Az útleírás olyan beszámoló valamely utazás élményeiről, amely a tapasztalatok tárgyszerű, tudományos hitelű és jelentőségű rögzítésére törekszik, szemben a szubjektív reflexiókat előtérbe állító útirajzzal. A műfaj ókori eredetű, de virágkorát a 15-18. században élte, a nagy felfedezőutak és a gyarmatosítás időszakában. Ekkor született például Bougainville útleírása, vagy G. Forster beszámolója Cook világ körüli második útjáról. A 20. században expedícióhősök (F. Nansen, R. F. Scott, D. Livingstone, H. M. Stanley), illetve kutatók (S. Hedin, Th. Heyerdahl, J. Y. Cousteau) beszámolói népszerűek. A magyar irodalomban az első szabályos útleírás Szepsi Csombor Márton 1620-ban kiadott Europica varietasa, divatossá azonban a reformkori szerzők műveivel vált, amikor a Nyugaton utazók a fejlett országok vívmányaira hívták fel az ország figyelmét. Napjainkig a legolvasottabb útleírások Magyar László Afrikát, Vámbéry Ármin Ázsiát bemutató írásai.