Magyarországnak 1301 után — elsősorban az Anjou-dinasztia révén — közvetlen kapcsolatai voltak Itáliával, így a reneszánsz műveltség elemei gyorsan megjelentek hazánkban, de a királyi udvaron túl nem hatottak. A magas színvonalú reneszánsz műveltség további terjedésében viszont Észak-Európa (pl. Lengyelország) felé közvetítő szerepet játszottunk.
A magyar reneszánsz első periódusa az udvari humanizmus kora volt. Az olaszos műveltség már Nagy Lajos korában megjelent, Zsigmond alatt erősödött, a virágkor pedig Mátyás alatt következett be.
A magyar reneszánsz második szakasza a reformáció időszaka a XVI. században.
Az udvari humanizmus korában, a XIV-XV. században a délvidékről sok magyar fiatal jut ki az itáliai (padovai, bolognai) egyetemekre: Vitéz János, a Szilágyiak, a Hunyadiak, a Garázdák, Janus Pannonius stb. Hazatérésük után a magyar kulturális és politikai élet élvonalába kerülnek.
Vitéz János (1408—1472) püspök Nagyváradon könyvtárat létesít az európai műveltség alapműveit tartalmazó kódexekből, ezzel mintát szolgáltat Mátyás király későbbi világhíres Corvina-gyűjteményének (Bibliotheca Corviniana). Vitéz János mecénás szerepet is játszott, pl. a rokon Janus Pannonius pártfogója és taníttatója volt. 1465-től esztergomi érsek, a latin nyelvű reneszánsz episztola nemzetközi rangú mestere.
Janus Pannonius (1434—1472) első európai hírű költőnk, a latin nyelvű humanista irodalmunk kiemelkedő alakja. A magyar hagyományokat és az egyetemes latinitást magas szinten összegezte és teremtette újjá. Itáliai korszakában epigrammák, Magyarországon elégiák fémjelzik költészetét. Műveiben a reneszánsz személyiség szólal meg. Az antik hagyományokat képviseli a verseiben a mitológia, a versforma, a stilisztikai és retorikai eszközrendszer és maga a latin nyelv. Latinságát kivételes érzelmi-hangulati kifejező erő jellemzi. Egyes verseiben nepolatonista, panteista elemek is megjelennek. A természetesség és a tudós szellem költője volt, aki elsőként hozta hazánkba "Helikón zöldkoszorús szűzeit".
Mátyás udvarában vendégeskedett — legelőször Janus Pannonius közbenjárására — a csehországi származású humanista Galeotto Marzio (1427—1497), aki anekdotikus beszámolóban örökítette meg magyarországi élményeit (Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről; De egregie, sapienter, jocose dictis ac factis regis Matthiae, 1485), pl. kultúrtörténeti értékű beszámolóban szólt az udvarban elhangzó magyar nyelvű vitézi énekekről. Az itáliai történetíró Bonfini (Antonio, 1427—1502) Mátyás felkérésére megírta a magyarság történetét (Hungaricarum rerum decades IV. et dimidia), a könyvet Heltai Gáspár fordítja majd le magyarra és adja ki 1575-ben.
Mátyás magyar nyelvű krónikása Thuróczy János volt (kb. 1435—1489), műve: Chronica Hungarorum (1488).
1490 után az egyetlen jelentős magyarországi humanista centrum, a királyi udvar teljesen elveszti erejét. Néhány évtized elteltével azonban Magyarországon is a reneszánsz második, immáron átütően eredményes hulláma jelentkezik.
A reformáció korában a magyarországi kultúrában is a bekövetkezik az anyanyelvűség általánossá válása. A latin nyelv használata illusztris területekre szorult vissza (pl. a diplomáciára és a kolostori tudományos életre). Ez a fordulat irodalmunk életében létfontosságú volt; az írásbeli magyar szépirodalom megszületése előtt hárult el a legjelentősebb akadály. A korszakváltás első jelentős eredménye a magyar anyanyelvi irodalom úttörőinek, Sylvester Jánosnak, Heltai Gáspárnak és Bornemisza Péternek a munkássága és életműve volt, a magyar nyelvű reneszánsz első csúcsteljesítménye — és rögtön a végpontja — pedig Balassi Bálint költészete.
Korszakalkotó, máig ható jelenség volt ugyanakkor a könyvnyomtatás elterjedése is. Hess András budai műhelyében (Gutenberg 1450 körüli feltalálása után némi késéssel, de egész Európában még mindig az elsők között) 1473-ban megjelenik a legelső magyarországi nyomtatvány, a Budai Krónika — latin nyelven, a szövege Kálti Márk XIV. századi krónikája volt.
A könyvkultúra elterjedése Magyarországon a reformáció korára tolódott, így a protestáns prédikátorok gyakran egy személyben voltak irodalmi szövegek szerzői és kinyomtatói is (pl. Bornemisza Péter).
