteneknek szánt áldozatként - egy nagy értékű gyűrűjét a tengerbe dobta. A gyűrű azonban egy kifogott hal gyomrából újra előkerül. Tímár, sikerei csúcsán, ezt a mítoszt idézi föl: „Eszébe jutott Polycrates, aki nem tud veszíteni, s végre rettegni kezd nagy szerencséjétől” (Az első veszteség).
Timár Mihály története e két mítoszt példázza. A főszereplő teljesíti Ali Csorbadzsi végakaratát, elviszi Tíméát a Brazovics-házba. Az elázott búza és a török kincs révén megalapozza szerencséjét. Az „arany ember” kifejezést a Szent Borbála továbbhaladási engedélyét megadó inspiciens használja először Kacsuka úrnak írt levelében: „Ez egy arany ember” (A szigorú vizsgálat). Ettől kezdve a frázis mint állandó jelző végigkíséri a főhőst. A külső szemlélő számára az elnevezés egyértelműen a gazdagságot, az üzleti szerencsét és rátermettséget jelenti. Pénzügyi hatalmával Timár mások sorsát is irányítja: a Tíméát megalázó Brazovics-házat tönkreteszi, a családfőt öngyilkosságba kergeti, s ezzel akaratlanul is meggátolja Athalie és Kacsuka házasságát. Másoknak kitüntetést szerez, a hűséges Fabula Jánost gazdaggá teszi. A hajóírnokból a legmagasabb körökben is szívesen látott nagyvállalkozó lesz. A felemelkedéssel azonban együtt jár a kétség is. Timár belső monológ formájában megjelenített vívódásai ritmikusan tagolják a regényt. A dilemma a szándékok, tettek mögöttes tartalmára vonatkoznak: jótevő vagy tolvaj, mások boldogságának elősegítője, vagy a boldogság gyilkosa Timár? Beavatkozhat-e az ember mások életébe? A megoldhatatlan erkölcsi problémák az öngyilkossági kísérletig sodorják a főhőst.
Az arany ember bölcseleti alapját az ember és polgár ellentéte adja. Paradox módon a polgári világot uralomra juttató felvilágosodás vetette fel nagy erővel a civilizáció és a természet szembenállását, az egység végérvényes megbomlását. A kérdést leghatásosabban Rousseau fogalmazta meg. Felfogásában az egyén válaszút előtt áll: vagy mint ember a természet része lesz, vagy polgárként a társadalomé. Rousseau értelmezésében az ember értéke önmagában mint abszolút egész számban van, a polgár pedig a társadalom függvénye, tört szám. Az egyén nem lehet mindkettőnek a tagja, mert természet és civilizáció kizárja egymást. Timár sorsa ezt példázza. A polgári világban a pénz a legfőbb érték, ez adja a társadalom megbecsülését. Minden megvásárolható, mindent átsző a korrupció. A „Szent Borbála” továbbhaladását az arany biztosítja, a bécsi minisztériumban jó pénzért kitüntetéshez lehet jutni. Aki híján van a pénznek, azt kiveti magából a társadalom. Teréza retorikusan felépített nagymonológja sorra veszi a polgári világ tartópilléreit a vallástól a törvényen át az adminisztrációig. Majd fölteszi a végső kérdést: „Mire való az egész világ?” (A szigetlakók története). De ugyanezt kérdezi az önmagával és sorsával meghasonlott Athalie is anyjától: „Miért szültél a világra!” (A védördög).
A polgári világ megosztottságát, az egység megbomlását jelzi a vallási sokszínűség is. Noémi mohamedán, Brazovicsék katolikusok, Timár protestáns. Jókai ironikusan mutatja be az átkeresztelkedésre kényszerített Tíméa bolyongását a keresztény hitelvek között. Muzulmán vallásához közel áll a katolicizmus pompája, és kijózanítólag hat a protestáns puritanizmus a keresztelőkor és esküvőkor. Nem érti, miért énekli a kántor az „Óh, Izraelnek Istene” kezdetű zsoltárt, „amitől Timéának az a gyenge kétsége támadt, hogy őtet most talán izraelitának keresztelték meg” (Az alabástrom szobor menyegzője).
