Szilviáról (1447-1454)
De Silvia (1447-1454)
Azt mondod, gyereked van tőlem s jársz a nyakamra.
Szilvia, furcsa e vád s jogtalan is, kicsikém.
Mert ha te dús tövisek közt jársz, mondd, így keseregsz-e:
Vérzik a lábam s jaj, épp ez a tüske hibás!
(Ford.: Berczeli A. Károly)
Ex te concipio, meretrix mihi, Silvia, dicis,
Silvia, non magis hoc dicere, crede, potes;
Quam si per spinas incedens, Silvia, densas,
Dixeris: ista meum, laesit iniqua, pedem.
Galeotto Marzióhoz (1450)
Galeotti peregrinationem irridet (1450)
Mert hívő ember költő nem lehet.
(22. sor)
(Ford.: Geréb László)
Nemo religiosus et poeta est.
(22.)
Búcsú Váradtól (1458)
Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini (1458)
Még mély hó települ a téli földre,
erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
s el kell hagyni a szép Körös vidékét
és sietni Dunánk felé, urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
(1-6. sor)
(Ford.: Áprily Lajos)
Omnis sub nive dum latet profunda
Tellus, et foliis modo superbum
Canae dum nemus ingravant pruinae,
Pulchrum linquere Chrysium iubemur,
Ac longe dominum volare ad Istrum.
Quam primum, o comites, viam voremus.
(1-6.)
Mikor a táborban megbetegedett (1464)
De se aegrotante in castris (1464)
Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először
Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.
Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irigység;
Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább.
(117-120. sor)
(Ford.: Kálnoky László)
His situs est lanus , patrium qui primus ad Histrum,
Duxit laurigeras, ex Helicone, Deas.
Hunc saltem titulum, Livor, permitte sepulto,
Invidae non est in monumenta locus.
(117-120.)
Pannónia dicsérete (1465 k.)
Laus Pannoniae (1465)
Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
(Ford: Berczeli Anzelm Károly)
Quae legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
Nobilis ingenio, patria facta, meo.
Egy dunántúli mandulafáról (1466)
De amygdalo in Pannonia nata (1466)
Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon föld északi hűs rögein.
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
(Ford.: Weöres Sándor)
Quod nec in Hesperidum vidit Tirynthius hortis,
Nec Phaeaca, Ithacae dux, apud Alcinoum,
Quod fortunatis esset mirabile in arvis,
Nedum in Pannoniae frigidiore solo;
Audax per gelidos en! floret amygdala menses,
Tristior et veris germina fundit hyems.
Progne, Phylli tibi, fuit expectanda; vel omnes
Odisti iam post Demophoonta moras?
Saját lelkéhez (1466)
Ad animam suam (1466)
És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre,
csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.
Inkább méh, aki jószagu mézet gyüjthet a réten,
Hattyú légy, ki dalát zengeti néma tavon.
Tengeren, erdőben rejtőzz, csak tudjad, örökké:
Sziklákból született hajdan az emberi test.
(39-44. sor)
(Ford.: Vas István)
Quidsi te cogent immitia fata reverti,
Quodlibet esto magis quam miserandus homo.
Tul vel apis cultos, lege dulcia mella, per hortos,
Vel leve flumineus concine carmen olor.
Vel silvis pelagove late; memor omnibus horis,
Humana e duris corpora nata petris.
(39-44.)
Mars istenhez békességért (1469-1471)
Ad Martem, precatio pro pace (1469-1471)
Te szörnyű vérivó, halottra éhező,
Te férfiromlás, asszonyoktól átkozott,
Szegénynek kincset adsz, kifosztasz gazdagot,
Te békegyűlölő, vad éhhalál-szülő,
Szerzője rettenetnek, pánikinditó
Atyánk, kiméld megfáradt pannon népemet!
(10-15. sor)
(Ford.: Kardos László)
Potor cruorum; devorator corporum;
Lues virorum; mulierum execratio;
Ditator inopum; pauperator divitum
Osor quietis; genitor obscena famis;
Auctor pavorum; concitor formidinum;
Iam parce fessis, quaeso, Pannoniis, pater.
(10-15.)