Életrajz, Pályakép, Bölcseletek, Galéria; Külföldi alkotók listája

Victor Hugo (1802-1885)


A párizsi Notre-Dame (1831)
Notre-Dame de Paris (1831)
-Ránézésre: púpos. Ha jár: lőcslábú. Ha rádpillant: félszemű. Ha szólsz hozzá: süket. No hát! Vajon mire használja a nyelvét ez a Polyphemos?
-Beszélni tud, ha kedve tartja - mondta az öregasszony. - Némának nem néma, csak a harangozásba süketült bele.
-Az az egyetlen hibája, hogy nem néma - jegyezte meg Jehan.
-És az, hogy eggyel több szeme van a kelleténél - tette hozzá Robin Poussepain.
-Nem úgy van az! - mondta Jehan bölcsen. - A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál, mert tudja, hogy mije hiányzik.
(I.5.; Quasimodo)

(Ford.: Vázsonyi Endre)


- Il paraît: c' est un bossu. Il marche: c' est un bancal. Il vous regarde: c' est un borgne. Vous lui parlez: c' est un sourd. Ah ça, que fait-il de sa langue, ce Polyphème?
- Il parle quand il veut, dit la vieille. Il est devenu sourd à sonner les cloches. Il n' est pas muet.
- Cela lui manque, observa Jehan.
- Et il a un oeil de trop, ajouta Robin Poussepain.
- Non pas, dit judicieusement Jehan. Un borgne est bien plus incomplet qu' un aveugle. Il sait ce qui lui manque.
(I.5.; Quasimodo)
Mert minden földi lélek... - A lélek hangjai (1837)
Puisqu' ici-bas toute âme - Les Voix Intérieurs (1837)
Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
a levegő,

s mert a keserü hullám
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

én, csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!
(1-6. vsz.)

(Ford.: Szabó Lőrinc)


Puisqu' ici-bas toute âme
Donne à quelqu' un
Sa musique, sa flamme,
Ou son parfum;

Puisqu' ici toute chose
Donne toujours
Son épine ou sa rose
A ses amours;

Puisqu' avril donne aux chênes
Un bruit charmant;
Que la nuit donne aux peines
L' oubli dormant;

Puisque l' air à la branche
Donne l' oiseau;
Que l' aube à la pervenche
Donne un peu d' eau;

Puisque, lorsqu' elle arrive
S' y reposer,
L' onde amère à la rive
Donne un baiser;

Je te donne à cette heure,
Penché sur toi,
La chose la meilleure
Que j' aie en moi!
(1-6)
A királyasszony lovagja (1838)
Ruy Blas (1838)
Lovag! Tiéd vagyok: te légy a pajzsom!
Másnak - királyasszony - don Césarnak - csak asszony.
Kezedbe helyezem szívem. Nem félek én:
Tudom, becsületed megóvja az enyém,
Ha szólítasz: jövök. - César! légy büszke, boldog -
Oh, jól tudom, mitől sugárzik úgy e homlok:
A géniusz a te királyi koronád!
(Királyné, III. felvonás, 2. jelenet).

(Ford.: Mészöly Dezső)


Don César, je vous donne mon âme.
Reine pour tous, pour vous je ne suis qu' une femme.
Par l' amour, par le coeur, duc, je vous appartien.
J' ai foi dans votre honneur pour respecter le mien.
Quand vous m' appellerez, je viendrai. Je suis prête.
- Ô César! un esprit sublime est dans ta tête.
Sois fier, car le génie est ta couronne, à toi!
(La Reine, Acte III. Scène 3)
Villequier-ben - Szemlélődések (1856)
À Villequier - Les Contemplations (1856)
Hozzád jövök, Uram, s bevallom, hogy te jó vagy,
gyöngéd, irgalmas és elnéző módfelett.
Belátom: tetteid okát magad tudod csak,
s az ember gyönge nád, mit meghajlít szeled.

Én azt vallom, hogy a sírok az égbe nyitnak

Azt hisszük idelent, hogy ez a vég, pedig csak


Térdelve vallom, ó, Atyám, hogy te vezérled
magát a végtelent és minden létezőt.
Vallom, hogy helyes és igazságos, ha vérzett
szívem. Meghajolok akaratod előtt.

Bármi ér ezután, megnyugszom türelemmel,

Fokról fokra jut az öröklétbe az ember,


Csupán egyik felét láthatjuk a világnak,
a másikon sötét titkú éj őrködik.
Nem ismerjük okát, miért hordjuk igánkat.
Létünk haszontalan, mulandó és rövid.

Lépéseink körül, bármerre is haladnak,

A bizonyos tudást s boldogságot nem adtad

(7-12. vsz.)

(Ford.: Kálnoky László)


Je viens à vous, Seigneur! confessant que vous êtes
Bon, clément, indulgent et doux, ô Dieu vivant!
Je conviens que vous seul savez ce que vous faites,
Et que l' homme n' est rien qu' un jonc qui tremble au vent;

Je dis que le tombeau qui sur les morts se ferme

Et que ce qu' ici-bas nous prenons pour le terme


Je conviens a genoux que vous seul, père auguste,
Possédez l' infini, le réel, l' absolu;
Je conviens qu' il est bon, je conviens qu' il est juste
Que mon coeur ait saigné, puisque Dieu l' a voulu!

Je ne résiste plus à tout ce qui m' arrive

L' âme de deuils en deuils, l' homme de rive en rive,


Nous ne voyons jamais qu' un seul côté des choses;
L' autre plonge en la nuit d' un mystère effrayant.
L' homme subit le joug sans connaître les causes,
Tout ce qu' il voit est court, inutile et fuyant.

Vous faites revenir toujours la solitude

Vous n' avez pas voulu qu' il eût la certitude

(7-12)
A nyomorultak (1862)
Les Misérables (1862)
Gavroche csak azért esett el, hogy újra fölemelkedjék; ülve maradt, hosszú véres csík húzódott végig az arcán, magasra emelte két karját, arrafelé nézett, ahonnan a lövés jött, és énekelni kezdett:

Nem fejezte be. Ugyanannak a lövésznek második golyója elhallgattatta. Ezúttal arcra bukott a kövezeten, és többé nem mozdult. Ez a kicsiny lélek, amely igazában nagy lélek volt, elröppent.
(V.I. 15, Gavroche a barikád előtt.)

(Ford.: Szekeres György )


Gavroche n' était tombé que pour se redresser; il resta assis sur son séant, un long filet de sang rayait son visage, il éleva ses deux bras en l' air, regarda du côté d' où était venu le coup, et se mit à chanter:

Il n' acheva point. Une seconde balle du même tireur l' arrêta court. Cette fois il s' abattit la face contre le pavé, et ne remua plus. Cette petite grande âme venait de s' envoler.
(VI. 15)