Bovaryné (1857)
Madame Bovary (1857)
"Úristen! Miért is mentem férjhez?"
Tűnődött, nem lett volna-e mód rá, hogy a véletlen más játékai révén a végzet egy másik férfit hozott volna az útjába, és próbálta elképzelni, milyenek is lehettek volna ezek a meg nem történt események, milyen lett volna ez a másik élet, az a férj, akit nem ismert. Mert végre is nem minden férfi ugyanolyan, mint az ő ura. Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó (...) Az ő élete viszont olyan hideg, mint egy padlás, amelynek ablaka északra néz, s homályában az unalom, e csendes pók szövi hálóját szíve minden szögletén.
(Emma; I. 7.)
-Pourquoi, mon Dieu, me suis-je mariée?
Elle se demandait s' il n' y aurait pas eu moyen, par d' autres combinaisons du hasard, de rencontrer un autre homme; et elle cherchait a imaginer quels eussent été ces événements non survenus, cette vie différente, ce mari qu' elle ne connassait pas. Tous, en effet, ne ressemblaient pas a celui-la. Il aurait pu etre beau, spirituel, distingué, attirant (...) Mais elle, sa vie était froide comme un grenier dont la lucarne est au nord, et l' ennui, araignée silencieuse, filait sa toile dans l' ombre, a tous les coins de son coeur.
(Emma; I. 7.)
Mennyire tele volt illúziókkal! Mindebből semmi sem maradt! Mindent elpazarolt végleg, lelke minden kalandjára, ahogy egymást követték, lánykorában, a házasságban, azután a szerelemben - s úgy vesztette el mind sorra eddigi élete folyamán, mint egy olyan utazó, aki minden fogadóban hagy valamit a vagyonából.
(II. 10.)
... quelle abondance d' illusions! Il n' en restait plus maintenant! Elle en avait dépensé a toutes les aventures de son âme, par toutes les conditions successives, dans la virginité, dans le mariage et dans l' amour; - les perdant ainsi continuellement le long de sa vie, comme un voyageur qui laisse quelque chose de sa richesse a toutes les auberges de la route.
(II. 10.)
Emma is hasonló volt minden eddigi kedveséhez, s az újdonság varázsa úgy hullt le róla lassan, mint egy ruha, hogy meztelenül mutassa a szenvedély örökös egyhangúságát, mindig ugyanazzal a nyelvvel s ugyanazokkal a formákkal. Ez az oly tapasztalt férfi képtelen volt meglátni az érzelmek különbözőségét az egyforma kifejezések mögött. Mivel feslett vagy vásári ajkak hasonló szólamokat súgtak neki, alig-alig tudott hinni Emma szavainak őszinteségében; fele is sok, gondolta, mert hiszen a túlzott beszéd közepes érzelmeket takargat; mintha a lélek teljessége olykor nem a legüresebb metaforákban áradna széjjel, mert hisz soha senki se képes pontos mértéket adni vágyainak, éppúgy nem, mint eszméinek vagy mint fájdalmainak, mivel az emberi beszéd repedt üst, amelyből jó, ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk velük megríkatni.
(Rodolphe; II. 12.)
Emma ressemblait a toutes les maîtresses; et le charme de la nouveauté, peu a peu tombant comme un vetement, laissait voir a nu l' éternelle monotonie de la passion, qui a toujours les memes formes et le meme langage. Il ne distinguait pas, cet homme si plein de pratique, la dissemblance des sentiments sous la parité des expressions. Parce que des levres libertines ou vénales lui avaient murmuré des phrases pareilles, il ne croyait que faiblement a la candeur de celles-la; on ne devrait rabattre, pensait-il, les discours exagérés cachant les affections médiocres; comme si la plénitude de l' âme ne débordait pas quelquefois par les méthaphores les plus vides, puisque personne, jamais, ne peut donner l' exacte mesure de ses besoins, ni de ses conceptions, ni de ses douleurs, et que la parole humaine est comme un chaudron felé ou nous battons des mélodies a faire danser les ours, quand on voudrait attendrir les étoiles.
(Rodolphe; II. 12.)
A fellépés biztonsága mindig a környezettől függ: a félemeleten másképp beszélünk, mint odafenn a negyediken, s a gazdag nő erényét mintegy páncél módra védik a fűzője bélésébe odaképzelt bankjegyek.
(III.1.)
(Ford.: Gyergyai Albert)
L' aplomb dépend des milieux ou il se pose: on ne parle pas a l' entresol comme au quatrieme étage, et la femme riche semble avoir autour d' elle, pour garder sa vertu, tous ses billets de banque, comme une cuirasse, dans la doublure de son corset.les.
(III.1.)