A haszonelvűség világával szemben Jókai megteremti az eszményi életforma színterét, a Senki szigetét. Amikor a főhős először lép a partra, „amit maga előtt látott, az a paradicsom volt” (A „Senki” szigete). „A Sziget mítosza: legtalálóbban így jelölhetjük meg műveinek tematikus magvát. Ez a sziget lehet a Föld valamelyik óceánján, vagy az Al-Dunán vagy valamely más folyón (például a Tiszán vagy Körösön), de elképzelhető a szárazföldön.[...] Ez a sziget a színhelye a hősök társadalommal dacoló vállalkozásainak, amelyben megkísérlik boldogságukat létrehozni Istennek a természetbe rejtett parancsai szerint, melyeket a világ megtagad vagy üldöz” (Szörényi László).
A Senki szigete ugyan a világtól elzárt hely, mégis állandó kapcsolatban áll a külvilággal. Területenkívüliségét a török porta és a bécsi udvar ötven évre biztosította, az idillt, a harmóniát a pénz és a fegyverek kiiktatása hozta el. Az itt lakók cserekereskedelemre rendezkedtek be. Napjaik nem tétlenségben, hanem állandó és nyugodt munkálkodásban telnek. A természet részeként önmaguk lehetnek, teremtőként a környezettel vívott küzdelemben teljesítik a rájuk bízott isteni parancsot, miközben teremtményként ráhagyatkoznak a Gondviselőre. A tételes vallás dogmái helyett deista-panteista istenfelfogást hisznek, kapcsolataikat, vonzalmaikat a szív döntése irányítja.
Timár a két világ között ingadozik és ingázik. Amikor a Senki szigetén tartózkodik, Timéa és az üzleti ügyek izgatják, Komáromból pedig Noémihez vágyik. „Boldog volt itthon, és szerette volna tudni, mi történik otthon” (Az édes otthon). A dilemma szinte feloldhatatlan Timár számára. Két esetben is a „cserehalál” Jókainál gyakran előforduló motívuma téríti vissza az életbe. Az első esetben Dódika, fogadott fia halála, másodszor Krisztyán Tódor Balatonból kibukkanó holtteste.
Nehezíti a főhős döntését a kétféle szerelem is, mely magába sűríti a két világ jellemzőit. Timár vonzalma Timéa iránt kettős természetű. A bűntudat és a kötelességteljesítés éppúgy munkál kapcsolatukban, mint az alabástrom test birtoklásának a vágya. Timár a regény elején háromszor merül alá a Dunába, hogy kimentse a török lányt. Timéát a hála érzése viszi a házasságba, s ezt meg is vallja a nászéjszakán: „Én tudom, hogy mi vagyok: önnek a neje. Önnek fogadtam ezt, s Istennek megesküdtem rá. Hűséges, engedelmes neje leszek önnek. Ez a sorsom. Ön velem annyi jót tett, hogy egész életem önnek van lekötve” (Az alabástrom szobor mennyegzője). Timéát az „alabástrom szobor” kifejezés kíséri végig a regényben. Az írói megoldás, az állandó jelző - éppúgy, mint Timár esetében az „arany ember” - az eposz műfaját idézi. Timéa tökéletes feleség, tiszteli férjét, elvégzi a rábízott feladatot, helytáll az üzleti életben. A szerelmi szenvedély hiánya azonban felőrli a kapcsolatot. Pedig a „szobor” képes lenne a teljes életre is, felizzik, mikor Kacsuka vonzáskörébe kerül.
Timéa tökéletes és hideg szépségével áll szemben Noémi életteli alakja. Jókai már az első bemutatáskor hangsúlyozza ellentétét a török leánnyal: „Talán az egyes vonások külön nem volnának a szobrász ideáljai, talán ha márványból volna, nem találnánk szépnek, de az egész főt és alakot, úgy ahogy van, valami rokonszenves sugárzat derengi körül, mely első tekintetre megigéz, és mentől tovább nézik, annál jobban megnyer” (Almira és Narcissza). Noémi harmóniateremtő személyiség, aki nem csupán magához köti a férfit, de szerelmével föl is szabadítja. Kapcsolatukban az egymás iránti kötelesség a szeretetben olvad föl.
