A barokkhoz illeszkedő stílusirányzat. 1715 körül alakul ki Franciaországban, a barokk túlhajtásaként, de némely mozzanatában a klasszicizmusból is merít. Erős pl. Lengyelországban is, Európa némely részein viszont kevésbé terjed el. Megjelenik az arisztokrata, a nagypolgári, az egyházi és a népi művészetben is.
Neve afrancia "rocaille" ('kagyló') szó származéka.
A rokokó a földi élet örömeit tükrözi, az egyéni boldogság érzetét fejezi ki — vagy az ezek utáni vágyakozást. Bölcseleti alapja az epikureizmus, a hedonizmus. Az ismeretelmélet terén a szenzualizmushoz (és némiképp a racionalizmushoz is) köthető.
Franciaországban Napoleon bukása után Versailles elveszti a kulturális centrum szerepét, azt fővárosi szalonok veszik át. Párizsban Mme Geoffrin szalonja az egyik központ, arisztokraták, nagypolgárok találkozóhelye. A kialakuló új stílus kifejezheti az arisztokrácia pompáját, kacér játékosságát, avagy a polgárság megszabadulását a puritanizmustól. Világlátása lehet szkeptikus, cinikus, ironikus vagy derűs, de lehet mélyen vallásos is (ld.: rokokó templomok).
A rokokó stílusa erősen dekoratív. Elemei: rafinált, finomkodó erotika, egzotikum, báj, kecsesség, játék, tréfa, kicsinyítés, intimitás, könnyedség és mesterkéltség. Nyelvi eszközei: a bravúros zeneiség, a hangszimbolika, a hangutánzás és hangfestés, az alliteráció, a becézés, a gyakorító igeképzők, a rövid, tagolt mondatok, az alakzatok közül a felsorolás és az ellentét, a szóismétlés, a megszólítás, a szóképek közül a metafora, a melankolikus hangnem és a mitológia.
A rokokó művészet legjellegzetesebb alkotásai az építészetben születnek.
A rokokó jellegzetes irodalmi műfajai a kis terjedelmű írások (a prózában a naplófeljegyzés és a levél), a rövid lírai versek (a dal és az idill), a szellemes művek — valamennyien formai virtuozitással. A legdivatosabb az anakreóni vers (meghatározott formájú idillikus dal a bor, a költészet, a természet és a szerelem öröméről). A rokokó megjelenik terjedelmesebb műfajokban is, így a komikus eposzban és a pásztorjátékban is.
A nagyobb lélegzetű szépirodalmi alkotásokban ez a stílus inkább csak sajátos színezetként jelentkezik, pl. Voltaire lírai költészetében, továbbá a Candide szatirikus stílusvirágaiban. A rokokó az esszé angol atyja, Shaftesbury stílusában és szemléletmódjában is hat. A rokokó a német klasszika egyik gyökere: rányomja a bélyegét pl. Goethe és Schiller szépségkultuszára is. A német művészetben a "Sturm und Drang" korlátozza e stílus érvényesülését, de az mégis fennmarad, egyesmegnyilvánulásai még 1840 körül is felismerhetők.
A dráma területén a rokokó az udvari színjátszásban talál otthonra, először Franciaországban. A darabok gyerekes, naiv, káprázatos kiállítású, könnyed és fényűző, gáláns, olykor frivol, szellemes, szórakoztató művek. A rokokó színjátszás uralkodó műfajai a tündérjáték, a pásztorjáték, a vígjáték, valamint a vígopera (Itáliában az "opera buffa", Franciaországban az "opéra comique"). A rokokó vígjáték reprezentánsai Marivaux (Pierre Carlet, 1688—1763) és Goldoni (Carlo, 1707—1793). Darabjaik könnyed és szellemes dialógusokból szövődnek, csattanóra kihegyezett jelenetekkel, gáláns-erotikus hangvétellel.
A szalonokban gáláns-erotikus viccek hangzanak el. Divatos lesz a latin nyelv szórakoztató szövegekben való felhasználása.
A virtuóz forma a népköltészetben is korjelenség. Jellegzetes elemei: bonyolult metrika és rímszerkezet, ekhós és belső rímek, akrosztichon, nevekre utalás, "lallázó" refrének, hangutánzó ("tralala") szövegelemek. A versek típusai: virtuóz erotikus költemények, katonadalok, bordalok, tréfás játékok.
Alexander Pope (1688—1744) klasszicista költőfejedelem, főképp a szatíra és a verses erkölcsi-filozófiai esszé művelője. Az Essay on Man (Az embernek próbája, 1733-1734) c. verses filozófiai írásában deista világképet vázol, a gonoszság szerepét mutatja be a földön. Az emberi viselkedést a mindenséghez, a saját pszichikumához, a társadalomhoz és a boldogsághoz viszonyítva elemzi. Az Esszé a kritikáról (Essay on criticism, 1711) szerint a művészet feladata a természet követése. A Fürtrablás (The Rape of the Lock, 1712) játékos, szellemes modorú, burleszk jellegű vígeposz, benne a rokokó a klasszicizmussal keveredik. Pope episztolákat is írt Horatius modorában az erkölcsökről (1731—1735), valamint magas zeneiségű pásztorkölteményeket is alkotott.
Goethe az első korszakában hódolt ennek az irányzatnak, ilyen jellegű költeményei a rokokó költészet remekművei.
Gessner (Salamon, 1730—1788) ritmikus prózában írt művei az Idillek (Idyllen, 1756), ezekben csodás álomvilág tárul elő festői természetképpel, érzékiséggel, megidézve az ókori Árkádiát. Szépség és andalító hangulat hatja át a szöveget. A pásztoridilljei nagy hatást gyakoroltak Magyarországon pl. Kazinczyra.
Metastasio (Pietro, eredeti neve Trapassi, 1698—1782) olasz poéta, 1730-tól Bécsben udvari költő. Antik tárgyú, érzelgős melodrámákat, valamint librettókat írt (pl. Mozart és Gluck számára), könnyed rokokó stílusban. Néhány művét Csokonai is lefordította.
A rokokó irodalom egyik legjellegzetesebb teremtménye az anakreóni líra, főképp a XVIII. századi francia és német irodalomban lesz divatos. Még 1554-ben jelent meg először Nyugat-Európában görög a pszeudo-anakreóni versekkel; a dalokat franciára és németre is lefordítják, majd hamarosan új versek is születnek ebben a modorban. A műfaj a rokokóban virágzik ki.