Magyar nyelvű szövegrészek nyomtatására először csak 1527-ben kerül sor — arra is csak Krakkóban, egy négynyelvű iskolai gyakorlókönyvben. A legelső teljesen magyar nyelvű nyomtatott könyv is még Krakkóban lát napvilágot (1533-ban): Szent Pál levelei, Komjáti Benedek fordításában; Sylvester János akkor már ott tanulta a nyomdászmesterséget. Magyarországon a Sárvár melletti egykori Újsziget ad otthont az első olyan magyarországi nyomdának (1535 táján), ahol magyar nyelvű nyomtatványok készülnek. Az alapító Nádasdy Tamás főúr, a vezető munkatárs Sylvester János.
A könyvnyomtatás mellett az anyanyelvű iskoláztatás elterjedése is mérföldkő a magyar kultúrtörténetben. A régi káptalani vagy plébániai iskolák egy része nagy hatású protestáns szellemi központtá (református kollégiummá vagy evangélikus líceummá) alakul, mások idővel (az ellenreformáció idején) jezsuita iskolákká lesznek. Országszerte gomba módra sokasodnak az elemi iskolák, nő a magyar nyelven olvasni tudók száma, nő a könyveké is.
A kiforrott reneszánsz a reformáció révén terjed el egész Magyarországon. Tartalmai: a tudás szabad mozgása, a Biblia széles körű megismerése anyanyelven, a Biblia tanításainak szabad értelmezése. (E kor fémjelzője a "magyaráz" szavunk.)
A XVI. században az irodalom tehát már két közegben terjed: az énekmondók, lantosok révén szóban, a főúri udvarok és némely városok nyomdái révén pedig immár írásban is. Nádasdy Tamás újszigeti kezdeményezése után jelentős nyomda kezdte meg működését Bártfán és Kolozsvárott. Semptén Bornemisza Péter, Debrecenben Huszár Gál és Brassóban Honterus János működtet nyomdát. Nagyszombatban Telegdi Miklós esztergomi nagyprépost állíttat fel könyvnyomtató műhelyt — a közelben tevékenykedő protestáns Bornemisza hatókörének csökkentésére.
A szépirodalomban előbb a több századon át felhalmozódott lemaradásunk behozása volt a feladat. A lovagi irodalom a középkorban még nem volt számottevő Magyarországon, a reneszánsz idején azonban — már Zsigmond udvarában is — jelentős lovagkultusz alakult ki. Epikus műveink kedvelt hőse még ekkor is a legendás lovagkirály, Szent László (Nagy Lajos királyunknak is ő az eszményképe), majd Toldi Miklós. Kifejlődik a novellisztikus példázat is, elszakadva a Bibliától, és a XVI. századra nálunk is önállósul a világi novella. A középkor végén — francia területről érkezve — jelent meg a ballada műfaja, például a Molnár Anna balladája, az Európa-szerte ismert "kékszakáll"-történet stilizált megverselése magyarosodott tartalommal és formával. Szerelmi líránk első fennmaradt darabja igen kései: a mindössze két sornyi (töredék?), a Soproni virágének (1510).
Az irodalom világiasodása a XVI. század második felében felgyorsul. Ennek jele a szórakoztató széphistória, ill. a lírában is a szerelmi téma középpontba kerülése (pl. Balassinál). A históriás ének verses, énekelt epikai műfaj, többnyire katonai eseményt mond el történeti hűségre törekedve; hangszerrel (hegedűvel, lanttal) kísérték. A széphistória szerelmi történetet elbeszélő, terjedelmes epikai műfaj, aXVI. században igen népszerű volt, ponyvafüzetekben is terjedt.
A XVI. század második felében magyar nemesifjak már nagy számban tanulnak híres európai egyetemeken (Genf, Padova), és hazatérve alakuló értelmiségünk jelentős rétegét alkotják.
Zsámboky János (humanista nevén Johannes Sambucus, 1531—1584) Bécsben élt mint Miksa császár udvari történetírója és költője, de a császárvárosban is a magyar kultúra felemelkedését szolgálta. 1472 után összegyűjtötte Janus Pannonius műveit. Híres volt embléma-verseiről.
Sylvester János (1504—1552) humanista műveltségű tudós, Erasmus híve, a magyar nyelvtudomány megalapítója, nyomdász Krakkóban és Újszigeten. Fő művei: Grammatica Hungaro-Latina (1539), Új Testamentum (fordítás, verses előszóval, 1541). A bibliafordítás közben szerzett tapasztalatairól, a magyar nyelv metaforikus képességeiről írja Az olyan igíkrűl, melyek nem tulajdon jegyzísben vítetnek c. fejtegetését (1541).
Pesti Gábor (a XVI. sz. első felében) humanista műfordító, a magyar nyelvű írásbeliség úttörője. Magyarra fordítja és Bécsben — illusztrációkkal — kinyomatja "Ezópus" meséit (1536), valamint az evangéliumokat Uj Testamentum címmel (1538).
Kecskeméti Vég Mihály (XVI. század) az 55. zsoltár fordítója. Erre a szövegre készül Kodály Zoltán oratóriuma 1923-ban Psalmus Hungaricus címmel, Budapest megalapításának 50. évfordulójára.