Bár az értékelések Az arany embert a legjobb Jókai-alkotásnak nevezik, a regény művészi színvonala nem egyenletes. Az író nagyon erős motívumhálót szőtt a cselekmény köré. Az egyes motívumok felbukkanása sajátos lüktetést ad a műnek. A „vörös félhold” kissé külsődlegesen jelzi az emberi sors végzetszerűségét. A fehér cica kétszeri bemutatása funkciótlan. A regény koncepcióját tekintve kétséges az első Dódi szerepeltetése. Amilyen váratlanul viszi be a történetbe a kisgyereket Jókai, olyan hirtelen ki is emeli onnan. Már csak azért is, mert emberképében fontos szerepet játszik az átörökléstan, s Timár csak saját gyerekeivel népesítheti be a Senki szigetét, csak értük vállalhat felelősséget. A legszerencsésebb művészi megoldások az életkép-jelleggel függnek össze: „Milyen élő s meleg tónusú rajz a komáromi kereskedővilágé, s milyen kimódolt s hihetetlen Athalie bosszúmanővere, milyen telt és feledhetetlen a Senki szigetének egy-egy munkanapja, s milyen erőszakolt s kedvszegő Krisztyán Tódor brazíliai kalandja” (Németh G. Béla). Írói bravúr a Senki szigetének első, festményt idéző bemutatása. „A festmény három síkra tagolódik: az első, mintegy a premier plán, a gyümölcsös, a második a virágos kert, a harmadik a kép középpontja és egyszersmind a háttere, a hajlék. De akármilyen festményszerű a kép, mégsem mozdulatlan, állókép, statikus leírás. A látogató, a regény főhőse és vele együtt az olvasó mozog, halad benne. Bár a képet egységben látjuk, bizonyos fokig mégis történéssé alakul, mintegy a közeledő ember szemével érzékeljük, mint változik a szín. Ily módon lehetséges, hogy a virágos kert, mely az első síknak, a gyümölcsösnek eleinte háttérül szolgál, maga a kép lényeges alkatrészévé, második síkjává szélesül, és hasonlóképpen a hajlék a háttérből középponttá léphet elő” (Bárczy Géza).
Jókai az Utóhangokban írja: „Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem. Az olvasóközönségnél is ez van legjobban elterjedve.” Mi volt Az arany ember sikerének titka? Bizonyára nem a történet gyakran kimódolt fordulatai. Jókai ráérzett a korhangulatra, az otthontalanságra, a polgári világból való menekülés vágya. Az arany ember határhelyzetet foglal a magyar széppróza történetében: a romantikus regény betetőzője és a magyar szecessziós próza első megnyilvánulása. A stílus- és ízlésirányzat jelenlétét mutatja a gazdag, túlburjánzó ornamentika, az életösztön mellett jelentkező halálvágy, a fojtott erotika. És élteti a regényt napjainkban is az ember örök vágya az elveszett paradicsom visszaszerzésére, az édenkertbe való visszatérésre.
A regényt Jókai 1884-ben dramatizálta, s drámái közül ez aratta a legnagyobb színpadi sikert. 1918-ban némafilm készült belőle, a rendező Korda Sándor volt. Másodjára 1936-ban vitte vászonra Gaál Béla, 1962-ben pedig Gertler Viktor filmesítette meg Az arany embert.
Az Eppur si mouve - Mégis mozog a föld 1872 a magyar felvilágosodás, kora reformkor író-költő-tudós (Csokonai, Katona, Kisfaludy) alakjainak állít emléket. A Fekete gyémántok 1870 a nemzeti kapitalizmust propagáló - jövőbe látó - hősköltemény. Mint ahogy a vörös cárnő ellen vívott világméretű küzdelmet utópisztikusan megfogalmazó fantasztikus regénye, A jövő század regénye 1870 is a hazai iparosodást propagálja.
Az életmű utolsó évtizedét egyszerre jellemzi a társadalmi siker, az irodalmi életből való kiesettség és az új utak keresése. A hazai irodalomtörténet-írás még nem dolgozta fel kellőképpen a korszak regényeit, ám az bizonyos, hogy az angolszász kritika éppen e korszak művei alapján sorolja be Jókait az erotikus, a tudományos-fantasztikus és bűnügyi irodalom legjelentősebb képviselői közé.
Máig maradandó pályaképét a kortárs-utód Mikszáth Kálmán írta meg 1907-ben, Jókai Mór élete és kora címmel.