A középkor utáni reneszánsz, azaz 'megújulás' szellemi mozgalma Itáliából indul el a XIV. században (az 1340-es évtizedben), a XV. században hódítja meg Európát, és a kontinens nagy részén a XVI. században ér véget. A reneszánsz korszak második felében — a keresztény tanítás felülvizsgálata kapcsán — kibontakozik a reformáció. A reneszánsz alkonyát a manierista stílus jelzi, az 1540-es évek táján.
A reneszánsz a kultúra egészét áthatotta. A művészetben, valamint a latin nyelvű, humanista irodalomban és tudományban alakult ki, de a nemzeti nyelvű, polgári-népi műveltségben is megjelent. Megtermékenyítette Európa valamennyi nemzeti irodalmát, és elindította a nemzettudat formálódását, a nemzeti identitás erősödését, a folyamat végén pedig a nemzetté válás politikai igényét.
A korszak neve francia eredetű — a "renaissance" szóból származik —, az olasz megfelelő a "rinascita" szó.
A reneszánsz kultúrát a világi szemléletmód jellemzi: a vallás háttérbe szorul, az ember a földi élet élvezésére törekszik. Az ember (az antikvitás szemléletének megújulásaként) ismét az értékrend középpontjába kerül, a kor eszmerendszere a "humanizmus" lesz. Ismét fontossá válnak az emberi kapcsolatok (barátság, szerelem, család, haza). A személyiség teljessége lesz az eszmény: egyaránt tiszteletben áll a test és a lélek, az ész és az érzelem, a tudomány és a művészet, az emberiség és a természet. A reneszánsz ember konfliktusok ütközőpontjában áll, és személyesen éli át korának minden ellentmondását, válságát. A legjelentősebb reneszánsz személyiségek az egyetemes látókörű alkotóművészek (a polihisztorok) voltak, akik a kultúra teljességét voltak képesek átlátni, összegezni és megújítani (pl. Leonardo és Michelangelo).
Az emberközpontúság újraéledt értékrendje összefonódik az ókor iránti tisztelettel, az ókori kultúra újraértelmezésének szándékával. A reneszánsz bölcsője Itália, amelynek kulturális gyökerei az antikvitásig nyúlnak vissza.
A reneszánsz legkorábban (a XIV. században) Itáliában, azon belül Firenzében jelentkezik, a fénykor itt a bankár Medici család uralma alatt (1434—1494) következik be. A vezérszerepet játszó Lorenzo de' Medici maga is költő volt. Az évszázadok neve (XIV—XV—XVI.) az olasz művészettörténetben: "trecento", "quattrocento" és "cinquecento". A reneszánsz első képviselői képzőművészek: Cimabue és Giotto. A reneszánsz irodalom előfutára, egyszersmind a középkori szellemiség összefoglalója Dante. Mellette Petrarcát és Boccacciót szokás az itáliai reneszánsz irodalom fő képviselőinek tekinteni.
A könyvnyomtatás a reneszánsz kor hatalmas jelentőségű, napjainkig ható találmánya: a német Gutenberg (Johannes, kb. 1397—1468) 1450-es kezdés után 1456-ra Mainzban készíti el az első nyomtatott könyvet: ez a latin nyelvű Biblia, a Vulgata. Az irodalom ettől kezdve nagy példányszámban a legszélesebb tömegek számára is hozzáférhető lesz. A könyvnyomtatás központja is hamar Itáliába tolódik át Németországból; a XV. század végén Velencében már mintegy 200 nyomda működik.
A filozófiában a reneszánsz korban Arisztotelész egyeduralma meggyengül, Platón szerepköre megnövekszik. A korszerű vallásos világnézet (a skolasztika helyébe lépve) az újplatonizmus: a firenzei Ficino humanista (Marsiglio, 1433—1499) a kereszténységet Platón (és Plótinosz) tanaival egyezteti össze. Eszmerendszerében jelentős szerepet kap a szeretet és a szerelem, a csillagvilág, a lélekvándorlás és a szépségkultusz. Főműve A keresztény vallásról (De christiana religione, 1474); hatást gyakorolt pl. Janus Pannoniusra. A firenzei Macchiavelli (Niccoló, 1469—1527) politikai gondolkodó és író, az értekezés irodalmi műfajának egyik megalapítója. Nagy hatású műve A Fejedelem c. értekezés (Il Principe, 1512—1519): ebben az erkölcsöt a politikai érdek (ti. a hatalom megszerzése és megtartása) alá rendeli.
