Emlékirat

Az emlékirat vagy memoár szerzője az általa is átélt eseményekről számol be, vállalva a szubjektív szemléletet. Az emlékirat így szükségképpen leszűkíti tárgykörét az egyetemes igényű történetírással szemben, s az adott korszak bemutatásán túl legtöbbször a szerző szerepének igazolásául is szolgál. Az emlékirat különbözik az önéletrajztól abban, hogy elsősorban a közélet eseményeire koncentrál, a naplótól pedig kevésbé személyes és intim jellege miatt. A memoárirodalom kezdetei az ókorba nyúlnak vissza. Korai emlékiratoknak tekinthetők Xenophón Anabaszisza és Julius Caesar A gall háború és A polgárháború című kommentárjai. A legtöbb középkori krónika is emlékiratnak tekinthető. A műfaj a reneszánsz időszakában indult virágzásnak. A világirodalom legismertebb memoárjainak írói Richelieu Saint-Simon, Mme de Staël, Casanova, V. Hugo, Tolsztoj. A magyar memoár-irodalom a 17.-18. században bontakozott ki. A legkiválóbb emlékirat-írók: Bethlen Miklós Élete leírása magától, 1708-10; Bethlen Kata Gróf bethleni Bethlen Kata életének Maga által való rövid leírása, 1744; Kemény János Önéletírása, 1658; II. Rákóczi Ferenc Emlékiratai, 1717.