Jean Racine (1639-1699)

Arisztotelész pedig, távol attól, hogy tökéletes hősöket kívánjon tőlünk, éppen ellenkezőleg, azt akarja, hogy a tragikus alakok, vagyis akiknek balsorsa a tragédia katasztrófáját okozza, ne legyenek se egészen jók, se egészen rosszak. (...) Tehát legyen bennük közepes jóság, vagyis gyöngeségekre képes erény, s olyan hiba folytán bukjanak balsorsukba, amely miatt sajnáljuk, anélkül, hogy megutálnánk őket.

(Ford.: Rónay György)

Et Aristote, bien éloigné de nous demander des héros parfaits, veut au contraire que les personnnages tragiques, c' est-à-dire ceux dont le malheur fait la catastrophe de la tragédie, ne soient ni tout à fait bons ni tout à fait méchants. (...) Il faut donc qu' ils aient une bonté médiocre, c' est-à-dire une vertu capable de faiblesse, et qu' ils tombent dans le malheur par quelque faute qui les fasse plaindre sans les faire détester.

(...) a legfőbb lelemény a semmiből valamit csinálni, s (...) az események nagy száma mindig azoknak a költőknek volt menedéke, akik tehetségükben nem éreznek elég bőséget, sem elég erőt arra, hogy öt felvonáson keresztül lekössék a nézők figyelmét olyan egyszerű cselekménnyel, melyet csupán a szenvedélyek hevessége, az érzelmek szépsége és a kifejezés előkelősége erősít...

(Ford.: Vas István)

(...) toute l' invention consiste à faire quelque chose de rien, et tout ce grand nombre d' incidents a toujours été le refuge des poètes qui ne sentaient dans leur génie ni assez d' abondance ni assez de force pour attacher durant cinq actes leurs spectateurs par une action simple, soutenue de la violence des passions, de la beauté des sentiments et de l' élégance de l' expression.