A humanizmus egyik fő törekvése a kulturális hagyományok felülvizsgálata. A "humanista" eredetileg a hét szabad művészettel (tehát nem a teológiával, a kánonjoggal vagy az orvostudománnyal) foglalkozó tudós, ill. az eredeti szövegek értelmezője. A rotterdami Erasmus (Desiderius, 1466—1536) szellemes gúny- és vitairatok szerzője, pl.: A balgaság dicsérete (Encomium Moriae, 1509). A görög nyelvű Biblia magyarázatával, kiadásával, ill. latinra fordításával Luther elődjének is tekinthető.
A reneszánsz az egyház megújulását is magával hozta. A Vulgata, a közkézen forgó latin nyelvű szöveg (Szent Jeromos műve) hitelességét a XV. században már erőteljes bírálatok érték. A vallási életben a rituális külsőségek elburjánzása, a visszaélések sora is kemény leleplezésekben részesült (pl. Erasmus részéről). A megújulás mindezek következtében a római egyház élén is bekövetkezett. Humanista szellemiségű pápák jelentek meg, közülük is kiemelkedett II. Pius (1458-tól), alias Aeneas Silvius Piccolomini (1405—1464), drámaszerző, történelemtudós és író; Mátyás udvarában is járt. A reneszánsz művészet 1500 körül a Vatikánban is megjelent, elsősorban Raffaello és Michelangelo alkotásai révén.
Radikális szakítást kezdeményezett 1517-ben az egyházi életen, sőt a keresztény valláson belül a reformáció. Az úttörő Luther volt (Martin, 1483—1546), akinek a szépirodalmi jelentősége is korszakos: az újkori Európában ő indítja el a nemzeti nyelvű bibliafordítások sorát azzal, hogy a német nyelvű teljes szöveget 1534-ben jelenteti meg.
Petrarca (Francesco, 1304—1374) tudós humanista, a levél műfaj mestere, költőként a modern szerelmi líra előfutára. Ifjúkorában Avignonban él, a pápai udvarban; a hazaszeretet első költői kifejezője az Itáliám c. verse (Italia mia). Cicero szövegeinek gyűjtője és gondozója volt, latin nyelvű irodalmi munkássága is jelentős; a humanista szellemű új latin epikus költészet — Vergilius követésével — az ő Africa c. művével született meg. Mindezekért 1341-ben Rómában koszorús költővé avatják. Legmaradandóbb műve mindazonáltal a Daloskönyv (Canzoniere, 1342—1347 közt) toszkán nyelvjárásban írt versekkel, a szerelmi vágyakozás édes-keserű érzéseiről. A kötet előbb a Laura életében született verseket tartalmazza mintegy lírai naplóként, majd az őt elsirató verseket. Jellegzetes műfaja a dal ("canzone"), gyakori versformája a szonett. Szerelmének a "Laura" nevet adja (szójátékokra adva lehetőséget, számos jelentést ötvözve). A világirodalom szerelmi költészetében az ő nyomában született meg a "petrarkizmus" irányzata.
Boccaccio (Giovanni, 1313—1375) a novella megteremtője, a szórakoztató történetmondást emelte az írásbeliség szintjére. Hőskölteményeket is írt, valamint az olasz irodalomban elsőként regényeket is. Főműve a Dekameron (Decamerone, 1348—1358) c. novellagyűjtemény: összesen száz kisepikai szöveg a földi boldogságról és az emberi fonákságokról. A történeteket a pestis elől menedékbe húzódó fiatalok mondják el — az életerő diadalát is példázva.
Az angol Chaucer (Geoffrey, 1340—1400) Boccaccio követője volt, a Canterbury mesék (The Canterbury Tales, 1386 körül) c. verses gyűjteményében a mesélők (a vértanú Thomas Becket sírjához zarándoklók) tanulságos, zömmel erősen gunyoros és pajzán történeteket mondanak.
A reformáció termékeként születik meg az irodalomban az utópia: az angol humanista Morus Tamás (Thomas Moore, 1478—1535) Utópia c. könyve (1516) az Amerikában járt tengerészek elbeszélései alapján fogalmazódik, az eszményi államról szól, így teremt műfajt.
