A gnóma (görög gnomé, 'felismerés, megérzés, ítélet, vélemény') eredeti jelentésében ókori görög műfaj: irodalmi forrásból merített és átélt helyzetekre idézetként alkalmazott tömör fogalmazású életbölcsesség, szállóige. Latin megfelelője a szentencia. A közmondás népi, és képi jellegével szemben filozófiai jellegű szemléletből indul ki, és retorikai, logikai eszközökkel él. A gnóma műfaji fogalma a Kr. e. 5. században alakulhatott ki. A legősibb gnómagyűjtemények: Hippokratész orvosiskolájának gyűjteménye Knidoszi gnómák címen, és Démokritosz Gnómái. A középkor, a reneszánsz és a felvilágosodás is kedvelte a gnómát, de már nem csupán az irodalmi forrásokból merített életbölcsességet tekintették annak.