Heltai Gáspár (1500—1574) protestáns prédikátor, nyomdász és fordító-átdolgozó szerző. Legjelentősebb átírásai állatmesék (Száz fabula, 1556), valamint egy Mátyás-kori latin nyelvű krónika (Bonfini műve) alapján a Chronica az magyaroknak dolgairól (1575).
Tinódi Lantos Sebestyén (1505—1556) költő, vándorénekes, Török Bálint íródeákja. Leghíresebb históriás éneke az Eger vár viadaláról való ének; ez a Cronica című, 1554-ben Kolozsvárott megjelenő énekgyűjtemény egyik darabja.
Ilosvai Selymes Péter (XVI. sz.) krónikás énekszerzőink leghíresebbje. Irodalomtörténeti értékét Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokoskodásáról való história c. széphistóriája hozta meg (1574).
Gyergyai (Gergei) Albert a XVI. században szerezte a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűz leányról című széphistóriát, e műfajban a legnépszerűbb alkotásunkat, olasz eredeti nyomán.
Bornemisza Péter (1535—1584) protestáns prédikátor, költő, író, műfordító és nyomdász. Előadásra készíti el, majd 1558-ban Bécsben kiadatja a Tragédia magyar nyelven, a Szophoklész Élektrájából c. munkáját. Prédikációit 5 kötetben gyűjtötte össze és adta ki a saját nyomdájában, Semptén az 1570-es években. Erkölcsnemesítő könyve az Ördögi kíséretetekről című alkotása (1578). Protestáns énekgyűjteményt is összeállított. Jelentősek műfordításai, istendicsérő költeményei, és különösen a Cantio optima c. verse ("Siralmas énnéköm"). Bonfini nyomán ő is összeállítja a magyarok történetét. Nevelő a Balassi családnál, az egyik tanítványa Balassi Bálint.
Balassi Bálint (1554—1594) az első magyar nyelven író, európai rangú költő. A három részre szakadt Magyarországon törekszik a személyes boldogulásra, katonáskodással - és versírással. Költészetéből elkötelezett hazaszeretet, mély vallásosság, kivételes műveltség, lobogó életszeretet és boldogságvágy, erőteljes személyiség és rendkívüli érzékenység sugárzik. Költeményei a vallásos, a szerelmi és a vitézi témakörökben íródtak. A költő "a maga kezével írott könyvben" ciklusokba rendezte verseit, Petrarcát követve daloskönyvet szándékozott kialakítani. Líránkban Balassi Bálint szakított az alkalmi versszerzéssel, ő az invencióköltészet meghonosítója, ugyancsak ő a magyar nyelvű szövegvers, a dallamtól függetlenedő műköltészet kialakítója. A lineáris versszerkezet helyett zárt kompozíciókat is létrehozott (pl. Egy katonaének). Saját versformákat is alkotott, pl. a népdalokban is továbbélő Balassi-strófát. Számos költeménye volt már a saját korában közismert, kifejezései a dépdalokban (pl. virágénekekben) is felbukkannak.
Károlyi Gáspár (1529—1591) a Biblia első teljes magyar nyelvű fordításának készítője, református lelkész Göncön. A mű a 1590-ben közeli Vizsoly településen működő vándornyomdában látott napvilágot. A Károlyi-Biblia vagy más néven vizsolyi Biblia a régi magyar nyelv legmaradandóbb, legismertebb alkotása, hatása egész irodalmunkra (pl. Ady Endre költészetére) is jelentős.
Szenci Molnár Albert (1574—1634) zsoltárfordító, filológus és nyelvtudós. Ő készítette első jelentős magyar-latin szótárunkat (1604). A Magyar zsoltároskönyv c. alkotása (Psalterium Ungaricum) 1607-ben jelenik meg. Magyar nyelvtankönyvet állított össze latinul (1610). Életműve zömmel külföldön jön létre, csak 1626-ban költözik haza, Kolozsvárra.
Oláh Miklós (1493—1568) esztergomi érsek dicsőítő éneket írt a Mohács előtti Magyarországról.
A magyar reneszánsz irodalom műfajai: a tudós humanista irodalom, a latin, majd magyar nyelvű emlékirat és történetírás, a bibliafordítás, a szótár, a nyelvtankönyv, a deákénekek széles skálája, a virágének, a gúnyvers, a krónikás ének, a históriás ének, a széphistória, a regényes história, az alkalmi versek sora, a vitairat, a prédikáció, a szövegmagyarázat, a bibliai história, az egyházi ének, a hitvitázó dráma és a reneszánsz udvari dráma.
Népszerűek a külföldi reneszánsz irodalom fordításai is, pl. antik tárgyú regényes elbeszélések és reneszánsz novellák.
A magyar reneszánsz stílusban az arányosság, a harmónia uralkodik. Ennek konkrét eszköze lehet a számszimbolika, illetve az aranymetszés. A művilág elemei: antik mitológia, újszerű metaforák, hasonlatok. A mondatok áttetszők, a szókincsre az elvont főnevek jellemzők, a hangnem emelkedett.