Homérosz (Kr. e. 8. század)


Iliász
Haragot, istennő, zeng Péleidész Akhilleuszét,
vészest, mely sok ezer kínt szerzett minden akhájnak,
mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette,
míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak
és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja,
attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva
Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz.
(I. 1-7.)

Isteni hős Akhilleusz, emlékezz édesapádra:
éltes, akár én, és a nehéz aggkor küszöbén áll.
(XXIV. 485 - 486)

Mert hisz Zeusz küszöbén két hordó áll, tele rosszal
duzzad az egyik, a másikban van a jó, amit ő ad.
Van, kinek összevegyítve ad onnan a mennyköves isten,
akkor az egyszer a rosszba kerül, másszor meg a jóba;
s van, kinek ő csak gyászosat oszt, szidalomra jelöl ki:
s ezt nyomorult éhség hajszolja az isteni földön,
istenek és emberek nem becsülik, csavarog csak.
(XXIV. 527 - 533)

Majd, mikor állt a halom, hazamentek: s ennek utána
szép rendben gyülekezve, dicső lakomát lakomáztak
házában Priamosznak, a Zeusz táplálta királynak.
Így rendezték ők a lovas Hektór temetését.
(XXIV. 801 - 804)

(Ford.: Devecseri Gábor)

Odüsszeia
Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.
Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta:
mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak,
balgák: fölfalták Hüperion Éeliosznak
barmait, és hazatértük napját ő elorozta.
Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből.
(I. 1-10)

mert hiszen annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem,
mint amikor egymást értő szívvel tartja a házát
férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak,
jóakarók örömére, jeles hírére maguknak.
(VI: 182-185)

Jó idegen, tudd meg, nem olyan kebelemben a szívem,
hogy haragudjék vaktában: jobb mindig a mérték.
(VII. 309-310)

Hát csak nem kap meg mindent mindenki az égtől,
jó alakot, jó észt s jelesenszólás tudományát.
(VIII. 167-168)


mást, ami inkább édes a szívnek, látni hazámnál.
(IX. 27-28)

"Csak ne dicsérd a halált nékem soha, fényes Odüsszeusz.
Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét,
egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség,
mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak.
(XI. 488-491)


Egykép rosszat tesz, ki a vendéget, ha nem óhajt,
sürgeti útra, meg az, ki a vágyakozót nem ereszti.
Lásd jól, míg itt van, s engedd el a menni kivánót.
(XV. 71-74)

(Ford: Devecseri Gábor)