A vallomás (latin confessio 'bevallás, gyónás') az önéletrajz sajátos fajtája, amelyben a szerző lelki életének, törekvéseinek, világfelfogásának – olykor az önostorozásig menően őszinte -, elmélkedő jellegű feltárása háttérbe szorítja az életút külső eseményeinek rögzítését, s amely így epikolírikus jelleget is nyer. A műfaj egyik klasszikusa Szent Ágoston, aki 398 körül megírta tíz könyvből álló Vallomásait. A műfaj később megjelenik a középkori és barokk misztikus irodalomban, a reformáció mozgalmaiban, a 17. században pedig a Port-Royal-i írók munkásságában; ezekhez közel álló alkotás II. Rákóczi Ferenc latin nyelvű műve, a Confessio peccatoris (Egy bűnös vallomása, 1719). A műfaj napjainkig egyik legnagyobb hatású alkotása J. J. Rousseau Vallomásai, 1782.