A napló rendszeresen, folyamatosan írt, személyes élményeket, feljegyzéseket időrendben tartalmazó mű, az énformájú perszonális elbeszélés egyik sajátos változata. Tartalmazhatja az egyéni élet kisebb-nagyobb eseményeit, de helyet kaphatnak benne a közélet időszerű jelenségei is, bár mindig áthatja a szubjektivitás. Többnyire monologikus, stílusa közvetlen és kötetlen, mondatfűzése és szerkesztése nemegyszer laza. Tartalmát minden esetben befolyásolja a naplóírás célja.Közhasználatú formájában irodalmon kívülálló jelenség, kivéve azokat az írásokat, amelyeknek történelmi dokumentumértékük van. A közismert személyiségek naplója azonban a szélesebb körű nyilvánosság érdeklődésére is számot tarthatnak. A naplóírás gyakorlata a reneszánsz időszakában vált népszerűvé (pl. M. Sanudo Diarii). A 17. századtól kezdve igen sok jelentős író naplója vált közkinccsé, az általuk alkotott irodalmi naplók azonban sok esetben már eleve a publikáció szándékával, s ennek megfelelő kompozícióval születtek (Byron, Stendhal, Tolsztoj, Kafka). A magyar irodalomban nevezetes Kazinczy Ferenctől a Fogságom naplója, 1828; Kölcsey Ferenc Országgyűlési naplója, 1832-1833; Széchenyi István, Balázs Béla, Márai Sándor Naplója. A magyar irodalmi szóhasználatban a naplójegyzetek nem valóságos naplók, hanem időrendben felsorakoztatott és időszerű témákról szóló esszék, feljegyzések (Sütő András Anyám könnyű álmot ígér, 1970).