A Romlás virágai (1857, 1861)
Les Fleurs du Mal (1857, 1861)
Az albatrosz
L' Albatros
A költő is ilyen, e légi herceg párja,
kinek tréfa a nyíl, s a vihar dühe szép,
de itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,
s megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.
(4. vsz.)
(Ford.: Tóth Árpád)
Le Poete est semblable au prince des nuées
Qui hante la tempete et se rit de l' archer;
Exilé sur le sol au milieu des huées,
Ses ailes de géant l' empechent de marcher.
(4. vsz.)
Kapcsolatok
Correspondances
Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.
Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.
(1-2. vsz.)
(Ford.: Szabó Lőrinc)
La Nature est un temple ou de vivants piliers
Laissent parfois sortir de confuses paroles;
L' homme y passe a travers des forets de symboles
Qui l' observent avec des regards familiers.
Comme de longs échos qui de loin se confondent
Dans une ténébreuse et profonde unité,
Vaste comme la nuit et comme la clarté,
Les parfums, les couleurs et les sons se répondent.
(1-2. vsz.)
Egy dög
Une Charogne
- És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
te, lázam, üdvöm, angyalom!
Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!
(10-12.vsz.)
(Ford.: Szabó Lőrinc)
- Et pourtant vous serez semblable a cette ordure,
A cette horrible infection,
Étoile de mes yeux, soleil de ma nature,
Vous, mon ange et ma passion!
Oui! telle vous serez, ô la reine des grâces,
Apres les derniers sacrements,
Quand vous irez, sous l' herbe et les floraisons grasses.
Moisir parmi les ossements.
Alors, ô ma beauté! dites a la vermine
Qui vous mangera de baisers,
Que j' ai gardé la forme et l' essence divine
De mes amours décomposés!
(10-12.vsz.)
Az utazás
Le Voyage
Furcsa sors a miénk: a Cél, míg űzzük, illan,
s mindegy, hová libeg, hisz úgy sincsen sehol!
De az Ember elé remény reményre csillan
s pihenést úgy keres, hogy őrültként lohol.
(II. 2.)
(Ford.: Tóth Árpád)
Singuliere fortune ou le but se déplace,
Et, n' étant nulle part, peut etre n' importe ou!
Ou l' Homme, dont jamais l' espérance n' est lasse,
Pour trouver le repos court toujours comme un fou!
(II. 2.)
Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Útra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!
Töltsd bőven italod, üdítsen drága mérge!
Így akarunk, amíg agyunk perzselve gyúl,
örvénybe szállani, mindegy: Pokolba, Égbe,
csak az Ismeretlen ölén várjon az Új!
(VIII.)
O Mort, vieux capitaine, il est temps! levons l' ancre!
Ce pays nous ennuie, ô Mort! Appareillons!
Si le ciel et la mer sont noirs comme de l' encre,
Nos coeurs que tu connais sont remplis de rayons!
Verse-nous ton poison pour qu' il nous réconforte!
Nous voulons, tant ce feu nous brule le cerveau,
Plonger au fond du gouffre, Enfer ou Ciel, qu' importe?
Au fond de l' Inconnu pour trouver du nouveau!
(VIII.)
Kis költemények prózában (1869)
Les Petits Poemes en Prose (Spleen de Paris) (1869)
Rúgjatok be!
Enivrez-vous
Rúgjatok be, szakadatlanul. Minden ebben van: ez az egyetlen kérdés. - Hogy ne érezzétek az Idő rettentő súlyát, mely vállatokat töri és a föld felé görnyeszt: be kell rúgnotok, szüntelenül.
Csakhogy mivel? Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik. De rúgjatok be.
És ha néha, egy palota lépcsein, egy árok zöld füvén, szobátok komor magányában felébredtek, mikor már csökkent vagy eltűnt a mámor, kérdezzétek meg a széltől, hullámtól, a csillagtól, a madártól, a toronyórától, mindattól, ami eltűnt, mindattól, ami sóhajt, mindattól, ami tovaring, mindattól, ami dalol, mindattól, ami beszél, kérdezzétek meg, hogy minek az órája van itt; és a szél, a hullám, a csillag, a madár, a toronyóra majd azt feleli nektek: - Itt az óra, hogy berúgjatok! Hogy ne legyetek marcangolt rabszolgái az Időnek, rúgjatok be; rúgjatok be, szüntelenül! Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik.
(Ford.: Szabó Lőrinc)
Il faut etre toujours ivre. Tout est la: c' est l' unique question. Pour ne pas sentir l' horrible fardeau du Temps qui brise vos épaules et vous penche vers la terre, il faut vous enivrer sans treve.
Mais de quoi? De vin, de poésie ou de vertu, a votre guise. Mais enivrez-vous.
Et si quelquefois, sur les marches d' un palais, sur l' herbe verte d' un fossé,
dans la solitude morne de votre chambre, vous vous réveillez, l' ivresse déja diminuée ou disparue, demandez au vent, a la vague, a l' étoile, a l' oiseau, a l' horloge, a tout ce qui fuit, a tout ce qui gémit, a tout ce qui roule, a tout ce qui chante, a tout ce qui parle, demandez quelle heure il est; et le vent, la vague, l' étoile, l' oiseau, l' horloge, vous répondront: 'Il est l' heure de s' enivrer! Pour n' etre pas les esclaves martyrisés du Temps, enivrez-vous; enivrez-vous sans cesse! De vin, de poésie ou de vertu, a votre guise."