A magyar irodalom első nagy alakja, s mint ahogy a Pannónia dicsérete című epigrammájában büszkén hirdeti, hazáját ő vezette be az európai irodalomba, Itália-szerte elismert humanista verselő. Műveit a ferrarai, a padovai és a magyarországi korszakára csoportosíthatjuk. Az elégia, epigramma és a dicsőítő költemény műfajában alkotott maradandót. Latinul írta műveit. Elégiái közül kiemelkedik a Búcsú Váradtól búcsúverse, és a Saját lelkéhez (1466) gondolati filozófiai költeménye, neoplatonista elégiája. Legnagyobb szabású lírai művét (Az árvízről, 1468) egy dunai árvíz ihlette. Verseit később a Janus pártütését feledő Mátyás gyűjteti össze Váradi Péterrel a Corvina könyvtár számára.