A reneszánsz irodalom Angliában a legmagasabb szintre a drámában fejlődött. Az angol megújulás szellemi elődei a klasszikusok (pl. Seneca) és a humanisták (pl. Machiavelli és Montaigne)
Shakespeare (William, 1564—1616) angol drámaíró és költő, a világirodalom kiemelkedő alakja. Összesen 37 drámája között tragédiák, királydrámák, súlyosabb és könnyedebb vígjátékok, románcok (regényes színművek). Szonetteket is szerzett egy "fekete hölgy"-höz. A középkori és a reneszánsz világnézet konfliktusait ábrázolta, korának társadalmi-történelmi válságait. Hőseinek bonyolult belső küzdelmeit kivételes pontossággal és plasztikussággal ábrázolta. A nyelv mestere is volt.
Milton Elveszett Paradicsom (Paradise Lost) c. műve Dante Isteni színjátékának párja, protestáns szellemiséggel.
A francia irodalomban a könyvnyomtatással a népszerű irodalom virágzásnak indul: a népkönyveksorában jelentkezik Rabelais (François, 1494—1553), a humanista életöröm és tudásvágy humoros kifejezője. Kiemelkedő sikere a Pantagruel (1532) a féktelen étvágyú hős kalandjaival.
A francia nyelv és a vers kifejező képességének növelésére 1549-ben mozgalom indul "Pléiade" néven. Ronsard (Pierre de, 1524—1585) petrarkista költő volt, antik minták alapján a francia nyelv és költészet felemelője, a szerelmi líra nagy alakja. Az ún. "Pléiade" irodalmi csoport vezetője, egyben IX. Károly udvari költője.
A humanista bölcselet jeles alakja Montaigne (Michel Eyquem de, 1533—1592). Megteremti az esszé műfaját, a nevét is ő adja Esszék (Essais I—III., 1580—1588) c. könyvével.
A műfajok között a reneszánsz évszázadai során a legnagyobb becsben — még mindig Arisztotelész hatására — az eposz és a dráma állnak. Idővel uralkodóvá válik az örök emberi vonások ábrázolása heroikus (Shakespeare), ironikus (Ariosto) vagy szatirikus (Rabelais, Cervantes) módon.
A reneszánsz irodalom jellegzetes műfajai: a nemzeti nyelvű eposz (a klasszikus hagyomány és a verses lovagregény összekapcsolásával), az idillikus leírás, a komédia, a pásztorregény és a pásztordráma, Boccaccio révén a novella, a bölcselkedő-szellemes próza, az angol irodalomban (mint a műfaj határán álló versforma, Petrarca hatására is) a szonett, Shakespeare drámatípusai, köztük pl. a románc, a spanyol irodalomban a pikareszk regény, a franciáknál az esszé (Montaigne). A korszak végén megjelenik a modern regény (Cervantes), sőt az első történelmi regények is.
A reneszánsz korban a dráma fejlődése felgyorsul. Eleinte a klasszikusok (Szophoklész, Plautus, Terentius, Seneca) tragédiái és komédiái kerülnek színpadra eredeti (görög, ill. latin) nyelven, és egy ideig az új darabok nyelve is a latin, de aztán fordítások születnek az antik művekből, előre mutatva a francia klasszicizmus irányába. Az új alkotások tárgya immár a földi élet. A középkori rituális drámaformákat fokozatosan háttérbe szorítja a komikus világi színjátszás, pl. a francia "farce" aPathelin mester c darabbal. A meghatározó műfajok: eleinte a vígjáték, aztán az iskoladráma, majd a nemzeti nyelvű komédia. A korszak végén a meghatározó műfaj már a mély tartalmú tragédia, magasztos hangvétellel.
A színész még Shakespeare korában is alacsony rangú mulattató, "jongleur", de Nyugat-Európában a színészet ekkortájt kezd hivatássá emelkedni.
A reneszánsz stílus először a képzőművészetben fejlődött ki. A harmonikus, szimmetrikus formák, a zárt kompozíció, az ember és természet összhangja, a valóság részletes megfigyelése, a tipizálás és az idealizálás is jellemzi.
Az irodalomban a reneszánsz elején a legmagasabb rendű szerzői eljárás az "imitatio", az antik minták formai utánzása. A latin nyelvben az antik retorika (Cicero, Quintilianus) szabályainak követése idomos, majd teret hódít a szabad szellemesség (Erasmus).
A reneszánsz nyelv színekben gazdag, változatos, egyéni. A költő a szókincs legkülönbözőbb rétegeiből válogat. A szövegekben az emelkedett, fennkölt stílus és az élőbeszéd egyaránt megjelenhet.