Az elbeszélő költemény (más elnevezésekkel verses elbeszélés, költői elbeszélés; 19. századi nevén költői beszély) különféle témájú, hangvételű, kompozíciójú verses formájú nagyepikai alkotások összefoglaló neve. Tágabb értelemben mindenfajta versben írt kisebb epikus (vagy epikolírikus) mű megjelölése, szűkebb értelemben nehezen meghatározható műfaj, amely a 18. században keletkezett, virágkora a 19. század, s a 20. században elhal. A többi verses nagyepikai műfajtól az erőteljes líraiság és a költői eszközök sűrű alkalmazása különbözteti meg. Az elbeszélő költemények közül hosszabb terjedelműek Fazekas Mihály Lúdas Matyija, 1804; Vörösmarty Egerje, 1827; A két szomszédvára, 1831; Petőfi János vitéze, 1845 és Az apostola, 1848; Arany János Toldi-trilógiájának első két darabja, a Toldi, 1846 és a Toldi estéje, 1854; illetve a Bolond Istók, 1850-73. Terjedelmüket tekintve inkább a közepes epika körébe sorolhatóak Vörösmarty Cserhalomja, 1825; Tündérvölgye, 1826; A Délszigete, 1826; Garay János Az obsitosa, 1843, mely Kodály Zoltán Háry János című daljátékánál szolgált a librettó alapjául.