Első írói korszaka (1850-65) legnagyobb regényei, az Egy magyar nábob (1853), Kárpáthy Zoltán (1854), valamint 1851-es novelláskötete, az Egy bujdosó naplója (1851) világára a francia romantika hatása, különc alakok, titokzatos környezet bemutatása a jellemző, de hamar nemzetibb, egyénibb stílust hozott létre. A kiegyezés utáni stílusváltást a reformkori hősöktől való elfordulás jellemzi (A kőszívű ember fiai, 1869; Fekete gyémántok, 1870; Az arany ember, 1872), s elfoglalja helyét a hazáért harcoló, az újító hős, bár alakjainak mindig számolnia kell az arisztokraták avitt világával, a papi szűklátókörűséggel, az előítéletekkel (És mégis mozog a föld!, 1972). Harmadik alkotói korszaka a 90-es évek első felére esik. A Sárga rózsa (1893), A gazdag szegények (1890) témái személyes élményekre támaszkodnak. Művei a romantika és a realizmus motívumainak összekapcsolódásai, örök magyar klasszikus.